„Attól féltem, hogy visszajössz és szembeszállsz Sergióval. Tudta, hol dolgozol, a beosztásodat, mindent.”
Végigfuttattam a kezeimet az arcomon.
Hónapokig szinte minden este beszéltem Luciával.
Soha egyetlen szót sem hallottam, ami bármi gyanúra késztetett volna.
– Szóval… ki válaszolt anya telefonjából?
Elena nyelt egyet.
– Lucía elvette tőlem.
Dühöt éreztem.
-Mert?
– Azt mondta, összekeverem a dolgokat. Hogy fáradt vagy, és hogy ne zavarjalak. Aztán elkezdett helyettem válaszolgatni.
Mariana elővett egy újabb papírdarabot.
Ez egy képernyőkép volt a beszélgetésekről.
A számomra küldött üzenetek anyámtól hallott gyakori mondatokat ismételgették, de egyik sem említett olyan részleteket, amelyeket csak mi tudtunk.
Mindent azért hoztak létre, hogy megnyugtassanak.
Felhívtam Luciát.
A harmadik csörgésre felvette.
– Drágám, megérkeztél már?
Hol van az anyám?
Csend.
– Hát… gondolom, otthon.
Ránéztem Elenára, aki előttem feküdt.
– Biztonságos?
– Gábriel, mi a baj?
– Hol van a mobiltelefonod?
Lucia légzése megváltozott.
– Nem tudom. Állandóan elveszíti a holmiját.
– Holnap megszerzem a ház dokumentumait, a számlákat és a kamerafelvételeket.
–Ne csinálj semmi hülyeséget amiatt, amit Mariana mondott.
Ez a mondat a csontjaimig megdermedt.
Soha nem említettem, hogy Marianával vagyok.
– Honnan tudod, hogy vele vagyok?
Lucia letette a telefont.
Másodpercekig senki sem szólt semmit.
Ugyanazon az estén Mariana adott nekem egy USB-meghajtót.
– Anyád ruhái között találtam elrejtve.
Részleges biztonsági mentéseket tartalmazott arról a biztonsági kameráról, amelyet évekkel korábban én magam szereltem fel.
Egy videón látták, ahogy Sergio belép a házba.
Egy másikban anyám a nappaliban ült vele szemben.
Felhangosítottam.
– Írd alá most, néni. Gabriel esze ágában sincs visszajönni. Az a ház elhagyatott lesz.
Anya így válaszolna:
–Ez a ház a férjemé volt. Később a fiamé lesz. Nem fogok semmit aláírni.
Sergio egy lépést tett felé.
A felvétel pontosan tizenkilenc percet ugrott ki.
Aztán visszatért a kamera.
Anyám a földön volt.
Lucia megjelent, és néhány újságot szedett össze.
Hányingerem lett.
– Ezt szerkesztették?
Mariana bólintott.
—Valaki manuálisan törölte azt a részt.
Anyához fordultam.
– Mi történt ez alatt a tizenkilenc perc alatt?
Elena lehunyta a szemét.
– Sergio megpróbált rávenni, hogy aláírjam. Lucía azt mondta neki, hogy ha nem teszem, azt fogja hinni, hogy megőrülök, és végül mindenért őt fogja hibáztatni.
Mozdulatlanul maradtam.
De Marianna még nem fejezte be.
Elővett egy régi borítékot.
Belül több mint két évvel ezelőtti beszélgetések képernyőképei voltak.
Felismertem a dátumokat.
Abból az időből származnak, amikor a házasságunk kezdett szétesni.
Üzenetek Sergio és Lucía között.
Az egyikben Lucía ezt írta:
„Gabriel már most azt hiszi, hogy Mariana akarja a házat.”
Sergio így válaszolt:
„Hadd higgye el. Amíg a lány Elenához közel marad, nem tehetünk semmit.”
Úgy éreztem, nem kapok levegőt.
Két évvel korábban Sergio biztosított arról, hogy Mariana túl sokat kérdezősködött a tettek körülményeiről.
Lucía, aki akkoriban ismerőse volt a családnak, állítólag üzeneteket mutatott nekem, amelyekben Mariana azt mondta, hogy anyám „problémát” jelent majd a jövőnk szempontjából.
Soha semmit nem ellenőriztem.
Mindenkinek hittem.
Kivéve a feleségemet.
Marianára néztem.
– Minden meg volt tervezve?
Eltartott egy ideig, mire válaszolt.
–Nem tudom, Lucía meddig jutott el. De Sergio-nak szüksége volt rám, hogy eltűnjek ettől a családtól.
– Miért pont te?
Mariana anyámra mutatott.
– Mert én vettem észre először, hogy hiányoznak a dokumentumok.
A szívem hevesen vert.
– És mit fedeztél fel még?
Mariana kinyitotta a száját, de anya sírni kezdett.
– Mondd meg neki, lányom.
– Mondd, mit?
Mariana állta a tekintetemet.
–Sergio nem csak azért sietett annyira, hogy kihozza anyádat abból a házból… hogy eladja.
Elővett egy utolsó dokumentumot.
Láttam a nevemet, a nyolc évvel korábban meghalt apám nevét, és egy számot, amit még soha nem láttam.
Aztán megértettem, hogy a hétmillió dolláros ház csak egy része a valódi titoknak.
És amikor Mariana elmagyarázta nekem, mit talált ezek mögött az írások mögött, tudtam, hogy a legrosszabb árulás még nem került napvilágra.
3. RÉSZ
A dokumentum egy régi adásvételi szerződés volt egy cholulai földterületről, amely apámé volt.
Azt hittem, évekkel ezelőtt eladták, hogy kifizessék az orvosi adósságokat.
Ezt mondta nekem mindig Sergio.
De ez nem volt igaz.
Apám a testvérével, Sergio apjával együtt szerezte meg azt a földet. Később jogilag felosztották a birtokot. Apám egy részét kapta, amelyet az évek során új kereskedelmi fejlesztések vettek körül.
Jelenleg több millió pesót ért.
„Miért nem tudtam én ezt soha?” – kérdeztem.
Anya lassan lélegzett.
– Apád szólni akart, hogy mikor fizetted ki a lakásod törlesztőrészleteit. De előtte meghalt. Megőriztem a dokumentumokat, mert nem igazán értettem a folyamatot.
Marianna folytatta:
– Sergio tudta.
Megmutatta nekem az e-mailek, a kataszteri lekérdezések és az állítólagos vezetővel folytatott beszélgetések másolatait.
Az unokatestvérem évekig próbált módot találni arra, hogy ne csak anyám házát, hanem a földhöz fűződő jogokat is a kezébe vegye.
Ehhez széleskörű hatalomra volt szüksége.
És amíg Mariana velem élt, sosem volt könnyű.
Mert ellenőrizte a nyugtákat, elkísérte anyut a bankba, és elkezdte kérdezgetni, hogy Sergio miért jelenik meg folyton a dokumentumokkal „segítségképpen”.
Emlékszem egy több mint két évvel ezelőtti vitára.
