Ő volt az a nő, aki egy elveszett szerződés helyébe lépett.

Patrícia döbbenten kérdezte:

–Miattad elvesztettem a lehetőséget, hogy külföldön tanuljak üzleti adminisztrációt! Valeria családja segíteni akart nekem.

Aztán elkezdtek a házunkról beszélni.

Teresa kijelentette, hogy a föld “a Mendoza család tulajdona”, mivel eredetileg Alejandro nagyapjáé volt.

Kijavította.

A földet jogilag még a házasságunk előtt átruházták, de az építkezést mindkettőnk nevére szóló banki kölcsönből és 900 000 pesóból fizettük, amit a szüleim adtak nekünk, miután eladtak egy kis telket Pueblában.

– Mariana és én építettük ezt a házat – mondta Alejandro –. Senki sem lakoltathatja ki.

A találkozó kibékülés nélkül ért véget.

Három nappal később elmentem az apósomékhoz, hogy elvigyek néhány dokumentumot, amiket Alejandro otthon felejtett.

Mielőtt bementem volna, hallottam, hogy Teresa telefonál.

– Készíts elő mindent, mielőtt Mariana akadályokat kezdene gördíteni. Alejandro aláírásáról mi gondoskodunk. Az a ház nem kerülhet egy idegen kezébe.

Egyetlen hang nélkül távoztam.

Két óra múlva kaptam egy hívást a banktól.

– Salgado asszony, ellenőriznünk kell az Ön által jelzáloggal terhelt ingatlannal kapcsolatos kérelmet. Ma reggel Ernesto Mendoza úr benyújtott egy meghatalmazást, amelyet állítólag az Ön férje írt alá.

Fáztam.

– A férjem semmilyen meghatalmazást nem írt alá.

A végrehajtó szünetet tartott.

– Erre gyanakszunk. Az aláírás nem egyezik meg teljesen a nyilvántartásunkkal, ezért állítottuk le a folyamatot.

Alejandro kevesebb mint 40 perc alatt megérkezett a bankba.

Látta a másolatot.

– Ez hamis.

A kamerák megerősítették, hogy az apja unokatestvére, Hector Mendoza kíséretében érkezett.

Még aznap este elmentünk, hogy szembeszálljunk velük.

Alejandro otthagyta a másolatot az asztalon.

– Ki hamisította az aláírásomat?

Teresa láthatóan még csak zavarban sem volt.

– Azt védjük, ami a családé.

– A feleségem a családom.

Mielőtt a vita folytatódhatott volna, cipők kopogtak a folyosón.

Egy nő lépett be, egy szürke mappával a kezében.

Régi fényképekről ismertem fel.

Valeria Alcántara.

Terézia úgy mosolygott, mintha elérkezett volna a megváltása.

– Valeria, de jó, hogy eljöttél.

Még csak le sem ült melléjük.

Először Alejandróra nézett, majd rám.

–Nyugi, Mariana. Nem azért jöttem, hogy visszahódítsak egy nős férfit.

Don Ernesto elé tette a mappát.

– Azért jöttem, mert apám halála óta a Grupo Alcántarát auditálom. És rájöttem, hogy a Mendoza család évek óta hazudik arról, hogy miért kezdett veszteséges lenni a cégük.

Hector arca megváltozott.

Valeria kinyitotta a mappát.

– És amikor befejezzük ennek az áttekintését, néhányan közületek azt fogják kívánni, bárcsak ennek a családnak az egyetlen problémája egy elkészítetlen vacsora lenne.

3. RÉSZ

Valeria nem magyarázott el mindent aznap este.

Egyszerűen bejelentette, hogy a Grupo Alcántara felfüggeszt minden új tárgyalást a Mendoza céggel, amíg 6 év tranzakcióit felül nem vizsgálja.

Aztán megkért, hogy négyszemközt beszélhessek velem.

Másnap találkoztunk egy kávézóban a Roma negyedben.

Smink nélkül érkezett, sötét karikák voltak a szeme alatt, és egy USB-meghajtó volt a kezében.

„Mielőtt ezt elmondanám, el kell mondanom valamit” – kezdte. „Sok hibát követtem el. Nem vagyok az a tökéletes áldozat, akinek valószínűleg számítasz.”

Azt mesélte, hogy 26 éves korában Héctor, Alejandro unokatestvére és a családi vállalkozás operatív vezetője elkezdte meghívni üzleti találkozókra, partikra és beszállítókkal tartott vacsorákra. Valeria fiatal és impulzív volt, és be akarta bizonyítani apjának, hogy egyedül is képes kezelni a dolgokat.

Először beleegyezett.

Később felfedezte, hogy számos találkozót használtak fel a felfújt jutalékok és a közvetítőknek kifizetett összegek igazolására.

Amikor el akart távolodni magától, Hector a partikról készült fényképeket használt fel nyomásgyakorlásra.

– Ha jelentem, amit látok, azzal fenyegetőzik, hogy megmutatja apámnak, és azt mondja, hogy túlzottan költöm a cég pénzét.

Vajon Alejandro tudta?

– Nem mindent. De eleget tudott ahhoz, hogy lemondja az esküvőnket. Ő volt az egyetlen, aki azt mondta, hogy helytelen volt.

Valeria felém tolt néhány bankpéldányt.

Ismeretlen cégeknek történtek átutalások, szállítási és tanácsadási kifizetések, valamint furcsa költségek, amelyek megegyeztek a két cég közötti szerződésekkel.

„Amikor Alejandro szakított velem, a családjának egyszerű magyarázatra volt szüksége” – mondta. „Könnyebb volt azt mondani, hogy elrontottam egy nagyszerű házasságot, mint beismerni, hogy nem volt hajlandó részt venni valami gyanús dologban.”

– És mi köze nekem ehhez?

Valeria a tekintetemet állta.

– Te lettél az állandó bizonyíték arra, hogy Alejandro a saját életét választotta a családi vállalkozás helyett. Ezért büntetnek téged, amióta megérkeztél.

Gombócot éreztem a torkomban.

5 évig próbáltam rájönni, hogy mit csinálok rosszul.

Nem főzök eleget.

Túlmunka.

Mivel még nem születtek gyermekei.

Mondd el a véleményed.

Többet keresni.

Fáradtan érkezve.

Csak kifogások voltak.

Valeria bekapcsolta a telefonját, és lejátszott egy régi felvételt.

Teresa hangja betöltötte az asztalt.

„Az esküvő után az Alcántara család vagyona is a családé lesz. Egy gazdag lányt meg lehet irányítani, ha először bűntudatot keltünk benne.”

Lefagytak a kezeim.

– Miért segítesz nekem?

Valeria a pendrive-ra mutatott.

–Mert ugyanazt teszik veled, amit velem. Először bűntudatot keltenek benned. Aztán elszigetelnek. Végül ezt a verziódat használják fel arra, hogy igazolják, amit akarnak.

Eltettem a készüléket.

Ugyanazon a délutánon kezdődött a második szakasz.

Patricia posztolt egy fényképet, amelyen Teresa egy magánklinikán fekszik infúzióval.