Rebeca kiment a konyhából. Lucíával csendben néztek egymásra. Sosem lesznek legjobb barátnők, de a köztük lévő keménység eltűnt.

– Kérsz ​​kávét? – kérdezte Rebeca.

-Igen, köszönöm.

Mindkettőjük számára ez egy békeszerződés volt.

Vacsora közben Mateo egy új családi rajzot mutatott. Rajta Andrés, Elena, Rebeca, Lucía és ő maga is szerepelt. Lucíát azonban egy kicsit messzebb rajzolta a háztól.

„Miért van ott?” – kérdezte András.

– Mert még nem lakik itt.

Lucía majdnem megfulladt. Rebeca nevetni kezdett, Andrés pedig eltakarta az arcát.

Azon az éjszakán, amikor Mateo már aludt, Andrés és Lucía a teraszon maradtak.

– Azon a reggelen, amikor elmentél, meg akartalak kérni, hogy maradj.

–Tudom. Az arcod mindent elmondott.

– Akkor miért mentél el?

– Mert valaki más maradt volna, hogy megmentse őket. Tudnom kellett, hogy vajon akkor is szeretni fogsz-e engem, amikor már nem lesz szükséged rám, hogy megmentselek bármitől is.

Andrés megfogta a kezét.

– Nincs többé szükségem a megmentésedre. De azt akarom, hogy az életem része legyél.

Lucía benézett a házba. Rebeca éppen elpakolta a csészéket, míg Elena fényképe a polcon maradt, már nem a terítő alatt rejtőzve. A családnak még mindig voltak sebei, de már nem tettek úgy, mintha nem is léteznének.

– Akkor megpróbálhatjuk – felelte.

Hat hónappal később Lucía végleg visszatért El Encantóba, nem alkalmazottként, hanem egy felújított sajtüzem partnereként és Andrés társaként. Kis szertartás keretében házasodtak össze a gyümölcsösben. Mateo vitte a gyűrűket, és szándékosan ferdén helyezte el a címkéket a vendégek ajándékain.

Rebeca sírva ölelte át a testvérét. Andrés nem felejtette el a hazugságot, de megértette, hogy a megbocsátás nem jelenti azt, hogy tagadjuk az okozott kárt. Elena portréja helyet foglalt az új fényképek mellett. Senki sem próbálta meg lecserélni, és a róla való beszélgetés megszűnt fenyegetés lenni.

Az ajtó, amely előtt Mateo megpróbálta megakadályozni Lucía távozását, még mindig ugyanaz volt. Csak az mögötte állók változtak meg.

Lucía ezúttal azért maradt, mert senki sem kényszerítette, senkinek sem volt szüksége rá megmentőként, és senki sem kérte tőle, hogy titkolja az igazságot. Azért maradt, mert annyi évnyi hallgatás után a család végre megtanult félelem nélkül beszélni, hallgatni és szeretni.