David Ross nem rendőr volt. A Vanguard National csalásügyi nyomozásának globális vezetője volt. Korábbi FBI különleges ügynök volt, aki a szervezett pénzügyi bűnözésre szakosodott, és felhatalmazása volt arra, hogy egyetlen telefonhívással befagyasztson vagyont az államhatárokon átnyúlóan. Ő volt a kollégám, a mentorom, és a legveszélyesebb ember, akit ismertem.
A telefon pontosan egyszer csörgött, mire felvette.
– Claire? Azt hittem, ma műtét előtt állsz – dörögte David hangja a hangszóróból, vidáman és nyugodtan. – Jó drogokat adtak? Azért hívsz, hogy unikornisokról zagyválj?
„David” – mondtam
A hangom elhalt. Egyetlen, fémes, rémisztően nyugodt rezgés volt, amelyből teljesen hiányzott minden emberi melegség. Egy csúcsragadozó hangja volt, amelyik épp most szorította fogait prédája torkára.
A vonal túlsó végén a viccelődés azonnal elhallgatott. Teljes csend lett. David felismerte egy háborúra készülő vezető hangnemét.
– Mire van szükséged, Claire? – kérdezte David, hangja hideg, profi baritonra halkult.
„Sürgősségi, első osztályú tulajdonjog-felülvizsgálatra van szükségem” – parancsoltam, miközben a képernyőn lévő hamisított aláírásra meredtem. „És szövetségi csalásmegelőzési zárlatot kell kezdeményeznem egy félmillió dolláros ingatlanügyletre, amely pontosan két órája került rögzítésre a megyei adatbázisban. A családom megpróbálta ellopni az életemet. Segíts nekem elpusztítani az övékét is.”
3. fejezet: A hadiszoba és a pénzügyi karantén
– Beszélj hozzám, Claire. Add meg a paramétereket – mondta David. Hallottam a papírok gyors, agresszív zizegését az ő oldalán, majd azt az éles kattanást, ahogy kinyitja a saját biztonságos terminálját.
– Az ingatlan címe: Historic Lane 412 – mondtam hátborzongatóan nyugodt hangon a szívmonitorom ritmikus, idegesítő sípolása mellett. A térdemben lévő idegblokád kezdett elmúlni, egy lassú, kúszó tűz keletkezett az ízületemben, de sikerült elkülönítenem a fájdalmat. Az adrenalin kiváló érzéstelenítő volt.
„A szüleim, Arthur és Brenda Bennett, egy lejárt, érvénytelen meghatalmazást használtak fel, és felbérelték Evelyn Vance-t – igen, a mi elbocsátott Evelyn Vance-ünket –, hogy hamisítsa az aláírásomat, és közjegyző által hitelesítsen egy csalárd okiratot. Eladták az elsődleges ingatlanomat egy Apex Investments LLC nevű céges fiktív befektetőnek. A vételár 485 000 dollár volt.”
David halkan, veszélyesen füttyentett. – Evelyn Vance? Visszahoztak a köztudatba egy ismert, dokumentált csalót? Jézusom, Claire. Az apád nem csak közbelépett, hanem fejjel előre beugrott egy szövetségi faaprító cégbe.
– Pontosan – helyeseltem, miközben a képernyőn megjelenő tranzakció metaadatait pásztáztam. – Mivel egy gyorsított, teljes egészében készpénzes vállalati vásárlásról volt szó, amelyet huszonnégy órán belül le kellett volna zárni, a pénz még nincs apám személyes folyószámláján. A banki átutalást egy semleges, harmadik fél által üzemeltetett letéti számlán keresztül kellett volna lebonyolítani, hogy a végső kifizetés előtt eleget tegyünk a tulajdonjoggal kapcsolatos követelményeknek.
– Hadd találjam meg – mormolta David. Három gyötrelmes percen át csak David dühös, vakító sebességű gépelése hallatszott a vonalban, ahogy behatolt a bankközi útválasztó hálózatba.
– Megvan – jelentette be David, hangja ragadozó diadallal remegett. – Az Apex Investments banki átutalása egy órával ezelőtt jóváírta a vevő bankját. Az összeg – pontosan 485 000 dollár, levonva a zárási költségeket és Evelyn valószínűleg elképesztő, illegális közjegyzői díját – jelenleg a First National Fidelity fő letéti folyószámláján van. Holnap reggel pontosan 8 órakor automatikusan jóváírják Arthur Bennett személyes folyószámlájára.
Ránéztem a kórház falán lévő órára. Délután fél hat volt. Kevesebb mint tizenöt órám volt, mielőtt a pénz készpénzzé válik, és Arthur elkezdheti elszórni esküvői szolgáltatóknak, külföldi számlákra vagy készpénzfelvételekre, ami hihetetlenül megnehezíti a visszaszerzését.
„Fagyaszd le az utolsó centet is!” – parancsoltam.
„Most elindítom a visszakövetelési jegyzőkönyvet” – erősítette meg David. „De először a fizikai eszközöket kell biztosítanunk, hogy megvédjük a céget.”
„Azonnal nyújtson be egy sürgősségi függőben lévő ingatlanra vonatkozó értesítést – egy Lis Pendens-t – az ingatlan-nyilvántartási kivonatra” – utasítottam, felsorolva az ingatlanügylet megbénításához szükséges pontos jogi mechanizmust. „Terjessze a tulajdonjogot. Egy hatalmas, feltűnő vörös zászlót akarok az ingatlanra, amely megakadályozza az Apex Investments-et abban, hogy fizikailag birtokba vegye, eladja vagy kihasználja azt. Hivatalosan érvénytelenítse a vevő tulajdonjog-biztosítását, aktív, megerősített eladói csalásra hivatkozva. Értesítse az Apexet, hogy most vásároltak egy radioaktív eszközt.”
„A jogi csapatunk éppen most fogalmazza meg a Lis Pendens-t. Egy órán belül benyújtjuk a megyei bírónak” – mondta David. „Most pedig jöjjön a pénz.”
„Jelöljék meg a First National Fidelity letéti számláján jelenleg lévő 485 000 dolláros banki átutalást azonnali, kötelező vizsgálat céljából a szövetségi banki csalásokról szóló törvény, 18 USC § 1343 értelmében” – ismételgettem, miközben a szövetségi büntető törvénykönyvet széles kardként hadonásztam. „Azt akarom, hogy ez a pénz egy digitális széfben legyen. Azt akarom, hogy a számlájuk irányítópultján láthassák a függőben lévő összeget, de azt akarom, hogy teljesen, de kizárólag képtelenek legyenek egyetlen fillérhez sem nyúlni belőle.”
– Tekintsd úgy, mintha elpárologna, Claire – felelte David sötét, bosszúálló elégedettséggel a hangjában. – Személyesen hívom a közvetlen kapcsolatainkat az FBI pénzügyi bűncselekményekkel foglalkozó osztályánál és az állami főügyész ingatlancsalások elleni munkacsoportjánál. Amikor a szüleid holnap felébrednek, nem esküvőt fognak tervezni. A védekezési stratégiájukat fogják kidolgozni. Aludj, Claire. Hadd hasson a gyógyszer. A területet biztosítottuk.
„Köszönöm, David.”
Letettem a telefont. Nem aludtam el.