A megállapodás a Wells családi vállalkozásokhoz kapcsolódó szinte összes jövőbeni jövedelmet különálló vagyonként próbálta besorolni, miközben tágabb megfogalmazást használt a háztartási kötelezettségek megosztására.

Agresszív volt.

És erősen egyoldalú.

Visszatértem vacsorázni.

Artúr elmosolyodott.

„Minden rendben?”

“Tökéletes.”

Károly felemelte a poharát.

„A családnak.”

Én felemeltem az enyémet.

„Az átláthatóságra.”

Evelyn furcsán nézett rám.

Aztán Arthur benyúlt a kabátja alá.

„Tényleg van nálam valami.”

Elvett egy mappát.

A pulzusom egyenletes maradt.

„A szüleim szerint el kellene intéznünk néhány gyakorlati dolgot az esküvő előtt.”

Felém tolta.

A házassági szerződés.

Madison elmosolyodott.

„Nincs semmi romantikus a papírmunkában, ugye?”

Arthur megérintette a csuklómat.

„Csak írd alá, ha lesz időd. Szokásos dolgok.”

Kinyitottam a mappát, lassan átnéztem néhány oldalt, majd becsuktam.

“Persze.”

Evelyn láthatóan megnyugodott.

Ekkor döbbentem rá, mennyire hitték, hogy megtalálták a tökéletes áldozatot.

Fogalmuk sem volt, hogy a pénzügyi jövőjük már ott várt a postaládámban.

Vagy hogy én irányítottam, hogy túlélte-e.

3. rész
A következő hétfőn Arthur hatszor hívott dél előtt.

A hetedik hívásra válaszoltam.

– Hé – mondtam nyugodtan.

Feszült volt a hangja.

„Hallottál valami furcsát Northbridge-ről?”

„Nem. Miért?”

„Lemondták a finanszírozási megbeszélésünket.”

„Ez kellemetlenül hangzik.”

“Nagyon.”

Hangok mormoltak mögötte.

Aztán Károly felvette a telefont.

„Claire, Arthur azt mondja, hogy tanácsadóként dolgozol. Ismersz valakit a pénzügyi világból?”

Kinéztem a negyvenkettedik emeleti irodám ablakán.

„Néhány ember.”

„Northbridge minden magyarázat nélkül visszalépett.”

„Biztos vagyok benne, hogy volt rá okuk.”

Csend következett.

Azon az estén Arthur dühösen érkezett a lakásomba.

„Ez tönkreteheti apám cégét.”

„Sajnálom.”

„Nem úgy hangzol, mintha sajnálnád.”

Összekulcsoltam a kezeimet.

“Leül.”

Rám meredt.

“Mi?”

“Ül.”

Amióta találkoztunk, Arthur most először engedelmeskedett vitatkozás nélkül.

Letettem a házassági szerződést az asztalra.

Mellette tettem egy másik mappát, amiben az adósságösszefoglalók, a projektek kockázati jelentései és a refinanszírozási javaslat szerepelt.

Arthur arcáról eltűnt a szín.

„Honnan szerezted ezeket?”

„A vállalkozásomon keresztül.”

Összeráncolta a homlokát.

„Milyen üzlet?”

Átcsúsztattam egy utolsó dokumentumot az asztalon.

Northbridge Logisztikai Megoldások.

Alapító és többségi részvényes: Claire Bennett.

Arthur a nevemre meredt.

Aztán én.

Aztán megint a dokumentum.

“Nem.”

“Igen.”

Tátva maradt a szája.

„Önéd Northbridge?”

„Én birtoklom azt a céget, amelyik a Northbridge Capital Partnerst is birtokolja.”

Arthur olyan gyorsan ugrott fel, hogy a széke hátracsúszott.

„Tudtad?”

– Hallottam téged az étteremben.

Az arckifejezése megváltozott.

Halkan ismételtem meg a saját szavait.

„Kedves, de se pénze, se kapcsolatai, se semmije.”

Elsápadt az arca.

„Claire…”

– És anyád azt mondta, hogy hasznos leszek.

„Ez csak…”

„A húgod azt mondta, hogy alá kell írnom bármit, amit az apád ügyvédje adott nekem.”

Elhallgatott.

Odatoltam felé a házassági szerződést.

„Nem egy szegény asszonyt vettél feleségül.”

Nyelt egyet.

„Feleségül mentél valakihez, akiről azt hitted, hogy irányíthatod.”

Csend töltötte be a lakást.

Aztán megszólalt Arthur telefonja.

Károly.

Figyelmen kívül hagyta.

Újra kicsengett.

És újra.

Végül Arthur válaszolt.

Az apja olyan hangosan kiabált, hogy én is hallhattam.

„A hitelezőnk most állította le a tárgyalásokat! Mit tett?”

Arthur rám nézett.

Néma maradtam.

Károly folytatta.

„Northbridge teljesen visszavonult!”

Arthur lehalkította a hangját.

„Apa… Claire-é Northbridge.”

Csend.

Még a telefonon keresztül is éreztem a sokkot.

Aztán végre megszólalt Károly.

“Mi?”

Artúr lehunyta a szemét.

Levettem az eljegyzési gyűrűmet, és a házassági szerződés mellé tettem.

„Az esküvő elmarad.”