A töréspont akkor jött el, amikor Daniela magas lázzal megbetegedett, miközben Lucíát bonyolult műtéten kellett átestetni. Mauricio a tinédzserrel maradt, és ahelyett, hogy orvoshoz vitte volna, öt órát várt, mert „Lucía tudni fogja, mit kell tennie, ha visszajön”.

Daniela tüdőgyulladással kórházba került.

– Gondoltam, megérkezel – magyarázta.

Ekkor értett meg valamit Lucía: Mauricio nem feleségként tekintett rá. Egy mindig elérhető szolgálattevőként tekintett rá.

Ennek ellenére még egy darabig maradt.

Egészen Valeriáig.

Másnap, miután elolvasta ezeket az üzeneteket, Lucía ügyvédet keresett.

Nem csinált nagy ügyet.

Nem szállt szembe Mauricióval.

Összegyűjtötte a házasságuk alatt vásárolt ingatlanok feljegyzéseit, hivatalos dokumentumokat és tulajdonjogi bizonyítékokat. Benyújtotta a válókeresetet, és elkezdte megfogalmazni a megállapodást.

„Biztos benne?” – kérdezte tőle az ügyvéd.

-Teljesen.

– Vajon tudja?

– Majd megtudja, mikor jön el az ideje.

Három hétig ugyanazon a tetőn aludtak.

Mauricio továbbra is későig járt szórakozni.

Lucía folytatta a munkát.

És akkor még nem vette észre, hogy a házassága már véget ért.

Ezért van az, hogy amikor Mauricio és Valeria aznap reggel együtt megérkeztek a kórházba, Lucía nem vett észre hűtlenséget.

Felfedezte, milyen messzire jutott.

A folyosón Doña Teresa még mindig erősködött.

– Lucía, az a nő tud várni tíz percet.

-Nem.

– Mauricio a családod!

Lucia rámeredt.

– A belső vérzés nem kér vezetéknevet.

Abban a pillanatban megérkezett a nőgyógyász, Natalia Ortega.

Gyorsan megnézte az ultrahangot.

– A babának van szívverése. De az anya vérnyomása csökken. Ha várunk, mindkettőjüket elveszíthetjük.

Lúcia bólintott.

– Most bemegyünk.

Doña Teresának sikerült megragadnia a karját.

– Ki ez a nő Maurició számára?

Lúcia megállt.

Az anyós most először látszott félni a választól.

– Kérdezd meg a fiadat, amikor felébred.

Lucía bement a műtőbe.

Vele szemben állt az a nő, aki lefeküdt a férjével.

A nő, aki a gyermekét várta.

És mégis, amikor kinyújtotta a kezét a nővér felé, hogy húzza rá a kesztyűt, a hangja nem remegett.

-Sebészkés.

Két élet függött most attól a nőtől, akinek több oka volt, mint bárki másnak, hogy hátat fordítson nekik.

És az még váratott magára, hogy mit tesz majd Mauricio, amikor felébred, és megtudja, ki mentette meg őket.

3. RÉSZ

Valeria műtétje két óra tizennyolc percig tartott.

Súlyos lépkárosodása és belső vérzése volt, ami már korábban is csökkentette a vérnyomását. Dr. Natalia Ortega felügyelte a babát, amíg Lucía dolgozott.

– Magzati szívverés észlelhető – jelentette Natalia.

Lucia nem nézett fel.

– Szólj, ha változik.

Nem gondolt Mauricióra.

Nem gondolt az üzenetekre.

Nem gondolt azokra az estékre, amikor a férfi későn ért haza, és lefeküdt mellé, úgy téve, mintha semmi baja nem lenne.

Egy műtőasztalon nem voltak feleségek, szeretők vagy árulások.

Sérült szövet volt.

Volt vérontás, amit meg kellett állítani.

Volt egy beteg, aki meg is halhatott.

És Lucia pontosan tudta, mit kell tennie.

Végül sikerült elállítaniuk a vérzést.

„Növekszik a nyomás” – mondta az aneszteziológus.

Natália újra ellenőrizte.

– A baba még mindig jól van.

Lucía most először lélegzett egy kicsit könnyebben.

—Intenzív osztályra. Szigorú szülészeti megfigyelés.

Levette a kesztyűjét és elment.

A szomszédos műtőben Dr. Javier Méndez éppen Mauricio stabilizálását fejezte be. A pneumothoraxot leszívták, és az oxigénszaturációja javult.

„Túl fog élni” – magyarázta Javier. „Ha nem merülnek fel szövődmények, a prognózis jó.”

-Tökéletes.

Javier rábámult.

– Lucía…

-Hogy?

– Semmi. Csak… jól vagy?

Néhány másodpercbe telt, mire válaszolt.

-Dolgozok.

A váróteremben Doña Teresa és férje, Don Ernesto felálltak, amikor meglátták.

„Mauricio?” – kérdezte Teresa.

– Élő és stabil.

A nő mindkét kezét a mellkasára tette.

-Hála istennek.

–A másik beteg is túlélte. És a terhesség folytatódik.

A megkönnyebbülés eltűnt Teresa arcáról.

– Szóval tudtad, hogy ki ő.

-Igen.

– Mióta?

– Még a baleset előtt.

Doña Teresa elsápadt.

– Lucía, a fiam majdnem meghalt. Nem most van itt az ideje jelenetet rendezni.

Don Ernesto lassan a felesége felé fordult.

– Teresa, fogd be a szád!

Megdermedt.

Több mint harminc év házasság alatt ritkán beszélt így vele.

Lucia nyugodt maradt.

– Nem fogok jelenetet rendezni. Pontosan ezért akarok mondani valamit, mielőtt elmegyek.

Benyúlt a laboratóriumi köpenye zsebébe, és előhúzott egy összehajtott dokumentumot.

– Három hete kezdtem el a válóperemet.

Doña Teresa szeme tágra nyílt.

-Hogy?

—Mauricio még nem kapta meg az értesítést. Néhány napon belül megkapja.

– De épp most mentetted meg!

– Az egyik dolognak semmi köze a másikhoz.

– Ő a férjed!

Lucia gyengéden megrázta a fejét.

„Ő volt a betegem ma este. Ezért tettem meg mindent, amit meg kellett tennem. De amikor elhagyja ezt a kórházat, ő lesz az a férfi, aki hónapokig megcsalt, és egy másik nővel várt gyereket, miközben minden este hazajött hozzánk.”

Terézia a férjétől kért támogatást.

– Ernesto, mondj neki valamit.

Don Ernesto Luciára nézett.

– Csak szeretnék neki valamit mondani.

Közeledett.

– Köszönöm, hogy megmentetted a fiamat.

Lúcia bólintott.

– Ez volt a munkám.

Aztán néhány percre az intenzív osztályra került.

Mauriciót altatták. Egy cső állt ki a mellkasából, és a monitor stabil ritmust mutatott.