Amikor megérkezett a szállítmány, egy munkás kinyúlt, hogy igazítsa a bokáját.

Valentina azonnal hátralépett.

– Várj – mondta Lucia. – Fogd meg a térded. Ez a pozíció az utasítás része.

A férfi ellenőrizte a rendet, és megigazította a hordágyat.

Az átadás most először nem sikolyban végződött.

Valentina Lucia ujját fogta.

– Jössz velem?

A nővér a betegkartonra pillantott. Más betegeket is kijelölt.

Értesítette az ügyeletes felügyelőt, és hivatalos ellátást kért. Nem kísérhette el Valentinát, miközben mindenki mást egy már nem tartózkodó ápolónőre várakoztat.

Amikor megerősítette a parancsnokváltást, elvette a mappát.

– Elmegyek veled a stúdióba.

A képalkotó területen a technikus elolvasta az utasításokat, mielőtt megérintette volna a lányt. Támaszt helyezett a térde alá, és elmagyarázta az egyes lépéseket.

Valentina nem engedte el az ingujját.

– Fájni fog?

– Ha bármilyen álláspontot meg kell változtatnunk, elmagyarázzuk Önnek. Ön mondja el, hogyan érzi magát.

Lucía látta, hogy Patricia a képernyőt bámulja, és nem érti a szürke alakokat.

Az anya iskolai egyenruhákat ávartott. Sietősen bezárta a műhelyét, és a telefonja tele volt üzenetekkel a vásárlóktól.

Senki sem válaszolt.

Csak bámulta a lányát, mintha azzal, hogy elfordítja a tekintetét, csak ronthat a helyzeten.

A vizsgálat olyan áramlási eltéréseket mutatott, amelyek szakorvosi felülvizsgálatot igényeltek. A technikus összehívta az érsebészeti csapatot.

Amíg vártak, Patricia odalépett Luciához.

– Megmondod, mit tegyünk, ugye?

Az ápolónő érezte ennek a bizalomnak a súlyát.

Egy órával korábban még meg kellett védenie az aggályait. Most ez a nő úgy tűnt, hajlandó átadni neki az összes döntést.

„Pontosan elmondom, mit figyeltem meg” – válaszolta. „És segítek elmagyarázni mindent, amit nem értesz. De a kezelési lehetőségeket a felelős csapatnak kell elmagyaráznia neked.”

– Azért, mert te voltál az, aki hallotta.

Lucía Valentinára nézett.

– Akkor gondoskodnunk kell róla, hogy mindenki hallja.

Röviddel ezután megérkezett az érsebész, Dr. Mauricio Beltrán. Áttekintette a képeket, majd leült a lány szemmagasságába.

– Először is mondd el, mi történik.

Valentina körülnézett, Luciát keresve.

A közelben maradt, de nem kezeskedett érte.

– A térdem mögött kezdődik – mondta a lány. – Aztán megégeti a vádlimat.

Mauricio bólintott.

-Van még valami?

Valentina habozott.

– Néha elalszik a lábam.

Patrícia szeme elkerekedett.

– Ezt nem mondtad nekem.

– Azt hittem, azért van, mert össze volt hajtva.

Mauricio feljegyezte az információt, és további kérdéseket tett fel neki. Nem kezelte ezt a részletet utólagos bosszúságként, vagy olyasmiként, amit a lánynak jobban el kellett volna magyaráznia.

Az új információk a vizsgálat részévé váltak.

Lucia érezte, hogy valami elkezd változni.

Valentinának már nem kellett sikítania, hogy megállítsa a felnőttek kezét. Most megszólalt, és valaki jegyzetelt.

A csapat úgy döntött, hogy áthelyezik egy olyan területre, ahol elvégezhetik az értékelést, és az eredmények alapján cselekedhetnek.

Megérkezett egy Veronica nevű ápolónő.

Lucía átadta az események sorrendjét, a megfigyeléseket és a lábbal kapcsolatos utasításokat. Aztán Valentinára nézett.

– Ha valami hiányzik, csak szólj!

„Először elég. Aztán elalszik” – magyarázta.

Veronika kijavította a jegyzetét.

– Jó. Így írtam le.

Miután előkészítették a hordágyat, Valentina visszament megkeresni Luciát.

-És te?

– Verónica veled jön. Tudja, mit találtunk.

A lány összeszorította az ajkait.

– És mi van, ha a csúcson nem hisznek nekem?

Veronika közeledett.

– Mondd el. És ha nem értem, magyarázd el újra. Nem kell hallgatnod.

Valentina a hóna alatt tartott mappára nézett, majd a keze mellé helyezett hívógombra.

Végül elengedte Lucia ruhájának ujját.

A hordágyat kigurították a lift felé.

Néhány perc múlva megszólalt a szolgálati telefon.

Veronika volt az.

A szakorvos áttekintette a képeket, és beszélni akart azzal a nővérrel, aki az első elváltozást észlelte.

Találtak valamit a térd mögött.

És a Lucia által felvett jelenetsor segíthet megérteni a dolog komolyságát.

3. rész

Amikor Lucia belépett az érrendszeri területre, több olyan orvost is talált ott, akik korábban részt vettek az ellátásában.

Dr. Isabel Cárdenas képernyőn nyitotta meg a képeket.

– Meséld el az elejétől – kérdezte.

Lucía elmagyarázta, hogyan figyelte meg a fájdalmat, a hőmérséklet-különbséget és a pulzusváltozást.

Az egyik orvos átnézte a feljegyzéseit.

– Amikor megvizsgáltam, volt pulzusa.

– Amikor először ellenőriztem, ugyanaz volt – felelte Lucía –. Ami aggasztott, az az volt, hogy megváltozott.

Isabel a térde mögött elhaladó pohárra mutatott.

A tanulmányok kimutatták a kompressziót, amely veszélyeztette a véráramlást az alsó lábszárban. A sérülés speciális ellátást igényelt; nem volt olyan, amit otthoni pihenéssel lehetett volna megoldani.

Az orvos gondosan elmagyarázta a leleteket, anélkül, hogy a normál röntgenfelvételnek tulajdonította volna azokat az eredményeket, amelyeket az a vizsgálat nem tudott volna adni.

Patricia a szája elé kapta a kezét.

Ránézett a rózsaszín teniszcipőre, ami most egy táskában volt, majd a lányára.

– Már indulni készültünk.

Senki sem reagált azonnal.

Valentina körülnézett.

– Szóval volt valami.

Izabella közelebb húzta a székét.

– Igen. És most már rendelkezünk az információval, hogy kezeljük.

– Ezért kiabált?

– A fájdalom egy problémára figyelmeztetett minket.

A lány sírni kezdett.

Ezek nem a korábbi sikolyok voltak. Néma könnyek, amelyek mintha engedélyre vártak volna.