A régóta alkalmazottak támogatásával, a kórháznak nyújtott adománnyal, ahol Ernestót kezelték, és a műszaki képzési ösztöndíjakhoz szükséges forrásokkal kezdődött.

Megemlítette az unokáinak szánt személyes tárgyakat is.

Inés kapta azokat a füzeteket, amelyekbe a nagyapja bútorokat, kerteket és olyan projekteket rajzolt, amelyeket soha nem fejezett be.

A kislány odalépett az apjához.

– Még az sem, amelyik a mi kis házunkban van?

– Gondolom, igen.

A lány reggel óta először mosolygott.

Aztán jöttek a cég részvényei.

Mauricio a részvények 30%-át, Verónica pedig 10%-át kapná. Mindketten megtartanák pozíciójukat, hacsak a vállalat irányító testületei másként nem döntenek.

A család többi tagja jelentős összegeket és javakat kapott.

Mauricio visszanyerte színét.

– Apa mindig tudta, hogy ki a főnök.

Adriana nem válaszolt. Kibontotta a borítékot.

– A következő egy személyes levél. Don Ernesto megkért, hogy olvassam el a teljes egészében.

Több lapot is kihajtogatott.

–Évekig elkövettem azt a hibát, hogy ambíciónak neveztem mindent, ami hasonlított a saját vágyaimra.

Julian azonnal felismerte apja beszédmódját.

Lenézett.

– Amikor Julián hivatást választott, elutasításnak vettem. Ma már tudom, hogy bátorságra volt szüksége ahhoz, hogy olyan életet építsen fel, amit nem én terveztem.

Veronika abbahagyta az órája nézését.

Adriana folytatta.

– Mauricio hatalmas felelősséget viselt a cégnél. Verónica segített azokban az ügyekben, amelyeket már nem tudtam kezelni. Hálás vagyok nekik. De van egy része az utolsó éveimnek, amelyet szinte egyikőtök sem látott.

Mauricio Juliánra nézett.

Mozdulatlanul maradt.

– A legkisebb fiam akkor jött, amikor már túl szégyelltem bevallani, hogy félek. Segített fürdeni a műtét után, és ügyelt arra, hogy ne érezzem magam megalázva. Néha csak ült mellettem. Soha nem tette ezeket az órákat teherré.

Julian összekulcsolta a kezét az asztal alatt.

Emlékezett az apjára, ahogy remegve kért bocsánatot a fürdőszobában, amiért segítségre szorult.

Emlékezett rá, mit válaszolt neki.

– Te vittél, amikor én nem tudtam. Most hadd vigyek én téged.

Nem mondtam el senkinek.

Szinte elviselhetetlen volt őt ott hallgatni, olyan emberek között, akik idegenként bántak vele.

Adriana folytatta az olvasást.

– Egyik este megpróbáltam beszélni vele az örökségéről. Megkért, hogy hagyjam későbbre. Azt akarta, hogy meséljem el neki, hogyan ismerkedtem meg az anyjával. Azon az estén megértettem, miért jött hozzánk.

A bácsi hangtalanul tette a csészét a csészealjra.

Mauricio megtörte a csendet.

– Én is figyelemmel kísértem a dolgokat.

Julian felemelte a fejét.

-Tudom.

A bátyja zavartnak tűnt.

– Felkerestem a kardiológust.

– És apa értékelte.

A válaszban nem volt szemrehányás. Úgy tűnt, ez jobban zavarta Mauriciót, mint egy vádaskodás.

Verónica viszont az ügyvéd felé fordult.

–Ez mind nagyon érzelmes, de gyógyszert szedtem. Ki ellenőrizte, hogy tudom-e, mit írok alá?

Adriana otthagyta a papírokat az asztalon.

—A megállapodásokat közjegyző előtt hivatalossá tették. Ernesto úr saját elhatározásából vett részt, és független tanácsot kapott. Felülvizsgálatot kérhet a megfelelő csatornákon keresztül.

– Julian is vele volt?

-Nem.

Veronica kinyitotta a száját, de Ines szólalt meg először.

– Apám nem akarta, hogy a nagyapám meghaljon.

Julian átkarolta a vállát.

A lány szeme megtelt könnyel.

– Kimegyünk egy pillanatra, ha akarod.

Tagadta.

Adriana megvárta, amíg Julián azt mondja neki, hogy folytassa.

Aztán elmagyarázta a családi ház, a gát melletti ingatlan és a személyes befektetési számla sorsát.

Minden Julianra maradna.

Hirtelen felnézett.

– Biztosan van valami tévedés.

– Nincs egy sem.

Mauricio felállt.

– Az egész ház?

Adriana bólintott.

De a legfontosabb dolog hiányzott.

A részvények fennmaradó 60%-a egy családi vagyonkezelői alap részét képezte. Ernesto utasításai szerint Juliánnak joga lett volna eldönteni, hogyan szavazzon ez a csoport, a vagyonkezelői alap szabályain belül.

A szoba mozdulatlan volt.

Mauricio úgy nézett a testvérére, mintha most látta volna először.

A villanyszerelő, akit hátraküldtek, döntő szava lesz a cég legfontosabb ügyeiben.

Julian nem tudta levenni a szemét a lánya kezéről.

Reszkettek.

Adriana elvette az utolsó lapot.

– Édesapád egyértelmű magyarázatot adott.

Lassan olvasott.

„Nem azért adom ezt neki, hogy rákényszerítsem, hogy azzá a fiúvá váljon, akit én akartam. Azért bízom rá, mert végre megtanultam tisztelni azt az embert, aki már amúgy is.”

3. rész
Juliannak eltartott egy ideig, mire megtalálta a hangját.

– Nem tudom, hogyan kell ezt a céget vezetni.

– Az apja tudta – felelte Adriana.

Elmagyarázta, hogy nem köteles átvenni az általános vezetői pozíciót, illetve feladni jelenlegi munkáját. A működés a meglévő csapat irányítása alatt folytatódik. Tanácsot kérhet arról, hogyan teljesítse új feladatait.

Mauricio állva maradt, mindkét kezét a szék támlájára támasztva.

– Akkor mindenhez a beleegyezésedet kell kérnem.

Julián ránézett.

– Még nem tudom, hogyan fog működni. Nem fogok úgy tenni, mintha tudnám.

Ez a válasz részben lezárta a vitát.

Adriana az utolsó bekezdésre mutatott.

– Ez hiányzik.

Julián bólintott.

„Fiam, ha valaha is azt hitted, hogy csalódást okoztál nekem az egyszerű életeddel, azt akarom, hogy ne kételkedj ebben. Láttam, ahogy talpra álltál Lucía elvesztése után. Láttam, ahogy megtanultad felnevelni Inést, miközben szükséged volt valakire, aki megtart. Büszke vagyok arra az életre, amelyet választottál. Bocsáss meg, hogy ilyen sokáig tartott ezt világosan elmondani.”

Julian eltakarta a szemét.