Melissa folytatta.
„Megpróbáltuk finoman kezelni a helyzetet. Ön úgy döntött, hogy nem működik együtt.”
“Értem.”
„Daniel engedélyezte az átállást.”
– Dániel nincs itt.
„Nem kell annak lennie.”
Ránéztem a teherautóra.
„Mondtad azoknak a férfiaknak, hogy beleegyeztem?”
Az állkapcsa megfeszült.
„Ez nem olyasmi, amin a verandán vitatkozunk.”
“Nem.”
Szélesebbre nyitottam az ajtót.
„Igazad van. Gyere be.”
Ez meglepte.
Ellépett mellettem.
A költöztetők kint maradtak, amíg feléjük nem néztem.
„Bejöhetsz a bejárathoz, és megmelegedhetsz. Még senki nem nyúlt semmihez.”
A fő mozgató Rick Dawsonként mutatkozott be.
Vörös szakáll.
Masszív munkakabát.
Valószínűleg a negyvenes évei közepén.
„Asszonyom, azt mondták nekünk, hogy ez egy idősek költöztetése.”
„Biztos vagyok benne, hogy az voltál.”
Melissa felcsörtetett: „Rick, már így is csúszásban vagyunk.”
Kényelmetlenül nézett ki.
Becsuktam az ajtót a hideg ellen.
„Mielőtt bármit is kivinnél ebből a házból, szeretném, ha átnéznéd a kapott engedélyt.”
Melissa nevetett.
„Nem kell bevonnod őket a családi vállalkozásba.”
Rick ránézett.
„Tisztelettel, de ha valakinek a tulajdonát elszállítjuk, az a mi dolgunk.”
Jó ember.
Melissa előhúzott néhány lapot a borítékjából.
Rick elolvasta őket.
Összeráncolta a homlokát.
Aztán olvasd el újra.
„Ez azt írja, hogy engedélyezés függőben van.”
Melissa a papír felé nyúlt.
„Ez sablonos.”
„Nincs rajta a háztulajdonos aláírása.”
– A férjem engedélyezte.
Rick rámutatott.
„A férjed nincs feltüntetve tulajdonosként.”
A szoba nagyon csendes lett.
Melissa rám nézett.
„Ez nevetséges.”
Odaléptem a konyhaasztalhoz.
A mappa várt.
Kinyitottam.
„Rick, szeretnéd tudni, hogy kié ez a ház?”
„Igen, asszonyom.”
Letettem elé a feljegyzett okiratot.
Aztán a bizalom igazolása.
Aztán Janet levele.
Rick eleget olvasott ahhoz, hogy megértse.
A legénysége felé fordult.
„Senki sem mozdít semmit.”
Melissa arca elvörösödött.
„Én béreltem fel téged.”
„És azt mondtad, hogy a tulajdonos beleegyezett.”
„Össze van zavarodva.”
Rickre néztem.
„Zavarodottnak tűnök?”
Úgy tűnt, mintha tényleg zavarban lenne miatta.
„Nem, asszonyom.”
Melissa hangja élesebbé vált.
„Evelynnel hónapok óta egyre nehezebb a helyzet.”
– Nehéz – ismételtem meg.
„Elfelejted a beszélgetéseket.”
“Nem.”
„Elutasítod az ésszerű segítséget.”
“Igen.”
„Elszigetelt vagy.”
„Szeretek itt élni.”
„Hetvenegy éves vagy!”
Ott volt.
Végül.
Nem aggodalomra ad okot.
Nem tervezek.
A kort vádként használták.
Összekulcsoltam a kezeimet.
“És?”
Rám meredt.
„Nem kellene így kezelned az ingatlant.”
„Nem kell.”
Azt hitte, nyert valamit.
Aztán folytattam.
„Én úgy döntöttem.”
Melissa telefonja rezegni kezdett.
Nem vett róla tudomást.
„Azt hiszed, hogy egy okirat vagyonkezelői alapba való áthelyezése megváltoztatja a valóságot?”
Figyeltem őt.
Szóval tudta.
Ez hasznos volt.
„Ellenőrizted a megyei nyilvántartást.”
A tekintete megváltozott.
„Pénzügyi területen dolgozom.”
„Felvetted a kapcsolatot egy címkezelő céggel is.”
Mozdulatlanná vált.
Rick még egy lépést hátrált tőle.
Melissa gyorsan felépült.
„Mert valakinek ebben a családban felelősséget kellett vállalnia.”
„A felelősségteljes emberek általában megkérdezik a háztulajdonost, mielőtt költöztetőket rendelnek.”
„Nyomorra nyűgözöd le Danielt.”
„Nem Daniel miatt vagy itt.”
„Manipuláltad őt ellenem.”
„Hónapok óta alig láttam a fiamat.”
– Mert van felesége.
„Nem. Mert a felesége a vonzalmat hűségpróbának tekinti.”
Az leszállt.
Melissa arca megkeményedett.
„Sosem kedveltél engem.”
„Nagyon igyekeztem.”
„Abban a pillanatban megítéltél, amikor találkoztunk.”
„Nem. Abban a pillanatban észrevettem, hogy találkoztunk.”
Hideg hangon felnevetett.
„Azt hiszed, mivel középiskolában tanítottál, érted az embereket?”
“Nem.”
A csarnok feletti kamerára pillantottam.
„De ha valaki harminc éven át tanít tinédzsereket, az kételkedni kezd, amikor valaki olyan kérdésekre válaszol, amiket senki sem kérdezett meg.”
A tekintete követte az enyémet.
Meglátta a kamerát.
Aztán a második.
„Ezt rögzíted?”
“Igen.”
„Nekem nem mondtad.”
„Bent állsz a házamban, miután megérkeztél egy csapattal, akiket felbéreltél az ingatlanom elszállítására, annak ellenére, hogy írásban értesítettek arról, hogy nincs rá felhatalmazásad.”
Rick lassan visszaadta a papírjait.
„Azt hiszem, mennünk kellene.”
– Nem – csattant fel Melissa. – Te maradj!
Megrázta a fejét.
„Egyáltalán nem.”
„Beperlem a cégedet.”
“Gyerünk.”
„Aláírtál egy szerződést.”
„Az Ön által megadott információk alapján.”
Melissa odalépett hozzá.
„Fogalmad sincs, mi történik itt.”
Rick majdnem elmosolyodott.
„Az anyám hetvennégy éves. Elég jó elképzelésem van arról, hogy mivel nem akarom vádolni a cégemet.”
Fényszórók világították meg a nappalim falát.
Melissa megfordult.
Egy sötét terepjáró állt meg a teherautó mögött.
Aztán egy seriff kocsija.
Janet lépett ki először.
Szénszürke kabát.
Hócsizma.
Bőr aktatáska.
Carl Whitcomb seriffhelyettes következett.
Carlt a könyvtári adománygyűjtésekről és a városban rendezett július negyediki palacsintareggeliről ismertem.
Melissa elsápadt.
Janet belépett.
„Jó reggelt, Evelyn!”
“Reggel.”
A költöztetők felé biccentett.
“Urak.”
Aztán Melissára nézett.
„Harland asszony.”
Melissa kiegyenesedett.
„Ez felesleges.”
Janet letette az aktatáskáját az asztalra.
„Egyetértek.”
Kinyitotta.
– Ezért vagyok kíváncsi, hogy miért vagy itt.
Melissa keresztbe fonta a karját.
„Daniel felhatalmazott engem, hogy intézzem ezt az átmenetet.”
„Danielnek nincs hatalma az ingatlan felett.”
– Ő Evelyn fia.
„Jártas vagyok a genealógiában.”
Rick gyanúsan köhögésre emlékeztető hangot adott ki.
Janet eltávolított egy lapot.
„Ezt az értesítést tegnap este 9:14-kor kapta.”
„Nem tettem.”
„9:22-kor nyitottad meg.”
Melissa tekintete a telefonjára villant.
Whitcomb képviselő úr szólalt fel.
„Asszonyom, utasította ezeket az embereket, hogy vigyék el a holmijukat erről a lakásról?”
„Ez családi ügy.”
– Nem ez volt a kérdés.
„Segítettek.”
– A háztulajdonos beleegyezett?
Melissa rám nézett.
