Az első bizonyíték az ácstól érkezett: soha nem kapta meg a nevén lévő pénzt.

A második komolyabb eset volt. Salcedo több bérlőt is megterhelt olyan adósságokért, amelyeket már kifizettek.

Az utolsó nem volt benne a könyvekben.

Tomás alkonyatkor hívta az irodát. Vörös volt a szeme.

– Beengedtem a szobájába, kisasszony.

Katalin mozdulatlan maradt.

Salcedo azt mondta, ellenőriznie kell egy zárat. Aztán figyelmeztette a pincért, hogy elveszíti az állását, ha megemlíti a látogatást.

– Az apám beteg – suttogta Thomas. – Nem bírom ki, hogy ne legyen állásom.

Katalin nagyon is jól ismerte ezt a félelmet.

– El kellett volna mondanod valakinek.

-Tudom.

Odahúzott egy széket.

– Ülj le. Most pedig mondd el nekünk pontosan, mi történt.

Alejandro egy kisebb megbeszélést hívott össze, hogy megvitassák az ingatlanügyeket. Salcedo meg volt győződve arról, hogy Catalinát az ügyvédek előtt fogják kirúgni.

Doña Leonor is megjelent. Az igazgató tanúként hívta meg volt szobalánya állítólagos helytelen viselkedésére.

Catalina sötét ruhában és egy mappával a kezében lépett be.

Leonor összevonta a szemöldökét.

Nem kellene kint várnom?

– Nem – felelte Alejandro.

Salcedo a brossról kezdett beszélni.

Catalina letett egy számlát és az ácsműhely kimutatását az asztalra.

– Először is szeretném, ha elmagyarázná ezt a fizetési módot.

Alig pillantott a dokumentumokra.

– Nincs felkészülve arra, hogy megértse ezeket a beszámolókat.

Catalina hozzáadott még egy nyugtát. Aztán még egyet.

Az ügyvéd közelebb vitte hozzá a papírokat.

– Igen. És hálás lennék a válaszért.

Salcedo arckifejezése megváltozott.

Megpróbálta a beszállítókat, majd egy eladót hibáztatni. Amikor Tomás elmesélte, mi történt a hálószobában, hevesen felpattant.

– Egy szolga szava az enyém ellen!

– És a kereskedők nyilatkozatai a könyveikkel szemben – mondta Catherine.

Alejandro otthagyta a brosst az asztalon.

– A vádemelésen túl eltávolította azt a személyt, aki leleplezhette volna.

Az ügyvéd bejelentette, hogy a dokumentumokat átadják a hatóságoknak.

Salcedo az ajtó felé nézett. Jacinto már ott volt.

Doña Leonor lassan felkelt.

– Soha nem gondoltam volna, hogy ez az ember…

Katalin elővette a levelét, és maga elé tette.

– Nem kellett ismerned őt ahhoz, hogy ezt leírd.

A nő elpirult.

– Meg akartam védeni a hírnevedet.

– Akkor előbb kérdezősködött volna felőlem, mielőtt megpróbálta volna elpusztítani.

Nem emelte fel a hangját. A szemét sem sütötte le.

Amikor a szoba kiürült, Catalina kiment az udvarra. A hideg levegő simogatta az arcát.

Alejandro a szökőkútnál találta meg.

– Rendkívüli lett.

Megrázta a fejét.

-Egész végig féltem.

-Tudom.

Felajánlott neki egy zsebkendőt. Catalina elfogadta, és remegő nevetésben tört ki.

– Ezúttal rajtam a sor, hogy visszaadjam.

Alejandro elmosolyodott, de aztán gyorsan komollyá vált.

– Valamit el kell mondanom neked. És nem akarom, hogy hálának nézd.

Katalin ránézett.

– Szeretem őt.

A víz tovább ömlött a szökőkútba.

– Nem azért, mert kihúzott az árokból – folytatta. – Szeretem a beszélgetéseiért, a makacsságáért, azért, ahogyan figyel. Mert ennek a háznak más a hangja, amikor benne vagy.

Catalina megszorította a zsebkendőt.

– Én vagyok az alkalmazottad.

– Igen. És ez azt jelenti, hogy óvatosnak kell lennem. Mondhat nemet. Az Ön álláspontja és az én tiszteletem ugyanaz marad.

Eltartott egy ideig, mire válaszolt.

–Én is akarom. De nem akarom az életemet azzal tölteni, hogy megköszönjem neki, hogy engem választott.

Alejandro alig közeledett.

– Akkor kettőnknek kell választanunk.

Nem házasodtak össze azonnal.

Hónapokig együtt sétálgattak, vitatkoztak a kiadásokról, és megtanultak úgy vitatkozni, hogy ne bántsák egymást. Catalina megtartotta a fizetését, és továbbra is látogatta az anyját. Alejandro jött elébe, ügyetlenül becsomagolt virágokkal a kezében.

Az idős asszony sokáig nézte őt.

– A lányom túl sok évet töltött azzal, hogy mindenkiről gondoskodjon.

-Tudom.

– Próbálj meg gondoskodni róla, hogy néha pihenhess is.

Catalina sírt utána, miközben felcsatolta a kendőt.

A lakodalmat tavasszal tartották.

Rosario készítette elő a lakomát. Jacinto nyíltan sírt. Tomás, aki megtartotta a helyét, elkísérte Catalina anyját az első padsorba.

Eközben a Salcedo elleni nyomozás lehetővé tette a pénz egy részének visszaszerzését és a bérlők hamis tartozásának korrigálását.

Catalina ragaszkodott hozzá, hogy ezek a családok az új számlák mellett magyarázatot is kapjanak.

Végül egy kis iskolát nyitott a birtok melléképületében. Ott a munkások lányai megtanultak olvasni, írni és könyvelni.

Egyik délután egy kislány megkérdezte tőle, hogy mindig is tudta-e, hogy hercegné lesz.

Katalin hangosan felnevetett.

– Nem. Én csak azt akartam megakadályozni, hogy egy férfi egy árokban töltse az éjszakát.

Amikor hazaért, Alejandrót a könyvtárban találta, két csésze teával a tűz mellett.

Az anyja egy közeli karosszékben aludt. Tiszta takaró pihent a térdén.

Katalin megállt a küszöbön.

Évekig kandallókat gyújtott olyan szobákban, ahol soha nem tudott leülni. Most valaki felnézett, félretett egy könyvet, és helyet csinált neki.

„Sok munka?” – kérdezte Alejandro.

— Elég sok.

Kinyújtotta a kezét a lány felé.

– Várhatsz egy kicsit.

Catalina a hóna alatt tartott gyöngyökre nézett. Aztán az asztalra tette őket.

Leült mellé, a vállára hajtotta a fejét, és hosszú idő óta először nem kelt fel, amikor meghallotta a csengő hangját.