Az utóhatás teljes pusztítást jelentett Vivian birodalmára nézve. Az átlagos vontatási és tárolási díj háztartásonként 230 dollár volt, amit a lakosok dühösen követeltek Viviantól a megtérítéséért. Az Escalade-je hat napig a lefoglalt telken állt, miközben Vivian igyekezett vagyonát felszámolni, hogy kifizesse a jogi költségeket.
A következő hétfőn az állami biztosítási csalásokkal foglalkozó egység súlyos bűncselekmények miatt emelt vádat ellene. Tekintettel a korábbi phoenixi ítéleteire, az ügyész bejelentette, hogy kötelező szövetségi börtönbüntetést indítványoznak ellene jogosulatlan pénzügyi felmérések és csalás miatt.
Vivian kedden hivatalosan lemondott ál-társulati elnöki posztjáról. Szerdára már egy „Eladó” tábla jelent meg az udvarán. Péntekre már visszamenekült Arizonába, abban a reményben, hogy elmenekülhet a házkutatási parancsok elől.
A környék hatalmas átalakuláson ment keresztül. Vivian állandó zsarnoksága nélkül az emberek újra elkezdtek beszélgetni egymással. A gyerekek bicikliztek az utcán. A nevetséges bírságokat mindenki hatályon kívül helyezte, és a bizottság önkéntes polgárőrséggé alakult át, ahelyett, hogy egy militáns irányító testületté vált volna.
Az ingatlanárak valójában stabilizálódtak, és tizenöt százalékkal emelkedtek, miután a mérgező lakóközösségi vezetőséget eltávolították. Jacksonnal és Patriciával dolgoztam együtt egy pro bono tanácsadó csoport elindításán, amely ingatlanvitákban szenvedő veteránok számára nyújtana pro bono tanácsadó csoportot, és a megmaradt médiabevételeket olyan emberek benyújtási díjainak kifizetésére használtam fel, akik nem engedhették meg maguknak az ügyvédeket.
Soha nem szedtem útdíjat az utamért. Csak azt akartam, hogy tudják, kié. A tartós igazságszolgáltatás édes íze betölti a számat minden reggel, amikor a nagyapám által épített aszfalton sétálok.
A táblák eltűntek. A kapu zárva maradt, amikor én akartam. És ötvennyolc üres kocsifelhajtó bizonyította, hogy senki sem áll a törvények felett – főleg nem egy csipesszel a kezében lévő zsarnok.
