A következő három nap a kitartás próbája volt. Reggeliket készített, iskolába vitte a gyerekeket, videohívásokra válaszolt, és válaszolt azokra a kérdésekre, amelyekre nem tudta a választ.

Emiliano a többiek előtt kezdett felébredni, hogy segítsen előkészíteni a hátizsákokat.

– Nem kell felelősséget vállalnod a testvéreidért – mondta neki Daniel.

– Ha nem segítek, mindent magadnak kell megcsinálnod.

– Én vagyok a felnőtt. Ez a munkám.

– És ki segít neked?

Dániel nem tudta, mit válaszoljon.

A negyedik nap reggelén megkapta a válókeresetet. Veronika ügyvédje teljes körű tájékoztatást követelt a jövedelméről és a vagyonáról.

Irene behívta az irodájába.

„Amikor megkezdik a vagyonvizsgálatot, felfedezik a Grupo Alcázarhoz fűződő kapcsolatodat” – magyarázta. „Ha a találkozó előtt kérvényezik a vagyonod befagyasztását, késleltethetik az átadást.”

– A vagyonkezelői vagyon a házastársi vagyon része?

– Nem. A házasságkötés előtt jött létre, és a házassági szerződés érvényes. Veronika megkapja azt, ami törvényesen megilleti az ez évek alatt felhalmozott vagyonból, de a részesedésekre nem tarthat igényt.

– Szeretném elmondani, mielőtt az ügyvéded megtudja.

Irene figyelmesen nézte.

– Azt várod, hogy visszajövök?

– Remélem, jól csinálom. Ez nem ugyanaz.

Daniel felhívta Veronicát. Harmadszorra vette fel.

– Hétfő előtt találkoznunk kell. Van valami a családommal kapcsolatban, amit évekkel ezelőtt el kellett volna mondanom neked.

– Összefügg a válással?

– Ennek köze van ahhoz a képhez, amit rólam alkottál.

Megbeszélték, hogy egy kávézóban találkoznak.

Mire Daniel megérkezett, Verónica már ült. A kezében a táskát tartotta, amit Álvaro kapott a születésnapjára, és olyan felkészült arckifejezéssel nézett rá, mint aki tárgyalásra számít.

– Emiliano megkért, hogy szóljak, Sofia kérdezősködik felőled – kezdte Daniel.

A magabiztosság egy pillanatra eltűnt az arcáról.

-Hogy vagy?

—Összezavarodtam. Az sem segített nekik, hogy 4 napig nem kérdeztél felőlük.

– Gondolkodási időre volt szükségem.

— Ők is.

Veronika lesütötte a tekintetét.

– Azt mondtad, van valami mondanivalód nekem.

Daniel letett egy mappát az asztalra.

– Az apám neve nem Eduardo Montalvo volt, hanem Eduardo Alcázar.

Néhány másodpercbe telt, mire felismerte a nevet.

– A Grupo Alcázar alapítója?

-Igen.

– Annak az embernek csak egy fia volt. Évekkel ezelőtt eltűnt a nyilvánosság elől.

– Nem tűnt el. Egy vagyonkezelői alap feltételeit teljesítette.

Daniel kinyitotta a mappát. Bent oklevelek, közjegyző által hitelesített dokumentumok és egy Eduardo által aláírt levél volt.

– Én vagyok az egyetlen örököse. Hétfőn átveszem a csoport irányítását, és átveszem az igazgatótanács elnöki posztját.

Veronica elolvasott egy számot, és elállt a lélegzete.

– 460 milliárd peso?

—Ez az eszközök konszolidált értéke, nem a számlán tartott pénz.

– Tizenegy évig titkoltad ezt előlem?

– Apám 10 év függetlenséget és titoktartást követelt. Én teljesítettem ezt a feltételt.

– A határidő több mint egy éve járt le.

-Igen.

– Akkor elmondhattad volna.

– Megtehettem volna.

Veronica magyarázatra számított, de Daniel nem adott.

„Eleinte engedelmeskedtem apámnak. Aztán rájöttem, hogy tetszik, hogy megismersz anélkül, hogy a vezetékneved súlya terhelne. Attól féltem, hogy az összeg megváltoztatja a kapcsolatunkat. A bizalmat ürügyként használtam fel, hogy ne nézzek szembe ezzel a félelemmel. Hiba volt.”

– Miközben konformistának neveztelek, tudtad, hogy mindezt örökölni fogod?

–Tudtam, hogy létezik. Nem tudtam, mikor fog meghalni az apám, és soha nem vártam rá.

– Hagytad, hogy bolondot csináljak magamból.

– Nem vagy felelős azért, hogy figyelmen kívül hagytad az eltitkolt információkat. De azért igen, hogy megvettél, elhagytad a gyerekeinket, és anélkül hagytál el minket Álvaróval, hogy bármit is elmagyaráztál volna nekik.

Veronika elsápadt.

– Honnan tudsz Álvaróról?

– Emiliano látta az autódat kint azon az estén, amikor elmentél. Csak tegnap akarta elmondani, mert azt gondolta, hogy tönkreteszi a családunkat. 10 éves, és olyan titkokat hordoz, amiket nem az övé.

Könnyek jelentek meg Veronika szemében.

– Soha nem állt szándékomban bántani őket.

– De mégis megcsináltad.

– Mit jelent ez a válás szempontjából?

– Az ügyvédeink intézik majd a pénzügyi ügyeket. A részvények védve vannak, mivel a vagyonkezelői alap már jóval a házasság előtt létezett. Nem fogok semmilyen vagyont elrejteni, és nem veszem el azt, ami jogosan a tiéd.

– És a gyerekek?

„Mindenük meglesz, amire szükségük van, de anyát nem fogok nekik venni. Ha meg akarod tartani a helyed az életükben, ott kell lenned.”

Veronica megragadta a mappát.

– Ha azt mondanám, hogy vissza akarok menni…

Daniel hallgatott. Évekig azt képzelte, hogy a titok megőrzése majd bizonyítja, hogy a lány szereti-e őt olyannak, amilyen. Most már megértette, hogy ez a próbatétel a házasságot is beszennyezte.

De volt egy egyszerűbb igazság is.

Egy nő abbahagyhatja a férje szeretetét. Amit viszont nem tehet, az az, hogy négy gyereket hagy egy lépcsőházban, és egy vagyonnal törli el azt a pillanatot.

– Nem tudom, miért jössz vissza – felelte. – Vajon miattam, a gyerekek miatt, bűntudatból, vagy e szám miatt. Erre a bizonytalanságra nem építhetek újabb életet.

– Még mindig az anyja vagyok.

– Lehetsz a feleségem anélkül, hogy újra a feleségem lennél.

Veronika sírni kezdett.

Dániel nem érzett megelégedettséget. Tizenegy éve szerette azt a nőt. A szenvedése semmit sem hozott neki.