– Nem egy ronda gombról beszélek. Ugyanazon termék különböző árairól beszélek.

Összehasonlítottam a jegyeket, a menetrendeket és a promóciós változásokat. Bizonyos feltételek mellett az új pénztárak árai a hagyományosak után frissültek.

A probléma nem tartott sokáig.

Elég ahhoz, hogy kárt okozzon egy családnak, amelyik már a pénztárhoz érkezés előtt számolt.

A felelős személy felsóhajtott.

– Utána fogunk nézni.

Mariana e-mailben elküldte a jelentést a projekt összes résztvevőjének.

Aztán újra válaszolt.

Azon az estén, miközben Emiliano kartonból dinoszauruszt épített, ellenőrizte az üzeneteket.

Válaszok érkeztek a költségvetésről, a felelősségekről és a dátumokról.

Azt egyikük sem mondta, hogy mikor javítják ki.

A Robles Sistemas irodájában Alejandro egy újabb kínos beszélgetést folytatott.

Veronika észrevette a gyakori látogatásait.

„Mariana értékes munkát végez” – mondta neki. „Vigyázz, nehogy a személyes érdekeid miatt mások lejárathassák a munkádat.”

Nem próbált úgy tenni, mintha nem értené.

– Nem ajánlottam neki semmit.

– Tudom. De bármikor visszamehetsz az irodádba. Neki ott kell dolgoznia.

Alejandro beleegyezett, hogy visszavonul azoktól a megbeszélésektől, amelyeken nem volt szükség a jelenlétére.

Mariana óvatosan értelmezte ezt a hiányt.

Túlságosan is jól ismerte azt a szokást, hogy kedvező magyarázatokat talál ki valaki hallgatására.

Úgy döntött, arra koncentrál, amit ellenőrizni tud.

A kéthetes év péntekjén, délután hat órakor minden kudarcot vallott.

Egy távoli frissítés letiltotta a jegynyomtatókat. Egy elhamarkodott kísérlet a javításra egy második problémát okozott.

Az új dobozok megfagytak.

Aztán a többiek is elkezdtek kudarcot vallani.

A sorok egészen a takarítófolyosóig húzódtak.

Egy férfi dörömbölt a pulton. Egy idős nő sírni kezdett, mert nem értette, hogy kétszer is megterhelték-e. Az alkalmazottak különböző válaszokat adtak.

Mariana a mozdulatlan képernyőt bámulta.

Néhány másodpercig pánikot érzett.

Aztán kinyitotta a jegyzetfüzetét.

Felírtam a beszállító segélyhívó számát.

Alejandro a harmadik csörgésre felvette.

– Mariana vagyok, La Huertából. Minden dobozt leállítottunk.

Megváltozott a hangja.

– Meséld el az elejétől.

Elmagyarázta, mi történt az egyes kudarcok előtt.

– Úton vagyok. A támogató csapat most csatlakozik. Kérd meg Oscart, hogy gondoskodjon róla, hogy senki ne indítsa újra a számítógépeket.

Mariana a vezetőt kereste. Együtt megszervezték a sorokat és aktiválták a vészhelyzeti eljárást.

Aztán felhívta Doña Luchát, a szomszédot, aki Emilianóra vigyázott.

– Még egy darabig várok. Tudnál neki adni valami vacsorát? Fizetek az időért.

– Ne aggódj. Itt fejezi be a dinoszauruszát.

Alejandro farmerben érkezett, egy technikus kíséretében.

Marianát jegyekkel körülvéve találta.

„Ez történt először” – mondta. „A másik dolog a megkísérelt javítás után kezdődött.”

Órákig dolgoztak.

Mariana nem tudott programozni, de ismerte azokat a lépéseket, amelyeket az alkalmazottak követtek. Alejandro és csapata megtalálta a folyamat hibáit.

Amikor valaki megpróbálta mindent az árproblémához kötni, tagadta.

– Ez még függőben van, de a mai nap más volt. Ne keverjük össze a két dolgot.

Pontosságuk megakadályozta őket abban, hogy további időt pazaroljanak.

Először a hagyományos dobozok tértek vissza.

Aztán megpróbálták a többieket is, egyesével.

A zárás előtt áttekintették a kétes díjakat, és rögzítették, hogy mely ügyfeleknek van szükségük tisztázásra.

Don Oscar görnyedt vállakkal hagyta el az irodát.

– Köszönöm, Marianna.

Túl fáradt volt ahhoz, hogy válaszoljon.

Kint Don Beto tacostandja még mindig nyitva volt.

Mariana két adagot rendelt.

„Eszel itt, vagy a munkád tiltja?” – kérdezte Alejandrótól.

Miután elmozdított egy nyomtatót, ránézett a kabátujján lévő zsírra.

– Hiszem, hogy a pozícióm fennmarad.

Állva ettek.

Most először beszéltek valami másról, mint a munkáról.

Alejandro megemlítette a válását. Mariana azt mondta, hogy Emiliano a különválás óta égő lámpával aludt.

Aztán bevallotta:

– Láttalak, mielőtt a boltba értem. Az ügyvédi iroda épületében.

Felnézett.

– Azon a szerdán?

– Igen. Nagyon nyugodtnak tűntél.

Mariana néhány másodpercig tartotta a tányért.

–Egy évig sírtam. Azon a napon már nem kellett megkérdeznem magamtól, hogy maradok-e.

Alejandro nem mondta, hogy tökéletesen megértette őt.

Csak hallgatta őt.

Ez fontosabb volt neki.

A következő héten megváltozott a projekt. Az új telepítéseket leállították, a fejlesztéseket felülvizsgálták, és az árképzési kérdésre végre kitűztek egy megoldási dátumot.

Pletykák is felröppentek.

Egy kollégája megkérdezte tőle, hogy igaz-e, hogy a Sistemas tulajdonosa munkát fog szerezni neki.

Mariana szégyellte magát, pedig nem tett semmi rosszat.

Amikor újra meglátta, úgy döntött, hogy megszólal.

– Nem fogok senkinek a megmentőprojektjévé válni.

Alejandro otthagyta a számítógépet.

– Én nem így látlak téged.

–Van egy fiam. Nem tudom az életemet egy olyan ember köré szervezni, aki később rájön, hogy teljesen egyedül volt.

Állta a tekintetét.

– Kedvellek. És pontosan ezért kell óvatosnak lennem. A munkád elismerést érdemel, bármi is történik közöttünk.

Marianna nem válaszolt azonnal.

– Időre van szükségem.

-Rendben van.

Napokkal később Veronica behívta, hogy átbeszéljenek egy lehetséges tanácsadói pozíciót, amelyet a jelentései alapján értékeltek.

Mariana a lánykéréssel a táskájában ért haza.

Rodrigót az ajtóban találta várakozva.

Ránézett a borítékra.

–Tehát igaz volt. Már találtál valakit, aki támogat.

Mariana mögött Emiliano épp most lépett ki a folyosóra.

Mindent hallottam.

3. RÉSZ

– Emiliano, gyere be egy pillanatra, kérlek – mondta Mariana.

A fiú az apjára nézett.

– Anya sokat dolgozik.

Rodrigo megpróbált mosolyogni.

– Felnőttekről beszélünk, bajnok.