Emlékezett a nevetésre. Aztán eszébe jutott a tálcára az asztalon és a saját hangja, ahogy nemet mondott.

– Igen. Jön.

Mateo gondosan összehajtotta.

A táska alján egy régi üzenet jelent meg, amit ő írt: „Ne gyere vissza vacsora nélkül.”

Klára rámeredt.

– Anya büszke lenne rám – mondta a bátyja.

A fejét a vállára hajtotta.

– Bárcsak láthatna minket.

Mateo megölelte.

–Büszke vagyok, mióta a kék ruha előtt voltam.

Klára lehunyta a szemét.

Sokáig hitte, hogy másképp kellene visszatérnie abba a szállodába, hogy lerázza magáról a szégyent.

Most megtartotta a rózsaszín ruhát, mert már semmit sem érzett.

Az asszony, aki elhozta, megérdemelte, hogy hazamenjen, meleg vacsorát kapjon, és valaki várjon rá.