Az orvosi jelentés leírta a duzzanatot és a szájában lévő apró sérülést. Ezután ügyvédjével a rendőrségre ment. Átadta a telefonjáról készült felvételt, és hivatalosan kérte, hogy a szálláshely őrizze meg a biztonsági felvételeket. Nem eltúlozta a történteket, és nem tett hozzá semmi olyat, amit ne tudott volna bizonyítani.

02:17-kor Álvaro elkezdett neki írni.

Az első üzenet így szólt: „Sajnálom. Elvesztettem a türelmemet.”

A hatodik: „Anyám provokált téged.”

18. üzenet: „Ne keverjük össze a kapcsolatunkat a céggel.”

31-én: „Ha kiveszik a pénzt, nem tudunk mindenkinek fizetni.”

43. szám: „Ha igazán szerettél, akkor ezt helyrehozod.”

Lucia csak egyszer válaszolt:

„Megtámadtál, mert nemet mondtam. A céged sorsa a te beszámolóidtól függ, nem az én hallgatásomtól.”

Aztán letiltotta a számot.

Hétfőn, miközben a városháza lemondta a polgári aláírásra tervezett időpontot, a bank ideiglenesen felfüggesztette a Construcciones Serrano új hiteleinek folyósítását. Ez nem automatikus büntetés vagy elítélés volt, hanem kockázatértékelés. Lucía befektetését soha nem utalták át, a pénz továbbra is az ő ellenőrzése alatt maradt.

Álvaro megpróbálta adminisztratív hibának beállítani az egészet.

Azt mondta, hogy néhány hitelesítést felgyorsítottak, mivel a projektek „gyakorlatilag befejeződtek”. Azt állította, hogy a duplikált számlák könyvelőszoftver hibák miatt keletkeztek. Ragaszkodott ahhoz, hogy bizonyos aláírások engedélyezett vállalkozókhoz tartoztak.

A probléma az volt, hogy a dokumentumok nem csak egyféleképpen vallottak kudarcot.

Túl sok mindenben vallottak kudarcot.

Egy Alcalá de Henares-i 18 otthonból álló fejlesztés 62%-os készültségi fokon állt, de a felelős építész igazolta, hogy a helyszín alig készült el. Egy pozuelói iroda felújítását kétszer számlázták ki különböző cégeknek, és az anyagokat kétszer számlázták ki. Emellett új ügyfelektől származó előlegeket is fizettek, amelyeket régi tartozások fedezésére használtak fel, és a kifizetéseket a megfelelő szerződéses információk nélkül átirányították a projektek között.

Lucia mindezt 3 napja nem fedezte fel. Csak az ajtót találta meg.

A többit a könyvvizsgálók találták meg.

És Mercedestől származó e-maileket is találtak.

Évekig hivatalos pozíció nélkül látta el a családi vállalkozás adminisztrációjának egy részét. Álvaro azt mondta, hogy édesanyja „csak a beszállítókkal segített”, de több beszélgetés során is úgy tűnt, hogy pontos utasításokat ad.

Egy 5 héttel az esküvő előtt küldött e-mail teljesen megváltoztatta a belső vizsgálat hangvételét.

Mercedes ezt írta:

„Amikor Lucía 400 ezres bevétele megérkezik, a negyedéves hiány be fog pótlásra kerülni, és végre fellélegezhetünk.”

Egy másik üzenet, amelyet azután küldtek, hogy egy beszállító 86 000 euró kifizetését követelte, így szólt:

„Hadd tartsa ki az esküvőig. Utána lesz erősítésünk.”

Lucía elolvasta ezeket a mondatokat az ügyvédi irodájában, és valami mást érzett a harag helyett.

Szégyen.

Nem azért, mert megbíztam benne, hanem mert emlékeztem az összes jelre, amit megpróbáltam ártatlan gesztusokká változtatni.

Mercedes mindig viccelődött azon, milyen hasznos lenne egy üzleti érzékkel rendelkező meny. Álvaro ragaszkodott hozzá, hogy az esküvő után összevonják a számlákat. Valahányszor Lucía részletes pénzügyi kimutatásokat kért, Álvaro azt válaszolta, hogy nem akarja „hazavinni a munkát”. Amikor az építőipari cégnek gondjai akadtak a fizetések kifizetésével, megígérte, hogy három héten belül visszafizeti azokat. Öt hónapba telt.

Lucía minden epizódot külön-külön adott elő.

Együtt egy egészen más történetet alkottak.

A legfájdalmasabb nem az volt, hogy rájött: Álvarónak szüksége van a pénzére, hanem az, hogy megértette: számára és Mercedes számára is a nagylelkűsége kötelességgé vált.

Az esküvő csak azt tette láthatóvá, ami már létezett.

Az egyik vendég, Javier Serrano, a vőlegény unokatestvére, aki 11 évig építési művezető volt, beszélni szeretett volna vele. Egy chamberíi kávézóban találkoztak a jelenlévő ügyvédekkel.

Javier egy mappával érkezett.

„Nem azért vagyok itt, hogy megkérjelek bármi eltávolítására” – mondta. „Azért vagyok itt, mert hiszem, hogy amit talált, az nem a legrosszabb az egészben.”

Bent e-mailek, üzenetek és költségvetések másolatai voltak, amelyeket Javier attól tartva őrizgetett meg, hogy felelősségre vonják olyan döntésekért, amelyeket nem hozott meg. Azt mondta, hogy Álvaro hónapokat töltött azzal, hogy halasztott kifizetéseket és pénzátutalást rendeljen el egyik projektről a másikra. Amikor valaki panaszkodott, Mercedes ismételgette, hogy mindent megold majd az „új tőkebeáramlás”.

„A pénzed?” – kérdezte az ügyvéd.

Javier bólintott.

Lucia néhány másodpercre lehunyta a szemét.

A befektetés nem egy olyan vállalatot akart fellendíteni, amelyik éppen rossz szezont élt át.

Elég sokáig titkolta a múltbeli problémákat, hogy több finanszírozást szerezzen.

Ez a felismerés magyarázta Álvaro megszállottságát is, hogy az esküvőt a bankbezárás előtt tartsa meg. Hónapokig nyomást gyakorolt ​​rájuk, hogy tartsák meg a dátumot, annak ellenére, hogy Lucía a túlterheltség miatt a halasztást javasolta. Beszélt a romantikáról, arról, hogy nem szabad félretenni az életet, és arról, hogy mennyit jelentett az édesanyjának, hogy látta őket összeházasodni.

A dátumoknak most más jelentésük volt.

Szombaton esküvő.

Polgári aláírás hétfő reggel.

Bankülés hétfő délután.

Álvaro abban reménykedett, hogy hivatalossá tett kapcsolattal és Lucía pénzügyi elkötelezettségével jelenhet meg a szervezet előtt.

Nem számolt azzal, hogy az anyja egy privát megaláztatásból látványosságot csinál 120 ember előtt.

Arra sem számított, hogy Lucía nemet mond.

Az esküvő alatti bántalmazással kapcsolatos jogi eljárásban a felvételek, az orvosi jelentés és a tanúvallomások megakadályozták, hogy az ügy egymásnak ellentmondó vallomásokká redukálódjon. Bírósági ítélet és intézkedések tiltották meg neki, hogy egy meghatározott ideig Lucíához közeledjen.