Amikor Renata kijött, a szemei ​​be voltak duzzadva, de egyenesen járt.

„Feszítsd be a kezest” – mondta a testvérének. „Akkor elengedjük a kezesem. És azt akarom, hogy Karla megtudja az igazságot, mielőtt még egyet kitalál.”

Tomás még aznap reggel benyújtotta a kérelmet. A bíró ideiglenesen felfüggesztette a megállapodást, és megtiltott minden további intézkedést, amíg a lehetséges csalást ki nem vizsgálták. Sebastiánt nem értesítették azonnal.

Renata egy polancoi kávézóban találkozott vele. Felvette a gyűrűt, és úgy tett, mintha zavarban lenne, amiért lemondta az esküvőt.

– Csak féltem – mondta, és lesütötte a szemét. – Adj pár napot, és megszervezünk valami meghitt dolgot.

Sebastian aggodalma túl gyorsan elillant.

– Természetesen. Mi vagyunk a fontosak.

Renata két napon át kimért gyengédséggel válaszolt az üzeneteire. A második este rozéborral és tésztafőző hozzávalókkal érkezett a házához. Olyan magabiztossággal mozgott a konyhában, mint aki már a gazdájának tekintette magát. Vacsora után gyengéden megfogta Renata csuklóját.

„Van egy unalmas részlet” – mondta. „A vagyonkezelői dokumentum a dátumváltozás miatt lejár. Csütörtökön újra alá kell írnunk. 20 percet vesz igénybe.”

Renata a tekintetét állva elmosolyodott.

– Mondd meg, hol.

Sebastián arcán rövid, de határozott elégedettség suhant át. Amint eltűnt az autója, Renata felhívta Tomást.

– Bekapta a csalit.

Marisol másnap felvette a kapcsolatot Karlával. Nem sértegette és nem is fenyegette meg. Megmutatta neki a dátumokat, a feljegyzéseket és az üzenet másolatát, amivel az egész elkezdődött. Karla csendben hallgatta. Sebastián megesküdött neki, hogy Renata tudott a kapcsolatról, hogy az eljegyzés egy évvel ezelőtt véget ért, és hogy az esküvő mindkét család által megkövetelt formalitás volt, mielőtt felosztanák a vagyonukat.

– Azt akarom, hogy szombaton gyere el – kérte Marisol. – De a döntés a tiéd. Senki sem fog arra kényszeríteni, hogy veszélybe sodord magad.

Karla a 6 hónapos terhes pocakjára nézett.

– Megyek. A fiam megérdemli, hogy az apja ne építsen neki életet lopott pénzből.

Szombaton a Hacienda Santa Lucía bálterme majdnem pontosan úgy nézett ki, mint az esküvő napján: fehér terítők, halványrózsák, vaslámpák és vonós zene. A vendégek új meghívást kaptak egy „meghitt ünneplésre”. Sebastián sötét öltönyben, nyitott gallérral érkezett. Beatriz a férje karján lépett be, és úgy üdvözölte a vendégeket, mintha még mindig egy kifogástalanul öltözött család háziasszonya lenne.

Karla hátul ült, egy oszlop mögött.

18:20-kor Renata lépett be a bejárati ajtón. Nem viselt ruhát, fátylat, és nem is vitt csokrot. Sötétkék kosztümöt és a kis arany fülbevalót viselte, amit az apjától kapott, amikor megkapta a pénzügyi képesítését. Tomás mögötte sétált, több mappát cipelve.

A morajlás elhalt, amikor Renata elérte az első helyet.

– Köszönöm, hogy eljöttetek. Tudom, hogy néhányan esküvőre számítottatok. Sajnálom, hogy más okból hoztalak ide titeket, de legalább egyszer el kellett mondanom az igazat, azok előtt, akik megbíztak bennünk.

Sebastian tett egy lépést.

– Renáta, mit csinálsz?

-Leül.

Nem engedelmeskedett, de nem is lépett elő.

Tomás dokumentumokat osztott szét Sebastián apja, legközelebbi barátai és Héctor Robles, a fő partnere között. Renata feltartotta az első oldalt.

– Két hónappal ezelőtt aláírtam egy szerződést, amit biztosítási szerződésfrissítésnek hittem. Valójában ez a megállapodás Sebastiánt is kedvezményezetté tette az apám által létrehozott vagyonkezelői alapban. A házasság aktiválta a jogait. Az esküvőnk dátuma egy záradék határideje volt, nem egy különleges emléké.

Sebastian arca elvesztette a színét.

– Ez egy abszurd értelmezés.

„A megállapodást bírósági végzés függesztette fel” – folytatta Renata. „Én is kezdeményeztem a csalás miatti megsemmisítését.”

Felemelte a második lapot.

– Sebastián két évig kapcsolatban állt Karla Mendozával. A nő terhes. Egy Encino Real nevű cég fizette a lakását, és egy általam garantált kölcsönt felhasználva biztosított nekik egy másik ingatlant.

– Csak papírdarabok, amik egy történet elmesélésére vannak elrendezve – tiltakozott Sebastian. – Semmit sem bizonyítanak.

– Az Encino Real igazgatója az édesanyád – mondta Tomás.

Minden szem Beatrizre szegeződött. A nő most először képtelen volt mosolyt erőltetni az arcára.

Aztán Karla előjött az oszlop mögül.

Sebastian hátrébb lépett.

– Nem kellene itt lenned.

– Ezt két éven át mondtad, valahányszor Renata láthatott – válaszolta.

Elővette a telefonját, és lejátszott egy hangfelvételt. Sebastian hangja betöltötte a szobát:

„Amikor férjhez megyek, a vagyonkezelői alap majd mindent elrendez. Csak egy kicsit kell még kitartani, és a vallei ház a miénk lesz.”

Beatriz lehunyta a szemét. Héctor Robles gyorsan lapozgatott, és megállt a hitelgaranciánál.

„Ezt az adósságot soha nem jelentették be a cégünknek” – mondta. „Ön a kötelezettségvállalás alapján tőkét használt fel anélkül, hogy engem erről tájékoztatott volna.”

– Hector, megbeszélhetjük négyszemközt.

– Nem. Hétfőn írásban megkapják a felmondásomat.

Karla visszafojtott könnyekkel nézett Sebastianra.

– Azt mondtad, hogy tudta. Hogy már nem szereted, és hogy csak elvarrt szálakat kötözöl jogi ügyekben.

Sebastian megpróbált közelebb lépni.

– Karla, nyugodj meg. Ez kihat a babára.

– Soha többé ne használd fel a fiamat a védelmedre.

Ez a mondat törte meg az utolsó csendet. A vendégek távozni kezdtek. Beatriz néhány barátja elsétált mellette anélkül, hogy elköszönt volna. Sebastián apja letette a mappát az asztalra a felesége elé, és egyedül távozott. Beatriz felemelte az állát, de senki sem kísérte el.