Sebastian magán kívül volt. Azt mondta, hogy mióta megjelentem, „minden blokkolva lett”, és hogy a spirituális tanácsadója megerősítette, hogy az irigységem beszennyezi a bőségét.

Apám bólintott.

– Mindig sötét felhőket hoztál magaddal.

Sebastian megparancsolta, hogy másnap reggel 7-kor jelenjek meg a NeuroVitánál, és kérjek bocsánatot az igazgatótanács és a Szellem előtt, akinek állítólag a befektetés lezárására kellett volna jönnie.

„Azt akarom, hogy lásd, milyen az igazi siker” – mondta nekem.

Mielőtt elmentem, megvártam Valeriát a hallban.

Átadtam neki egy borítékot.

Bent fényképek voltak, amelyeken Sebastian megcsókolta Veronicát, az ügyvezető asszisztensét, bement vele egy NeuroVita által fizetett lakásba, és ugyanazt a Porschét használta, amivel engem megalázott.

Valeria megnézte a fotókat.

Egy pillanatra azt hittem, végre megértettem.

Aztán a földre dobta őket.

–Te hamisítottad őket! Tönkre akarod tenni az esküvőmet, mert senki sem szeret téged!

Nem vitatkoztam.

Már megpróbáltam megmenteni őt.

Másnap reggel 6:12-kor üzenetet kaptam Sebastiantól:

„A Fantom személyesen érkezik. Viselj valami rendeset. Azt akarom, hogy az első sorban legyél, amikor én leszek Mexikó legfontosabb üzletembere.”

Kinyitottam a szekrényt.

Félretettem a pulóvereket.

Elővettem egy sötétszürke, szabott öltönyt, amit két éve nem viseltem, és egy kis ezüst kitűzőt, amin a Fővárosi Kísértet szimbóluma volt.

Sebastian hónapok óta könyörgött, hogy találkozhasson a Fantommal.

Kevesebb mint egy óra múlva ott lenne előttem.

És mire rájön, hogy ki ő, már túl késő lesz megállítani azt, ami napvilágra kerülni készül.

3. RÉSZ

7:15-kor beléptem a NeuroVita épületébe Santa Fében.

A családom már ott volt, mintha koronázás lenne. Anyám egy bérelt dizájnerruhát viselt. Apám egy túl formális kabátot választott egy igazgatósági üléshez. Valeria a sminkjét ellenőrizte. Sebastián egy hatalmas képernyő előtt járkált fel-alá, és olyan figurákat gyakorolt, amelyekről már tudtam, hogy hamisak.

Amikor meglátott, összevonta a szemöldökét.

– Állj félre, és ne szólalj meg. Amikor a Szellem megérkezik, nem akarom, hogy azt gondolja, mindenki a családomban középszerű.

Apám megfogta a karomat.

– Most az egyszer ne ronts el valami fontosat.

Válasz nélkül elengedtem.

A találkozó elkezdődött.

Sebastian növekedési grafikonokat, állítólagos magánkórházaktól származó megrendeléseket és egy diát mutatott be, amely azt állította, hogy a NeuroVita hamarosan megkezdi egy neurológiai monitorozó eszköz fejlett klinikai vizsgálatait.

Az ellenőrzés más valóságot tárt fel: nem voltak betegek, nem voltak regisztrált protokollok, és nem voltak hiteles szerződések az említett kórházakkal. Amit találtak, az Sebastiánhoz köthető cégek közötti számlák, kutatásként elszámolt személyes költségek, valamint olyan szabályozási dokumentumok voltak, amelyek nem egyeztek meg a hivatalos nyilvántartásokkal.

Végül Sebastian széttárta a karját.

– És most üdvözölhetjük azt az embert, aki meg fogja változtatni a történelmünket. Az ország legtitkosabb befektetőjét. A Fantomot.

Az ajtók kinyíltak.

Jelen volt a jogi igazgatóm, 2 külső könyvvizsgálóm és 3 képviselő az alaptól.

Sebastian hátranézett.

– És ő?

Az ügyvédem így válaszolt:

– A Capital Espectro elnöke már a szobában van.

Mindenki megfordult.

Levettem a kabátomat.

Szürke öltönyben, az ezüst jelvényt a hajtókámon és egy fekete mappát a hónom alatt az asztalfőhöz sétáltam.

Sebastian idegesen felnevetett.

– Ez egy vicc.

A pénzügyi igazgató felállt.

– Jó reggelt kívánok, Adriana Salgado asszony.

Apám elejtette a poharát.

Valeria úgy nézett rám, mintha nem ismerné fel az arcomat.

Leültem.

– Végre meghallgatnak engem nevetés nélkül.

Sebastian közeledett.

–Ő egy senki. Ő a munkanélküli sógornőm.

Az ügyvédem letette az asztalra a vállalati meghatalmazásokat és a befektetési szerződést.

—Ms. Salgado a Capital Espectro alapítója és elnöke. Alapunk vezette azt a befektetési kört, amely az elmúlt 11 hónapban működtette a NeuroVitát.

– Ez lehetetlen – mormolta Sebastian.

– Én is az a személy vagyok, akinek az elmúlt hat hónapban e-maileket váltottál – mondtam neki. – Tegnap este egy 70 éves férfiként jellemeztél, akit egy kézfogással fogsz lenyűgözni.

Kinyitottam a mappát.

– Kezdjük a pénzzel.

Az első számla a Porsche-ra vonatkozott, amelyet „prototípusok logisztikai járműveként” regisztráltak.

A második Valeria eljegyzési gyűrűje volt, amelyet céges kártyával vásároltak.

A harmadik egy polancói lakás bérlése volt, amelyet „külső tárolóközpontként” tartottak nyilván.

Letettem egy fényképet az asztalra.

Veronica elhagyta az épületet, és megcsókolta Sebastiant.

Valeria a szája elé kapta a kezét.

– Mondtam, hogy azok a fotók hamisak.

– Nem azok.

Sebastian ököllel az asztalra csapott.

– A magánéletemnek semmi köze a céghez!

– Kevésbé számítana, ha nem befektetői pénzből fizetnéd.

Áttértem a legkomolyabb részre.

A NeuroVita állítólagosan egy COFEPRIS-től származó kommunikációt mutatott be a potenciális befektetőknek, amelynek célja az volt, hogy elhitesse velük, a projekt klinikai vizsgálatokba léphet.

A csapatom ellenőrizte a referenciaszámot. Nem volt ilyen engedély. Továbbá két kórház, amelyeket Sebastián ügyfélként említett, tagadta, hogy bármilyen adásvételi szerződésük lett volna.

A tesztelésre kész termékként hirdetett termék egy befejezetlen prototípus volt.

„Ez már nem csak rossz gazdálkodás” – mondtam. „Csalásra, okirathamisításra és sikkasztásra utaló jelek vannak.”

Sebastian arca megváltozott.

–Meg tudjuk oldani. Adriana, mi család vagyunk. Adj nekem 3 hónapot.

– Tegnap este felajánlottad, hogy kitakarítod a fürdőszobádat.

– Ez egy vicc volt.

–Apám megütött, amikor megpróbáltam figyelmeztetni őket.

Ernesto lesütötte a tekintetét.

– Adriana, én…

-Még nem.