Sokáig azt hittem, én mentettem meg őt. De az igazság az, hogy mi ketten egymást mentettük meg. Ő megadta nekem azt a célt és kapcsolódást, amire a leginkább szükségem volt, én pedig megadtam neki az otthont, amit mindig is megérdemelt.
Az otthon valóban nem egy hely. Az otthon egy ígéret. Az ígéret, hogy bármilyen messze is sodor az élet, bármilyen viharok is jönnek, van valaki, akihez visszatérhetsz. Benny most már egy másik mezőn fut, szabadon és boldogan, ahol nincs fájdalom és nincsenek elhagyott utak. De a lelkem egy részében örökre itt marad. Csendben fekszik a lábamnál, és vár. És én tudom, hogy egy napon, amikor az én időm is lejár, ott fog ülni, farkát lassan csóválva, egy új, ismeretlen ajtó előtt. Nem félelemből, és nem elhagyatottságból. Hanem azért, mert tudja, hogy visszatérek hozzá. És akkor majd újra együtt leszünk. Örökre.
