Az első látogatások csak néhány óráig tartottak.
Aztán jöttek az egész délutánok.
Később, amikor Matthew készen állt, egy este.
Nem volt könnyű.
Egyik délután dühösen ment haza, mert Laura vett egy kiságyat.
– A baba szobájának falán egy repülőgép lóg.
Klára azonnal megértette, miért fáj.
A repülőgép mindig is az apja „bajtársa” volt.
– Érezhetsz dühöt.
– Úgy tűnik, apa új családot alapít.
Klára leült mellé.
–Épít egy másik házat. Ez nem törli el a tiédet.
– Biztonságos?
-Biztonságos.
Hitt is ebben a válaszban.
A válási folyamat körülbelül 9 hónapig tartott.
Voltak megbeszélések, leltárok, végtelen e-mailek és viták a határidőkről.
A lakást el kellett adni, mert egyikük sem tudta egyedül kezelni az összes anyagi körülményt.
Clara sírt azon a napon, amikor átadták a kulcsokat.
Nem Álvaro miatt.
Sírva figyelte Mateo magasságát a folyosó falán.
Karácsonyi vacsorákhoz.
A nappali sarkában, ahol évekig festett.
Clara illusztrátor volt.
Mateo születése óta otthonról dolgoztam.
Álvaro sokáig úgy beszélt a szakmájáról, mintha az egy hobbi lenne, ami némi plusz bevételt termel.
Clara azonban eredeti műalkotásokat árult, megbízásokat fogadott el kiadóktól, és számos tervet licencelt.
Nem volt fix fizetésem.
És védtelen sem volt.
Megspórolta a keresetének egy részét.
Ez sokkal fontosabbnak bizonyult, mint Álvaro képzelte.
Amikor végre aláírták a megállapodást, Mateo főként Clarával fog élni, és rendszeres időbeosztása lesz az apjával.
Soha nem próbálta szétválasztani őket.
Voltak napok, amikor érzelmileg könnyebb lett volna, ha nem látja többé Álvarót.
De ő akkor is Matthew apja volt.
És Matthew egyszerre tudott dühös lenni az apjára, és szeretni őt.
Clarának meg kellett tanulnia, hogy két ellentétes érzés is lehet egyszerre igaz.
Laurával más volt a helyzet.
Soha nem lennének barátok.
Még csak együttérzést sem színleltek.
Amikor azonban a kislány megszületett, Clara döntést hozott.
Nem beszélnék róla rosszat Mateo előtt.
Az a baba a fia húga lenne.
Nem fogok két gyerekből katonát faragni egy olyan háborúban, amit a felnőttek okoztak.
Egy nap Mateo egy fényképpel tért vissza Álvaro házából.
Benne tartotta a babát, amint a karjaiban aludt.
– A neve Vega.
Klára a képre nézett.
– Nagyon kicsi.
Mateo most mosolygott először, amikor arról a házról beszélt.
– Megragadta az ujjamat.
Klára valami váratlan dolgot érzett.
Megkönnyebbülés.
Vega születése nem váltotta fel Mateót.
Ő sem helyrehozta a történteket.
Egyszerűen csak egy ártatlan embert tett hozzá egy bonyolult történethez.
Hónapokkal a válás után Clara talált egy háromszobás lakást Madrid külvárosában.
Az első szoba, amit befejeztek, Mateo szobája volt.
Kiválasztott egy kékesszürke falat, egy könyvespolcot a könyveinek, és Clara meglepetésére visszahelyezte a repülőgépgyűjteményét a helyére.
– Azt hittem, már nem szereted őket.
Mateo vállat vont.
– A repülőgépek semmit sem tettek.
Clarának el kellett fordulnia, hogy ne lássa a sírását.
A második szoba az övé volt.
A harmadik olyan lett, amire évek óta vágytam.
Egy tanulmány.
Nincs asztal az étkező mellett.
Nincsenek festékes dobozok a kanapé alatt.
Nincsenek ajtó mögött elrejtett vásznak.
Egy igazi tanulmány.
Volt benne egy nagy asztal, polcok, természetes fény és egy bezárható ajtó.
Az első éjszaka, amikor Mateo már aludt, Clara az üres szoba közepén maradt.
És sírt.
Nem azért, mert meg akarta menteni a házasságát.
Sírt, mert rájött, mennyit veszített önmagából akaratlanul is az évek során.
Álvarónak nemcsak hogy volt viszonya egy másik nővel.
Felépített egy második jövőt, míg Clara továbbra is az elsőről gondoskodott.
Tudta, hol fog lakni.
Kivel.
Melyik baba fog megszületni.
Még azt is, hogyan szervezném át a hétvégéket.
Clara eközben továbbra is azt hitte, hogy együtt választják ki, mit csináljanak a nyári szünetben.
Ez a különbség volt az, amit a legtovább kellett megbocsátani.
Nem Laura létezése.
Még a repülőgép bejelentését sem.
Ehelyett statisztává tették egy olyan életben, ami szintén az övé volt.
Idővel a gyűlölet elvesztette erejét.
Nem volt konkrét reggel, amikor Clara felébredt, és mindennek vége volt.
Egyszerűen abbahagyta, hogy óránként Álvaróra gondoljon.
Aztán abbahagyta a mindennapos csinálását.
Beszélgetéseik az iskolai órarendre, fogorvosi időpontokra, programokra, ünnepekre és a hazaszállításra korlátozódtak.
Unalmas dolgok.
Klára megtanulta szeretni az unalmas dolgokat.
Mateo is javult.
Folyamatosan nehéz kérdéseket tett fel.
Néhányuknak nem volt válasza.
Egyik este megkérdezte:
–Apa elment volna, ha nem szállunk fel arra a gépre?
Klára gondolkodott, mielőtt válaszolt volna.
– Valószínűleg így van.
– Szóval hamarabb megtudtuk.
-Igen.
– Utálom azt a repülést.
Klára megsimogatta a haját.
– Én is sokáig gyűlöltem őt.
Mateo továbbra is elgondolkodott.
– De ha nem mentünk volna el, apa tovább hazudott volna.
Klára nem válaszolt azonnal.
-Lehet.
A fiú a könyvespolc felé nézett.
– Akkor talán jobb lenne tudni.
Ez a mondat megmaradt benne.
Később, miközben a papírokat rendezgette a műteremben, Clara megtalálta a rajzot, amelyet Mateo készített Álvaro meglepésére.
„A VILÁG LEGJOBB SOFŐRE.”
A papírt félbehajtották.
Megmutatta neki.
– El akarod dobni?
Mateo néhány másodpercig figyelte.
-Nem.
– Oda akarod adni neki?
-Most nem.
-Akkor eltettük.
Mateo bólintott.
– Talán majd egyszer.
Clara betette a rajzot egy fiókba.
Nem azért, mert azt vártam volna, hogy minden visszaáll a régi kerékvágásba.
