Inést és Juliát több napra ideiglenes védelem alá helyezték. Később bírósági végzéssel Adrián házát ideiglenes lakhelyként engedélyezték, amíg a dokumentumokat és a pénz hollétét kivizsgálták.

A Madrid külvárosában álló kastélyban 7 hálószoba, kert és több hely volt, mint amit a lányok el tudtak volna képzelni.

Inés ennek ellenére kenyeret rejtett a párnája alá.

Júlia cipőben aludt.

Egyik éjjel, viharban, elment az áram. Adrián kettőt talált egy asztal alatt. Nem tudta, mit mondjon, ezért felkapcsolt egy zseblámpát, és egy nyúl esetlen árnyékát vetített a falra.

– Ez a nyúl kicsi – mondta –, de sosem hagyja el a húgát.

Júlia elmosolyodott.

Inés is.

Három nappal később, miközben egy kis faházat festettek a kertben, Inés egy doboz festéket öntött Adrián cipőjére. A lány megdermedt, várva a reakcióját.

Vett belőle egy keveset az ujjára, és egy fehér pontot rajzolt az orrára.

-Most döntetlen állunk.

Inés hangosan felnevetett, és gondolkodás nélkül megölelte.

-Apu…

Abban a pillanatban megszólalt Adrian telefonja.

Egy újságban épp most jelent meg egy interjú Martával.

A címsor szerint egy milliomos a befolyását kihasználva elszakít két lányt egyetlen családjuktól.

3. RÉSZ

Kevesebb mint egy óra alatt Adrián Salvatierra neve mindenhol megjelent. Néhány média megerősítette Marta beszámolóját az eseményekről: egy gazdag özvegyember állítólag úgy döntött, hogy magához vesz két sebezhető lányt, hogy kiegészítse a soha nem született családját.

A vita elérte a cégét is.

Az igazgatótanács rendkívüli ülést hívott össze. Több partner attól tartott, hogy a botrány károsíthatja a márkát, közvetlenül a valenciai és sevillai két új szálloda megnyitása előtt.

„Küldd vissza őket a rendszerbe, amíg minden el nem rendeződik” – mondta neki az egyik tanácsadó. „Senki sem kéri, hogy örökre mondj le róluk. Gondolj csak a több ezer alkalmazottra.”

Adrián kinézett az iroda ablakán. A kertben Inés biciklizni tanította Juliát.

– Pontosan ezt csinálom évek óta – válaszolta. – Mindig volt valami fontosabb az otthonomnál. A cég. A szerződések. Az utazások. Clara próbálta elmondani, de sosem volt rá időm.

– Ne keverd össze az érzéseket a felelősséggel.

– Pontosan felelősségtudatból nem fogom elmozdítani őket egy biztonságos otthonból egy részvényárfolyam védelme érdekében.

A találkozó megállapodás nélkül ért véget.

Azon az estén Sergio egy toledói szállón találta meg Martát. A rendőrség röviddel ezután megtalálta. Üldözés vagy drámai jelenetek nem voltak. A lényeg a telefonján volt: üzenetek egy külföldi párral, akik illegális csatornákon keresztül kerestek örökbefogadást, beszélgetések pénzről, és Juliáról engedély nélkül küldött fényképek.

Valami más váratlan dolog is felbukkant.

Nemcsak Marta hamisította Adrian aláírását.

A szerző Álvaro volt, Clara bátyja.

Adrián 15 éve ismerte. Együtt töltötték a karácsonyt. Álvaro sírt a temetésen, és az egész család előtt megölelte.

Amikor a rendőrség kihallgatta, végül beismerte az igazság egy részét.

Clara elmondta neki, hogy örökbe akarja fogadni Inést és Juliát. Azt is bevallotta, hogy fél Adrián reakciójától, mivel a fiú mindig halogatja a gyerekvállalás gondolatát. Álvaro úgy vélte, hogy a baleset után a projekt elvesztette a célját. Marta, akinek adósságai voltak, megoldást javasolt: kitölteni néhány papírmunkát, úgy tenni, mintha Adrián meggondolta volna magát, és továbbra is anyagilag támogatni a lányokat a nevükön.

„Azt hittem, a nagynénjüknél maradnak” – mondta Álvaro. „Nem tudtam, hogy szét akarja őket választani.”

– De tudtad, hogy soha nem írtam alá.

Álvaro lehajtotta a fejét.

– Gondoltam, nem bánod.

Ez a négy szó rosszabb volt bármilyen sértésnél.

Mert igazak voltak.

Adrian évekig elhitette mindenkivel, hogy semmi sem számíthat neki jobban a munkájánál.

A nyomozás fordulatot vett. Marta elvesztette az ideiglenes felügyeleti jogát, Álvarót pedig okirat-hamisítással és csalással vádolták. Az örökbefogadási folyamat azonban még korántsem ért véget.

Adriánnak be kellett bizonyítania, hogy képes gondoskodni róluk. Pszichológusok és szociális munkások vizsgálták meg otthonát, időbeosztását és családi életét. Azt is megkérdezték tőle, hogy milyen helyet foglal el Clara emléke az életében.

Adrián most először nem üzletemberként válaszolt.

– Nem akarom elfoglalni Clara helyét – mondta. – Azt a helyet akarom kezelni, amit nyitva hagyott.

A következő hónapok megváltoztatták a házat. Az ebédlő megtelt házi feladatokkal. Julia zongoraórákat kezdett venni, Inés pedig belépett a kosárlabdacsapatba. Adrián megtudta, hogy Julia utálja a paradicsomot, hogy Inés éjszaka olvas, és hogy egyikük sem bírja elviselni, ha becsapódik az ajtó.

Azt is felfedezte, milyen nehéz szeretni valakit anélkül, hogy megígérhetnénk neki, hogy minden rendben lesz.

Egyik délután, hazafelé menet az iskolából, Inés egy régi hírt talált az interneten Claráról és az örökbefogadásról.

– Haza akart vinni minket a baleset előtt?

Adrian nem akart hazudni.

-Igen.

– És te nem akartál?

A kérdés hasra vágta.

– Nem tudtam, hogy idáig jutott a folyamat.

– Nem ezt kérdeztem.

Adrian leült vele szemben.

–Féltem attól, hogy apa leszek. És gyáva voltam. Azt hittem, mindig lesz még egy év, amíg döntenem kell.

Inés nyelt egyet.

– Szóval, ha Clara még mindig itt lenne, akkor is minket választott volna, ha nemet mondasz?

-Igen.

– És most minket választasz, mert ő már nincs itt?

Adriannak több másodpercbe telt, mire válaszolt.

– Először miatta kerestelek. Most értetek, magatokért harcolok.