Meg kellett erősítenem a gyanúmat, és találnom kellett egy módot, hogy közelebb kerüljek hozzá anélkül, hogy a munkámmal betörnék az életébe.

Ricardo írásba foglalta az ügytől való elállásomat. Monica továbbra is foglalkozni fog a dokumentumaiban található ellentmondásokkal, anélkül, hogy megosztotta volna velem azokat.

Olivia, miután Európában nőtt fel, Mexikóban akart letelepedni. Ő maga mesélte ezt nekem napokkal később, miközben a liftre vártunk.

A beszélgetések az időjárással és a várossal kezdődtek.

Sosem nyitottam meg az aktáját.

De azt sem tudtam elmondani neki, miért olyan nehéz minden alkalommal elbúcsúznom, amikor elment.

Egyik reggel Olivia kérdezett tőlem valamit, amitől elakadt a szavam.

– Normális, hogy nem tudod a saját anyád nevét?

A nála lévő dokumentumok hiányos információkat tartalmaztak. Apja megtartott más eredeti dokumentumokat is, és mindig halogatta azok elküldését neki.

– Soha nem meséltek róla?

Olivia tagadta.

– Azt mondják, azért hagyott el, mert nem akart engem felnevelni.

Le kellett tennem a poharat az asztalra.

A lányom elhagyatottan nőtt fel, miközben én a megtakarított pénzemet lakcím keresésére költöttem.

Mondtam neki, hogy beszéljen Monicával.

Aztán bezárkóztam a fürdőszobába sírni.

Felbéreltem Tomás Herrerát, egy független ügyvédet, és átadtam neki a kereséssel kapcsolatos dokumentumokat. Saját zsebből fizettem a munkáját.

Köztük volt egy hivatkozás Olivia egy régi papírmunkájára, amelyet sosem tudtunk teljesen átnézni.

Tomás a rendelkezésre álló csatornákon keresztül elkezdte kérni a másolatokat, kihasználva a saját aktámhoz kapcsolódó hivatkozásokat és engedélyeket.

Nem ígért nekem azonnali eredményeket.

Eközben Olivia megemlítette a nevemet egy nagymamájával folytatott telefonhívás során.

Három nappal később Elisa megjelent az irodában.

Daniellel utazott, és egy előkelő környéken bérelt házat.

Kértem, hogy Ricardo jelen legyen a beszélgetésünk alatt.

Elisa nyugodtan lépett be.

– Az unokámnak csendes élete van.

A kezeimet az asztalon tartottam.

– 20 éve volt, hogy visszaadja.

Nem tagadta a történteket.

Azt mondta, hogy Olivia a legjobb oktatásban részesült, hogy több országot is ismer, és hogy én nem tudtam volna neki ilyen életet biztosítani.

Aztán pénzt ajánlott, hogy elmenjek.

Ricardo közbeszólt.

– Ez a találkozó itt véget ér.

Elisa felkelt.

Mielőtt elment, olyan pillantást vetett rám, amit túlságosan is jól ismertem.

– Nem fogom hagyni, hogy összezavard.

Napokkal később megérkezett egy panasz, amelyet Carlos Merino, az Alcázar család ügyvédje írt alá.

Azt állította, hogy Oliviát képviseli. Azt mondta, hogy zaklattam, és a pozíciómmal visszaélve megpróbáltam személyes adatokat szerezni.

Az ügyvédi iroda felülvizsgálatot indított, és ideiglenesen korlátozta a kapcsolattartásomat vele.

Ez nem bűnösnek vallotta magát.

Mégis újra éreztem a ház zárt kapuját.

Ricardo meghallgatta az eseményekről szóló beszámolómat, és feljegyezte az első vallomásomat. Elisa látogatását is belefoglalta.

Engedelmeskedtem az utasításoknak, miközben áttekintették a történteket.

Olivia kezdte észrevenni a hiányomat.

Amikor megkérdezte, az apja azt mondta neki, hogy meg kell védeniük egy nőtől, akit érdekel a családi vagyon.

A nagymamája többször is azt mondta neki, hogy ne bízzon meg akárkiben.

De Olivia kérte, hogy elolvashassa a panaszt.

Olyan kifejezéseket talált, amelyeket soha nem mondott ki, és egy állítólagos segítségkérést, amelyet nem is tett.

Daniel megpróbálta elmagyarázni neki, hogy ez ügyvédek nyelvezete.

Megállította.

– Hamis szavakat adnod a számba nem formalitás.

Aztán megtudta, hogy a londoni járatát előrehozták.

Még 5 napja volt Mexikóban.

Nem volt hajlandó elfogadni a változást.

Felhívta az irodát, és személyesen kérte, hogy beszélhessen Ricardóval.

Nem voltam ott azon a találkozón.

Később elmondta, hogy világossá tette, hogy a beszélgetéseink önkéntesek voltak, és soha nem kért meg, hogy álljak félre.

Azt is megkérdezte, miért zártak ki az ügyéből az első naptól fogva.

Ricardo elmagyarázta, hogy bejelentett egy lehetséges személyes kapcsolatot, és azt javasolta, hogy beszélje meg velem, a szakmai ellátásától elkülönítve.

Olivia elkérte a telefonszámomat.

A hívása pont akkor érkezett, amikor Tomás közölte velem, hogy visszaszerezte a fájl egy fontos részét.

– Ki vagy te a családom számára?

Remegett a hangja.

Mondtam neki, hogy van valami komoly dolog, amiről beszélnünk kell, és hogy megmutathatom neki a dokumentumokat.

– Apám és nagymamám jelenlétében szeretném hallani.

Ő választotta a helyet: a házat, amit béreltek.

Nem volt hajlandó hagyni, hogy újra helyette döntsenek.

Előző este Tomás odaadta nekem a hiányzó, hitelesített másolatokat.

Volt egy egyirányú utazási foglalás, amit Elisa fizetett, mielőtt Daniel kérte a látogatást.

És egy meghatalmazás, amin a nevem állt.

Megnéztem az aláírást.

Nem az enyém volt.

Lent annak a képviselőnek a neve szerepelt, aki a dokumentációt benyújtotta: Carlos Merino.

Ugyanaz a férfi, aki most azt állította, hogy Oliviát védi tőlem, segített megszervezni az eltűnését.

3. rész

Olivia kinyitotta az ajtót.

Daniel az ablaknál állt, Elisa pedig keresztbe tett kézzel ült, és várt.

Egy székre mutattak.

Letettem a mappát az asztalra.

Pár másodpercig csak a légkondicionáló hangját hallottam.

A lányom tartotta a nyakláncot.

– Tudni akarom, miért néznek rád úgy, mintha ismernének.

Lélegzett.

– Mert ismernek engem.

Lefényképeztem a kis Oliviát.

A bölcsőjénél fogva tartottam. A kámea megjelent a ruháján.

Aztán benyújtottam a házassági anyakönyvi kivonatunkat és a születési anyakönyvi kivonatának másolatát.

– Én vagyok az anyád.

Olivia mozdulatlan maradt.

Ránézett Dánielre.

Lesütötte a szemét.