– Apám az összes iratát egy ládában tartotta.
A láda nyitva volt és üres.
Lucía és Elena Tomasánál, egy korábbi szomszédjuknál maradtak, míg Mateo és Inés átkutatták a szobákat. Alkonyatkor Inésnek eszébe jutott apja egyik szokása: ha gyanakodott valakire, pénzt rejtett el egy deszka alá a tűzhely mellett. Az ujjperceivel addig kopogtatta a padlót, amíg egy kongó hangot nem hallott.
Alatta egy viaszosvászonba csomagolt bőrtáska tűnt fel.
Benne egy számlakönyv volt.
Inés azonnal felismerte apja kézírását. Az első néhány oldalon a szokásos terméshozamok és kifizetések szerepeltek. Aztán a Laureano Cárdenas név következett, majd olyan összegek, amelyek nem egyeztek a beszedési értesítésekben szereplő összegekkel. Minden befizetés után kamatokat számoltak fel, és díjakat számítottak fel olyan eljárásokért, amelyeket soha nem hajtottak végre. Az egyik oldalon az apja ezt írta: „Nem én vagyok az egyetlen.” Alatta három család szerepelt: az Ortegas, a Ríoses és a Salgados.
– Ez megállíthatja őt – mondta Inés.
Mateo óvatosan tagadta.
– Nyomozást indíthatnak. Ahhoz, hogy megállítsuk, be kell bizonyítanunk, hogy ezek a kifizetések valóban léteztek, és hogy a többiek beleegyeztek a beszélgetésbe.
Először az Ortegas családhoz mentek. Az öregember felismerte az alakokat, de becsukta az ajtót, amikor meglátta Cárdenas nevét.
– Vannak unokáim. Nem fogok magamnak gondot okozni.
A Ríos család ugyanígy reagált. Csak Jacinto Salgado engedte be őket. Felmutatott nekik két, ugyanazon hivatal által lepecsételt nyugtát, és bevallotta, hogy elvesztett egy telket, miután Cárdenas magyarázat nélkül növelte az adósságát.
– Ha tanúskodom, elveszi tőlem azt a keveset is, ami még megmaradt.
– Ha senki sem tesz vallomást, akkor továbbra is mindent el fog venni tőlük – válaszolta Inés.
Jacinto lesütötte a tekintetét.
Mielőtt visszatértek volna a farmra, paták dobogását hallották. Laureano Cárdenas megjelent Federico, Mateo unokaöccse kíséretében. Inés gyomra összeszorult.
Federico kerülte a nagybátyjára nézést.
– Mit csinálsz vele? – kérdezte Mateo.
Cárdenas elmosolyodott.
– Az unokaöcséddel vannak vállalkozásaink.
Mateo túl gyorsan megértette. Federico hónapok óta veszített a szerencsejátékokon Chihuahuában. Beatriz két adósságot is kifizetett anélkül, hogy szólt volna neki. Cárdenas vett egy harmadikat, és most őt használja ki.
– Te voltál az, aki elmondta neki, hol van Inés?
Federico nyelt egyet.
– Csak annyit mondtam, hogy a farmon dolgozom. Megígérte, hogy elfelejt.
Inés megvetően nézett a fiatalemberre.
– Azt is mondtad neki, hogy ma visszajövünk?
Federico nem válaszolt.
Cárdenas levette a kesztyűjét.
„Ne bonyolítsuk túl a dolgot. Valdivia asszony, írja alá az átruházási szerződést, és megtarthatja a ház értékének egy részét. Ha ragaszkodik hozzá, a helyi bíró pénteken megérkezik a végzéssel, és egy fillér nélkül távozhat.”
– És a pénz?
Cárdenas mosolya eltűnt.
– Nem tudom, miről beszélsz.
– Akkor nem lesz problémája a számláinak felülvizsgálatával.
Máté egy lépést tett felé.
– Hagyd el ezt a birtokot.
– Még nem a tiéd, Alcázar.
– Az sem a tiéd.
Cárdenas a táskára nézett, amit Inés a mellkasához szorított, és rájött, hogy találtak valamit.
Azon az éjszakán valaki a konyhaablakra lőtt. A golyó egy sugárnyalábba fúródott. Mateo lekapcsolta a villanyt, és bevitte a lányokat a belső szobába. Inés remegett, de nem volt hajlandó elhagyni a házat.
– Ez már nem adósság – mondta Mateo. – Holnap elviszem őket a ranch-omra.
– Ha most elfutok, ő nyer.
– Nem kérem, hogy lemondj.
Ez volt az első alkalom, hogy informálisan megszólította.
Inés ránézett a sötétben.
– Szóval, mit kérsz tőlem?
– Hogy életben maradj, hogy harcolhass.
Másnap reggel Chihuahuába mentek a főkönyvvel és a nyugtákkal. Egy közjegyző elmagyarázta, hogy Inés apjának jegyzetei bizonyítékként szolgálnak, de tanúkra és külső dokumentumokra van szükségük. Ezek nélkül Cárdenas azt állítaná, hogy egy sértődött férfi hamisította a számlákat.
Amikor visszatértek, Beatrizt ott találták, aki már várta őket.
Federico sápadtan állt mellette.
Beatriz egy mappát tartott a kezében.
„A fiam megbocsáthatatlan dolgot tett” – mondta. „Én pedig valami rosszabbat: eltussoltam, mert nem akartam, hogy Mateo megtudja, mivé vált.”
Federico sírni kezdett.
-Anya…
– Fogd be a szád, és hagyd abba a bujkálást.
Beatriz átadta a mappát Inésnek. Bent váltók, levelek és Federico Cárdenasba vitt befizetéseinek listája volt. Az egyik levélben maga Laureano rendelte el a kamat „újraszámítását” minden befizetés után, és külön megemlítette a valdivia-i birtokon található ezüsteret.
Inés alig fejezte be az olvasást, amikor lovak dobogása hallatszott kintről.
Útközben Cárdenas jött két fegyveres férfival, és a helyi bíró, akinek aznapra keltezett kilakoltatási végzése volt. Inés a mellkasához szorította a mappát. A harcot már nem lehetett tovább halogatni.
3. RÉSZ
Mateo kilépett a folyosóra, mielőtt Inés megállíthatta volna. Laureano Cárdenas szinte szemtelen magabiztossággal szállt le a lováról. Vele jött a városi bíró, Don Eusebio Márquez, egy titkárnő kíséretében. A másik két férfi a lovak mellett maradt.
– Birtokbaadási végzésem van – jelentette be Márquez. A tartozás lejárt, és a hitelező azonnali teljesítést követel.
Inés előrelépett a mappával a hóna alatt.
– Szeretném látni a dátumot és az elismert összeget.
Cárdenas röviden felnevetett.
– Hónapokig volt ideje kérdéseket feltenni.
– És hónapokat töltöttél a válaszok kitalálásával.
