Daniel ugyanabban az irattartó szekrényben találta meg apja halotti anyakönyvi kivonatát: Andrés május 8-án halt meg.

A nő, aki becsukta előtte az ajtót, nemcsak 3 évet vett el az életéből.

Most egy halott ember aláírását használta, hogy mindent magának vegyen el.

3. RÉSZ
Másnap reggel Dániel nem tért vissza a házba.

Belépett Clara Montalbán irodájába, egy ügyvédnőé, aki együttműködött a börtönből nemrég szabadultak jogi tanácsadó szolgálatával.

A hátizsákot a mellkasához szorította, meg volt győződve arról, hogy bármelyik pillanatban valaki elveheti tőle ezt a bizonyítékot is.

Klára félbeszakítás nélkül hallgatta.

Ezután megvizsgálta a kinyomtatott e-maileket, banki tranzakciókat és Andrés videóját.

Nem ígért neki azonnali győzelmet.

– Fontos, amid van, Daniel, de be kell bizonyítanunk, hogy honnan származik az egyes dokumentumok.

Ha elhamarkodjuk ezt, azt fogják mondani, hogy manipuláltad.

Daniel hosszú idő óta először hálás volt, hogy valaki beszél vele anélkül, hogy bűnözőként vagy gyerekként bánna vele.

Együtt listát készítettek mindarról, amit találtak.

Clara forenzikus másolatokat rendelt, kikérte a végrendeletet, és átadta a dokumentációt az ügyészségnek, mielőtt a cég digitális fájljai eltűntek volna.

A végrendelet létezett.

Andrés Danielt nevezte meg örökösének, tiszteletben tartva felesége öröklési jogait.

Azt is figyelmeztette a közjegyzőt, hogy Begoña hamisított magánokiratokat használhat fel a vagyonának megtartására.

A ház ráadásul Andrésé volt, már a második házassága előtt is.

Begoña vitathatta az öröklési jogait, de nem válhatott tulajdonossá azzal, hogy ezt egy ajtón kimondja.

Azon az éjszakán egy bérelt szobában aludt az állomás mellett.

Volt benne egy keskeny ágy, egy szék és egy ablak, ahonnan az udvarra nyílt kilátás.

A kis asztalon hagyta Andrés levelét.

Addig olvasta, amíg kívülről meg nem tanulta, de mindig megállt ugyanannál a mondatnál: „Képtelen voltam megvédeni téged.”

Az apa, akire három évig várt, nem az emlékeiben szereplő tökéletes férfi volt.

Olyan valaki volt, aki kudarcot vallott, félelmet érzett, és amikor már nem volt ideje, megpróbálta helyrehozni a károkat.

Dániel még mindig nem tudta, hogyan szeresse azt a férfit anélkül, hogy ne gondolna az elhagyatottságára.

2 héten belül a nyomozás hirtelen előrelépést tett.

A bíróság által kért banki adatok megerősítették, hogy Servicios Gálvez megkapta a 286 400 eurót, és annak nagy részét Ivánhoz köthető számlák között szétosztotta.

Egy szakértői elemzés egyezéseket talált a Daniel elleni ügyben hamisított dokumentumok és a cég nevére szóló kölcsönök megszerzéséhez használt szerződések között.

Az Andrés által rögzített beszélgetést, amelyben ő maga is részt vett, más bizonyítékokkal együtt beépítették a dokumentumba.

Iván idézést kapott.

Begoña, miután megtudta, hogy Danielnek van ügyvédje, ismeretlen számról felhívta.

– Megoldhatjuk ezt családként – mondta, visszanyerve azt a barátságos hangját, amit a szomszédok előtt használt –.

Apád nem akarta volna, hogy összeveszszünk.

Dániel a nyitott levélre nézett az asztalon.

– Apám azt akarta, hogy elmondd az igazat.

– Ha folyton felkavarod a dolgokat, akkor ugyanott kötsz ki, ahol elkezdted.

Senki sem hisz jobban egy volt elítéltnek, mint egy özvegy.

Dániel nem válaszolt.

Megőrizte a hívás felvételét, és odaadta Clarának.

Ez a fenyegetés nem törölte el a szenvedéseit, de segített megérteni valamit: Begoña még mindig számított arra, hogy impulzívan fog reagálni, mint a fiú, akit a bíróságon leírt.

És Dániel már nem az a fiú volt.

Vasárnaponként Damián egy kávézóban Andrésről beszélgetett vele: a szomszédoknak tett szívességeiről, arról a szokásáról, hogy a csavarokat üvegekben tartja, és arról a büszkeségről, amit Daniel érzett, amikor befejezte az első restaurálását.

– Én is büszke voltam utána – vallotta be Damien egy vasárnap –.

A helyzet az, hogy szégyelltem a szemébe nézni.

Akkor jött el meglátogatni, amikor megtudta, hogy beteg vagyok.

Otthagyta nekem a levelet, és megkért, hogy semmilyen körülmények között ne adjam oda Begoñának.

– Eljöhetett volna meglátogatni.

– Igen – felelte Damian –.

Megtehette volna.

Ez a kifogások nélküli válasz volt az egyetlen, amit Dánielnek hallania kellett.

Ivan végül tanúskodott, amikor a nyomozók megmutatták neki a fiókjában végzett tevékenységét, és visszaszerezték a kommunikációs adatokat.

Beismerte, hogy fiktív beszállítókat hozott létre, Daniel igazolását használta fel, és hamis okmányokat vitt mostohatestvére otthonába.

Azt is beismerte, hogy az édesanyja tudta, mit csinál, és meggyőzte Andrést arról, hogy Danielnek szerencsejáték-függősége van.

Begoña mindent tagadott.

Azt állította, hogy Iván azért hazudott, hogy csökkentse a felelősségét.

A megtalált üzenetek azonban tartalmazták az utasításait Daniel irodájának eléréséhez, valamint a terhelő iratokról készült fényképet, mielőtt a rendőrség felfedezte volna azokat.

Az Andrés halála után kelt szerződés újabb bizonyítékként szolgált az okirat-hamisítással kapcsolatos nyomozásban.

Clara elmagyarázta Danielnek, hogy az Iván és Begoña elleni ügyek a saját menetüket követik majd.

A jogerős ítélet felülvizsgálatához azonban új bizonyítékokat kellett bemutatni a Legfelsőbb Bíróságnak, amelyek alkalmasak voltak annak bizonyítására, hogy az eredeti ítélet hamis tényeken alapult.

Megcsinálták.

A felülvizsgálat nem volt gyors.

Jelentések, nyilatkozatok és egész napok érkeztek, amikor Daniel úgy érezte, hogy ismét a vádlottak padján ül.

De ezúttal nem volt egyedül, és a nyomozás már nem azon múlott, hogy valaki higgyen-e a szavának.

Amikor az ítéletet végül hatályon kívül helyezték, és az új eljárásban felmentették, Clara átadta neki az ítélet másolatát.