„– Engem egyáltalán megkérdezett bárki is? – kérdeztem hűvös nyugalommal, amikor a férjem meglátta a kongóan üres asztalt az anyja születésnapján, huszonkét vendég döbbent tekintete előtt. Hónapokon át főztem, takarítottam és szolgáltam ki őket, mintha a fizetetlen cselédjük lennék. Ezúttal azonban csak letettem az üres étlapot az asztal közepére, és leültem a vendégek közé. Amikor az anyósom hisztérikusan ordítani kezdett, elővettem egy mappát az elmúlt hat hónap összes számlájával… és a férjem arcáról azon nyomban lefagyott a mosoly.”

1. RÉSZ

– Ha már a házam alatt laksz, a legkevesebb, amit tehetsz, hogy úgy viselkedsz, mint egy ház úrnője – mondta Teresa anélkül, hogy felnézett volna a kávéjából. – Senki sem azért jött ide, hogy hercegnő legyen.

Mariana mozdulatlanul állt a tűzhely mellett. Majdnem este kilenc óra volt, és éppen akkor tért vissza az irodából, miután esőben átszelte Querétaro felét. Ennek ellenére az anyósa elvárta tőle, hogy kitakarítsa a konyhát.

Amikor Mariana feleségül ment Alejandróhoz, úgy hitte, egy gondoskodó és felelősségteljes férfit választott magának. Hamarosan rájött, hogy a férfi is befogadta Teresát.

Mielőtt megözvegyült, Teresa évtizedekig nagy kényelemben élt. Férje, Ricardo, egy építőanyag-üzletet vezetett, és ő fizette Teresa utazásait, éttermét, szépségszalonját és egy takarítónőt, aki hetente többször is dolgozott. Teresa soha nem dolgozott a házon kívül.

„Miért öljem meg magam, ha Ricardo meg tudja oldani?” – kérdezte.

Ricardo azonban váratlan szívrohamban meghalt.

Hátrahagyta a házát, az autóját és a megtakarításait, bár Teresa hamarosan rájött, hogy a pénz is elfogy, ha továbbra is úgy költekezel, mint korábban. Alejandro, az egyetlen fia, éppen akkor végzett az egyetemen. Egy cég pénzügyi osztályán dolgozott, felfelé ívelt a ranglétrán, és végül nagyon jó fizetést kapott.

Aztán elkezdte segíteni az anyjának.

Először a gépjármű-biztosítást fizette; aztán a számlákat, a konzultációkat, a barátokkal való kiruccanásokat és a szépségápolási kezeléseket. Teresa mindig megígérte, hogy visszafizeti neki a költségeit.

Soha nem tette.

Alejandro sem vádolta meg.

Minden megváltozott, amikor találkozott Marianával.

Volt állása, a megélhetését biztosította, és soha nem kérte Alejandrótól, hogy támogassa. Teresa eleinte imádta. „Egyszerűnek” és szorgalmasnak tűnt.

Az esküvő után Mariana azt javasolta, hogy béreljenek egy lakást.

– Minek pénzt pazarolni? – felelte Alejandro. – Anyukámnak van szabad helye. Maradunk pár hónapig, spórolunk, aztán elmegyünk.

Marianna egyetértett.

Hat hónappal később még mindig ott voltak.

És most főzött, mosott, elment vásárolni, és összeszedte a bögréket, amiket Teresa és a barátai a nappaliban hagytak. Az anyósának eközben egy igencsak kényelmes betegséggyűjteménye alakult ki: hátfájás a felmosástól, magas vérnyomás a főzéstől és porallergia a portörléstől.

Érdekes módon egyikük sem jelent meg, amikor vásárolni ment, vagy három órát töltött a nappaliban.

Mariana Alejandro születésnapjáig hallgatott.

Teresa ragaszkodott hozzá, hogy otthon ünnepeljen. Mariana kora reggeltől főzött, mindenkinek kiszolgált, és a délutánt azzal töltötte, hogy ki-be járkált a konyhában, miközben a férje nevetett, és az anyja mellett ült.

Senki sem kérdezte meg tőle, hogy le akar-e ülni.

Azon az estén, kimerülten, így szólt hozzá:

– Ma nem a feleséged voltam. A családod pincérnője.

Alejandro összevonta a szemöldökét.

– Ne csinálj belőle nagy ügyet. Minden tökéletesen ment.

Terézia hozzátette:

– Büszke lennék. Mindenki látta, milyen jól gondoskodsz a férjedről.

Mariana remélte, hogy Alejandro megvédi őt.

Nem tette.

Egy hónappal később Teresa egy papírlapot tett maga elé.

–Ez a születésnapi menüm. Huszonketten vagyunk.

Mariana elolvasta a listát.

– Egyedül én?

– Te mindig mindent elintézhetsz.

Mariana furcsa nyugalommal hajtogatta a papírt.

Nem vitatkozott.

Mert rájött, hogy a segítségkérés nem segít.

És senki abban a házban nem is sejtette, mit döntött.

Nem tudták elhinni, mi fog történni…

2. RÉSZ

Azon az estén Mariana megmutatta Alejandrónak a listát: pácolt sertésszűz, makarónisaláta, töltött tojás, felvágottak tálalásán, rizs, rágcsálnivalók, desszert és sütemény.

– Anyád azt akarja, hogy mindezt huszonkét emberért csináljam meg.

Alejandro alig vette le a szemét a mobiltelefonjáról.

– Vásárolj néhány kész dolgot.

– Mindent házilag akar csinálni.

– Nos, tedd meg, amit tudsz.

Marianna mély lélegzetet vett.

– Mondom, hogy egyedül nem megy.

Úgy mosolygott, mintha meg akarná nyugtatni.

– Persze, hogy meg tudod csinálni. Mindig bármivel meg tudsz birkózni.

A mondat jeges vízként csapta meg. Egy hónappal korábban még megígérte, hogy legközelebb segít neki. Eljött a következő alkalom, és ő már nem is emlékezett rá.

Mariana nem erősködött újra.

Másnap reggel felhívott egy belvárosi fotóstúdiót. Teresa évek óta panaszkodott, hogy senki sem tudja, hogyan kell jó fotókat készíteni róla, ezért Mariana kifizette a profi fotózást sminkkel együtt.

A születésnapján adott neki egy borítékot.

-Boldog születésnapot!

Terézia kinyitotta a kártyát.

–Fotózás? Ma?

– Tizenegy órakor.

– És az étel?

– Majd én gondoskodom róla.

Teresa habozott, míg Mariana hozzá nem tette:

– A fotós azt mondta, hogy ilyenkor a fény nagyon előnyös az érett bőr számára.

Fél órával később Teresa már blúzokat próbálgatott a tükör előtt. A hátfájása sem akadályozta meg abban, hogy ide-oda ingázzon a szekrény és az ágy között. Aztán úgy döntött, hogy először beugrik a fodrászhoz, hogy megcsináltassa a haját.

Amikor Alejandro belépett, látta, hogy az anyja készen áll.

– Ki viszi?

Marianna ránézett.

-Te.

– És az étel?

– Maradhatsz és segíthetsz nekem.

Alejandro elvette a kulcsokat.

– Jobb, ha elviszem anyámat.

Amint elmentek, Mariana betette az étlapot egy fiókba.

Megfürdött, megfésülködött, felvett egy kék ruhát, amit hónapok óta nem viselt, és kávét főzött. Ülve itta meg, forrón, anélkül, hogy felkelt volna, hogy bárkit is kiszolgáljon.

A vendégek négy órakor kezdtek érkezni.

Az asztalon terítő, tányérok, poharak és szalvéták voltak.