A bíró érvénytelenítette a csalárd részt, pénzbírságot szabott ki Casa Morára, és ésszerű határidőt biztosított a nőknek a jogos összeg megfizetésére. Az ügyész nyomozást indított hamisítás miatt.
Benjamin a falusi bolt előtt érte Elisát.
–Megbánod majd. Ezen a vidéken senki sem fogja neked felajánlani azt, amit én felajánlottam.
– Soha nem ajánlottál fel nekem szerelmet. Megpróbáltál venni egy ranchot, és házasságnak nevezted az ügyletet. Inkább minden becsületes fillért megadnék neked, mint hogy egyetlen fillért is hálának álcázva fizetnék neked.
A Mora család hírneve összeomlott. Több család is átnézte saját ígérvényeit, és hasonló szabálytalanságokat fedezett fel. Benjamin elhagyta San Miguel del Llanót, mielőtt lezárult volna ellene a jogi eljárás.
Miután a tartozás rendeződött, Doña Rosa megtarthatta Las Golondrinas-t. Eladtak egy kis, víz nélküli telket, kifizették a megfelelő összeget, és felszabadultak a Casa Mora vagyonából.
– Ez a ranch is a tiéd – mondta Doña Rosa, miközben átnyújtott Elisának egy társasági szerződést. – Apád büszke lenne, ha a könyvei előtt ülve látna.
Elisa azt gondolta, hogy Tomás a szokásos módon marad. Egyik reggel azonban a karám mellett találta, amint a nyergét igazgatta. A nyeregtáskái tele voltak.
Hová mész?
– Hónapokkal ezelőtt elfogadtam egy állást egy sonorai tenyésztőnél, amikor még azt hittem, férjhez mész. A hét vége előtt várnak.
– Értesítheted őket, hogy többé nem jössz.
–Meg tudom. De nem akarom, hogy a döntésem egy újabb kötelezettség legyen számodra. Nem akarom, hogy azért kérj meg, hogy maradjak, mert félsz elveszíteni valaki mást.
Másnap reggel Elisa visszatért a gazdaság udvarára. Ezúttal Tomás távozott, és neki kellett választania.
– Talán szükségem van még egy társra – mondta.
Tamás szomorúan elmosolyodott.
– Egészen Sonoráig?
Elisa közeledett.
– Ezúttal nem arra kérlek, hogy vigyél bárhová. Arra kérlek, hogy maradj.
– Biztos vagy benne, hogy nem vagyok ugyanaz az ember, akivé váltam mindaz után, ami történt?
– Hetekig gondolkodhattam rajta. Nem egy templom elől menekülök, és nem is keresek menedéket. Téged választalak tágra nyílt szemmel.
Tomás lassan letette a nyeregtáskákat a földre.
Las Golondrinasban maradt, és udvarolt neki hallgatás vagy kényszerű ígéretek nélkül. Együtt javították ki a kerítéseket, építettek egy második istállót, és visszaszerezték a jószágokat. Elisa ugyanolyan gonddal vezette a könyvelést, mint az apja.
A következő tavasszal ugyanabban a templomban házasodtak össze.
Nem voltak gazdag kereskedők, nem voltak rejtett szerződések, és nem voltak láncokká váló adósságok. Doña Rosa végigkísérte lányát a folyosón, Doña Jacinta pedig az első padsorban ült, büszkén arra, hogy megjósolta ezt a kimenetelt.
Elisa lóháton érkezett, Tomás mögött ült, ahogy az első esküvőjükön is. Mielőtt leszállt volna, a fejét a férfi vállára hajtotta.
– Még mindig tudunk lovagolni.
– Csak ha velem jössz.
– Tervezem. De előbb szeretnék az oltárhoz menni.
Tomás lesegítette.
Elisa ezúttal nem azért lépett be a templomba, hogy megmentse a ranchot, engedelmeskedjen anyjának, vagy kifizesse az adósságát. Azért lépett be, mert pontosan ezt a helyet választotta.
És ahogy a harangok megszólaltak San Miguel del Llano felett, megértette, hogy az igaz szerelem soha nem követeli megvásárlást, megmentést vagy szívességként való viszonzást. Egyszerűen csak melletted lovagol, amíg szabadon választhatod.
