A következő hónapok a gyógyulásról szóltak. Nemcsak a család anyagi helyzete egyenesedett ki, hanem Rex lelke is. Egy harci kutyát, akit évekig a kegyetlenségre és a bizalmatlanságra képeztek ki, nem lehetett egyetlen éjszaka alatt háziállattá változtatni. Az első hetek pokoliak voltak. Rex éjszakánként gyakran felriadt; a legkisebb hirtelen zajra is támadó pozíciót vett fel, és morogni kezdett az árnyékokra. Soha nem bántott senkit a családból, de a poszttraumás stressz egyértelműen rányomta a bélyegét a viselkedésére.

Emma azonban nem adta fel. Végtelen türelemmel, szeretettel és következetességgel bánt vele. Egy speciális, puha fekhelyet készített neki a saját ágya mellett. Ha a kutya felriadt az éjszaka közepén, Emma leült mellé a földre, és addig simogatta, addig beszélt hozzá lágy, nyugtató hangon, amíg a hatalmas állat légzése le nem lassult, és vissza nem aludt.

Lassan, hétről hétre megtört a jég. Rex megtanulta, hogy az emberi kéz nemcsak ütni tud, hanem simogatni is. Megtanulta, hogy az ételért nem kell megküzdenie, és hogy a hirtelen mozdulatok nem jelentenek azonnali fenyegetést. Fél évvel később történt meg először, hogy amikor Thomas hazaért a bevásárlásból, Rex a farát csóválva, egy plüssjátékot a szájában tartva üdvözölte őt az ajtóban. Thomas, aki az elején rettegett a kutyától, letérdelt, és megölelte a hatalmas fenevadat. Rex végérvényesen a család teljes jogú tagjává vált.

A fennmaradó pénzből a család valóra váltotta egy régi álmát: nyitottak egy kis, barátságos pékséget és kávézót a város egyik csendesebb külvárosi részén. A helyet egyszerűen csak “A Hűséghez” nevezték el. A pékség hamar népszerűvé vált a környékbeliek körében, nemcsak a friss, ropogós kenyér és az isteni fahéjas tekercsek miatt, hanem a hely kabalája miatt is.

Rex minden áldott nap ott feküdt a pult melletti sarokban, egy hatalmas, piros szőnyegen. A vásárlók először megrettentek a tigriscsíkos, heghelyes óriástól, de amint látták, hogy a szomszéd kislánya nyugodtan fonja be a nyakában lévő extra bőrt, és a kutya békésen szunyókál tovább, a félelem tiszteletté és rajongássá változott. Rex a gyerekek kedvence lett; hatalmas, robusztus teste ellenére olyan óvatosan vette el a felé nyújtott sajtos kifli darabkákat, mintha hímes tojással bánna.

Az élet tökéletes mederben folyt, egészen egy hideg, novemberi éjszakáig.

A pékség a család háza alatti utcafronton helyezkedett el. Hajnali két óra lehetett, amikor az őszi vihar kíséretében egy fekete furgon hajtott fel a járdára, közvetlenül a bolt kirakata elé. Négy maszkos, sötét ruhás alak szállt ki. Nem egyszerű tolvajok voltak; jól szervezett betörőbanda, akik az elmúlt hetekben több környékbeli üzletet is kifosztottak, és nem riadtak vissza az erőszaktól sem. Feszítővassal és nehéz kalapácsokkal másodpercek alatt betörték a pékség hátsó ajtaját, majd a sötét üzlettérbe özönlöttek.

Fent, az emeleten Emma hirtelen ébredt fel. Nem a vihar zajára, hanem egy egészen más, dermesztő hangra. Rex, aki mindig a szobájában aludt, most nem volt ott. A lány a lépcsőház felől egy mély, torokból jövő, vibráló morgást hallott, ami olyan volt, mint a távoli mennydörgés, mielőtt a villám lecsap.

Emma felkapta a köntösét, és a folyosóra rohant. Az apja, Thomas is éppen akkor lépett ki a hálószobából, egy régi baseballütőt szorongatva a kezében. – Valakik vannak lent – suttogta a férfi sápadtan.

Lent a sötét pékségben a tolvajok éppen a kasszát próbálták felfeszíteni, miközben ketten a hátsó raktárban kutattak az irodai széf után. A zseblámpák fénye kaotikusan pásztázta a falakat. – Siessetek, a riasztó biztosan mindjárt megszólal! – sziszegte az egyik maszkos alak, kezében egy fémcsővel.

Ekkor azonban megmozdult egy árnyék a pult mögött. A betörők megdermedtek. A zseblámpa fénye egyenesen Rexre vetült. A kutya nem ugatott. Hatalmas izmai megfeszültek, a szőre a hátán felborzolt, és a szemei a sötétben szinte izzottak. Ez már nem a kedves kávéházi kabalafigura volt; ez a fenevad Viktor ketrecéből lépett elő. Az az ősi, betanított ösztön, amit Emma szeretete mélyre temetett, most a felszínre tört – de ezúttal nem egy esztelen gyilkológépként, hanem egy falkáját védő, tudatos és halálos ragadozóként.

– Mi a fene ez?! – kiáltotta az egyik férfi, és ösztönösen hátrálni kezdett.

A vezetőjük, egy zömök, agresszív alak, felhúzta a fémcsövet. – Csak egy kutya! Üssétek agyon!

Amikor a férfi előrelépett és suhintott a fémcsővel, Rex mozgásba lendült. A sebessége felfoghatatlan volt egy ekkora állathoz képest. Nem a karját kapta el, és nem is a torkának ugrott. Egyetlen, brutális erejű lökéssel a férfi mellkasának csapódott, fellökve őt, mintha csak egy rongybaba lett volna. A férfi hatalmas csattanással zuhant a liszteszsákok közé, a fémcső pedig messzire repült a kezéből.

A másik három betörő pánikba esett. Egyikük a feszítővassal próbált Rex felé sújtani, de a kutya egy hihetetlenül fürge mozdulattal kitért a csapás elől, majd hatalmas állkapcsával megragadta a férfi kabátjának ujját, és olyan erővel rántotta meg, hogy az a pultnak csapódott, és azonnal elvesztette az eszméletét.

Rex nem tépte szét őket. Viktor egykori kiképzése arra tanította, hogy öljön, de Emma szeretete arra tanította, hogy csak védelmezzen. A kutya egyetlen harapás nélkül, pusztán a tömegével, a sebességével és a puszta erejével fegyverezte le a támadókat. Két férfi már a földön feküdt, a harmadik pedig a nyitott ajtó felé menekült, sikítva a rettegéstől.