„Tudod, mi a legszomorúbb az egészben? Olyan sokáig rejtegettem őket, hogy elkezdted azt hinni, hogy valami szégyenletes dolog van a titok mögött.”
Apám megfogta a kezét.
Ezúttal nem húzódott el.
És egy héttel később valami apróság történt a családunkban, ami valószínűleg senki másnak semmit sem jelentett volna.
Vasárnap volt.
Egy forró nap.
Anyám egy fehér, rövid ujjú ingben lépett ki a konyhából.
Apám meglátta, és egy szót sem szólt.
Egyszerűen csak elmosolyodott.
Én sem tudtam megszólalni.
Mert most először értettem meg, hogy ami kívülről félelemnek tűnik, valójában egy régi fájdalom lehet, amit valaki éveken át védett.
És néha, a legfélelmetesebbnek tűnő titok végén sincs erőszak.
Létezik szerelem.
