Camila hátralépett, mielőtt a férfi megláthatta volna, és visszament a kocsihoz.

Épp amikor indulni készült, rezegni kezdett a telefonja.

Ismeretlen szám volt.

-Jól?

Néhány másodpercig senki sem szólt semmit.

Aztán egy hangot hallott, amelyet még 20 év múlva is felismert volna.

– Kamilla.

Julian volt az.

– Láttalak a raktár előtt – mondta. – Tudom, hogy vannak kérdéseid. De mielőtt újra elhinnéd, amit mondtak, hadd magyarázzam el, ki az a lány.

2. RÉSZ

Julian egy másik címet adott neki.

Egy kis lakás volt egy csendes utcában. Amikor Camila megérkezett, kopogás nélkül nyitott ajtót.

Úgy néztek egymásra, mint két ember, akik tökéletesen emlékeznek arra, hogyan kell ölelni, de már nem tudják, van-e joguk hozzá.

Egy lány jelent meg a folyosón.

– Ő Renata – mondta Julián. – Ő a nővérem, Mariana lánya volt.

Camila emlékezett Marianára. Két évvel korábban hunyt el hirtelen betegségben.

„Az apja már jóval azelőtt eltűnt” – folytatta Julián. „Én szereztem meg a törvényes gyámságát. Renata elkezdett apának hívni. Soha nem kértem rá.”

Camila a bal kezére nézett.

Julian még mindig a jegygyűrűjét viselte.

– Akkor mondd el, miért tűntél el.

Julian megvárta, míg Renata visszamegy a szobájába. Aztán kivett egy dobozt a szekrényből.

Borítékok, látogatási kérelmek, elismervények és levelek másolatai voltak benne.

Camila felismerte a kézírását.

Több tucat levél érkezett. Néhányat visszaküldtek. Mások soha nem jutottak el a börtönbe.

„Az első néhány hónapban meglátogattalak” – magyarázta Julián. „Aztán elkezdték tagadni a látogatásaimat. Sergio azt mondta, hogy szégyelled magad, és el akarsz válni.”

– Soha nem írtam, hogy hagyd abba a keresésemet.

– Most már tudom.

Julian előhúzott egy levelet, aminek az aláírása úgy nézett ki, mint Camiláé.

–Megmutatták ezt. Azt hittem, tényleg azt akarod, hogy elmenjek.

– És miért hagytad abba az erősködést?

– 17 elutasítás után azt gondoltam, hogy ha továbbra is itthon leszel, az fájni fog neked.

Camila dühöt érzett.

– Ragaszkodnod kellett volna.

– Évekig csináltam.

– Nem elég.

Julian védekezés nélkül elfogadta az ütést.

– Te is elgondolkodhattál volna azon, hogy vajon minden, amit Sergio mondott, igaz-e.

Camila válaszolni akart, de nem talált kifogást.

Julian kinyitott egy másik fiókot, és kivett belőle egy memóriaeszközt.

– Kirúgtak a házadból, mert abbahagytam a házasságunk kivizsgálását, és elkezdtem a te ítéletedet vizsgálni.

Három évvel korábban megkaptam a családi vállalkozás pénzügyi rendszerének hozzáférési naplóinak részleges másolatát. Ezek egy Camila hitelesítő adataival végrehajtott, lehetetlen dátumon végrehajtott tranzakciót mutattak.

Azon a napon órákat töltött a kórházban az édesanyja kíséretében.

Julian megmutatta Sergiónak.

– Azt követelte, hogy adjam át neki az egyetlen példányt. Én ezt megtagadtam. Két nappal később a holmijaim kint voltak az utcán.

Camila magához vette az emléket.

— Mit tartalmaz?

„Nem tudom, hogy ez bizonyítja-e az ártatlanságodat. De azt tudom, hogy Sergio megijedt, amikor meglátta.”

Másnap Camila és Julián bevitték az emléket Elena irodájába.

Az ügyvéd egyértelmű volt:

– Ez nem elég egy ítélet megsemmisítéséhez. Bizonyítanunk kell az adatok hitelességét, és független bizonyítékokat kell találnunk.

Egy szakember átnézte a feljegyzéseket.

A csaláshoz felhasznált pénzügyi engedélyt délután 2:17-kor rögzítették. Camila azért emlékezett erre az időpontra, mert édesanyja vérnyomás-krízisben szenvedett.

Az orvosi dokumentumok megerősítették, hogy Camila szinte egész délután kórházban volt.

Továbbá a hitelesítő adatokat egy másik számítógépről használták, mint amelyiket Camilának rendelték.

A műszaki engedélyeken Martín Ledesma, a cég korábbi számviteli tanácsadójának neve szerepelt.

Martín a tárgyalás során kijelentette, hogy csak Camila engedélyezheti ezeket a műveleteket.

Most felmerült egy rémisztő lehetőség: talán valaki felhasználta az adatait, hogy bűnösnek tüntetse fel.

Juliannak más dokumentumai is voltak.

Az elmúlt 3 évben névtelen borítékokat kaptam, amelyekben számlakivonatok, cégnevek és tranzakciók dátumai voltak.

Az egyiken egy kézzel írt mondat állt:

„Tudd meg, mi történt az ítélethirdetés után.”

Kamilla nem tudta, mit jelent ez.

Aztán Gábriel titokban felhívta.

– El kell mondanom valamit – mormolta.

– Figyelek.

– Ne keresd Martint!

-Mert?

– Nem tudod, kivel van dolgod.

– Magyarázd el nekem.

Gábriel hallgatott.

– Most nem tudok beszélni.

– 7 évet vesztettem, Gabriel. Többé nem fogadom el a féligazságokat.

A bátyja nehezen lélegzett.

– Ha Martínt keresed, Sergio tudni fogja, hogy újra nyomozol.

A hívás véget ért.

Camila megértette, hogy Gabriel félelme nem Martínra irányult.

Sergio felé mutatott.

Két nappal később Camila és Julián elmentek megkeresni Martín Ledesmát. Elena arra kérte őket, hogy ne fenyegessék, és ne árulják el, mennyit tudnak.

Martin egy túlságosan is nyugodt mosollyal üdvözölte őket.

„Nagyon sajnálom, ami történt” – mondta. „Csak azt mondtam, amit láttam.”

Julian letette a feljegyzések másolatát az asztalra.

Martin átnézte a dokumentumot, de túl sokáig várt a válasszal.

– A digitális adatokat sokféleképpen lehet értelmezni.

„Ismered azt a céget, amelyik átvette az átutalásokat?” – kérdezte Camila.

Márton tagadta.

De a tekintete az ajtó felé vándorolt.

Mielőtt elmentek, ezt mondta:

– Ahelyett, hogy engem üldöznél, kérdezd meg Sergiót, mit vett, miután téged elítéltek.

Camila nem hitt neki teljesen.

Lehet, hogy Martin megpróbálta elhárítani a felelősséget.

Azon az estén azonban visszatért a családi házba és megölelte Sergiót.