Megmentett egy lányt a mocsárból, anélkül, hogy tudta volna, ki ő… És a lány örökre megváltoztatta az életét.

– Azért húztam ki a sárból, hogy élhessen, nem pedig azért, hogy visszaadjam annak, aki odadobta.

A férfiak három nappal később visszatértek. Ezúttal négyen voltak, Silvano Moreno, az ezredes elöljárója vezetésével.

– Két fazékból láttunk füstöt – mondta Silvano – Egy olyan házban, ahol csak egy ember lakik, nem kell annyit főzni.

Megpróbált bejutni, de Leandro az ajtó előtt állt.

— Hozz bírósági végzést.

– Az ezredesnek nincs szüksége engedélyre olyan földeken, amelyek előbb-utóbb az övéi lesznek.

Silvano állta a tekintetét. Azonban valami megváltozott az arcán, amikor mozgást hallott a házban. Mintha egy másik ajtóra és egy mögötte rejtőző nőre emlékezett volna.

Végül visszavonulást rendelt el.

Két nappal később valaki betört a karámba és ellopott egy tehenet. Emellett felgyújtották a kukoricatábla egy részét is. Leandro és Doña Candelariának sikerült eloltaniuk a lángokat, mielőtt elérték volna a házat, de a termés majdnem felét elvesztették.

– Ma este elmegyek – döntötte el Inés. – Barragán mindent elpusztít, ami a tulajdonod.

Leandro a megfeketedett földet nézte.

– Amikor az árvíz elsodorta a házamat, a hegyek túloldalán voltam. Egy kiáradt folyó megakadályozott a visszatérésben. Két nap késéssel érkeztem meg. Marianát és Nicolást kerestem, amíg vérezni nem kezdett a kezem, de nem tudtam megmenteni őket.

Mély levegőt vett, mielőtt folytatta.

–Azóta minden reggel arra ébredek, hogy mi történt volna, ha időben érkezem. Most itt vagyok. Nem fogok tétlenül nézni, ahogy valaki megint elsüllyed.

Inés a karjára tette a kezét.

– Nem az ő hibája volt.

– Talán nem. De a védelme most az én felelősségem.

Doña Candelaria aznap délután egy felismeréssel érkezett.

Találkozott Amalia Barragánnal. Az ezredes fiatal felesége bevallotta neki, hogy megaláztatást, bezártságot és fenyegetéseket szenvedett el. Egyik éjjel Amalia megszökött. Az ezredes később azt állította, hogy egy utazás során lázban halt meg, bár soha nem mutatott be halotti anyakönyvi kivonatot vagy temetési anyakönyvi kivonatot.

„Mi van anyukád csomagjában?” – kérdezte az idős asszony.

Inés a mellkasára tette a kezét.

Dolores, az édesanyja három évvel korábban halt meg. Mielőtt meghalt, megfogadta, hogy addig őrzi a csomagot, amíg veszélybe nem kerül. Inés soha nem merte kinyitni.

Azon az estén mindhárman az asztal körül ültek. Inés kioldotta a zsinórt, és kivett egy levelet egy megsárgult dokumentummal együtt.

A levél neki volt címezve.

„Mielőtt megszülettél, varrónőként dolgoztam Amalia Barragánnál. Azon az estén, amikor megszökött, eljött hozzám. Odaadta nekem Ramiroval kötött házassági anyakönyvi kivonatának eredeti példányát és egy levelet, amelyben elmagyarázta, miért szökik. Attól félt, hogy Ramiro megsemmisít minden bizonyítékot arra vonatkozóan, hogy még mindig a felesége, és egy másik nőt kényszerít a helyére. Megígértem, hogy biztonságban tartom ezeket a papírokat. Ha valaha megpróbál feleségül venni, ne feledd, hogy ezt nem teheti meg, amíg Amalia él.”

Inés kihajtogatta a második dokumentumot. A templomi házassági anyakönyvi kivonat volt, amelyet a pap és két tanú írt alá.

– Ez bizonyítja, hogy házasok voltak – mondta Leandro –, de be kell bizonyítanunk, hogy Amália nem halt meg.

Doña Candelaria tudta a pap nevét, aki megkeresztelte az asszonyt, és azt a plébániát is, ahol a házassága előtt élt. Majdnem egy hétnyi útra volt tőlük.

Mielőtt eldönthették volna, mitévők legyenek, számos lovas jelent meg fáklyákkal. Maga Ramiro Barragán ezredes lovagolt elöl fehér lovon.

Leandro kiment a puskával, de Inés mögötte sétált.

„Nem fogok többé elbújni” – jelentette ki.

Barragán leszállt a lováról.

„Túl sok bajt okoztál. Apád elfogadta a megállapodást. Az adósságot elengedték a házasságunkért cserébe.”

– Egyetlen apa sem adhatja el a lánya végrendeletét.

– Az ember szavának értéke van a törvény előtt.

Inés elkészítette a jelentést.

– Akkor a szónak, amit az oltár előtt Amáliának mondtál, szintén értéke lesz.

Az ezredes arca most először vesztette el a magabiztosságát.

– Amália meghalt.

– Nincs halotti anyakönyvi kivonat. Nincs sír vagy tanú. Eltüntetted a neved, hogy újra férjhez mehess.

Barragán előrenyomult.

– Silvano, hagyd ott ezt az újságot.

A művezető nem mozdult.

– Kiadtam egy parancsot.

– Nem, ezredes úr.

Morajlás futott végig a lovasokat követő szomszédokon.

Silvano lassan leszállt a lováról.

–Tizennyolc évvel ezelőtt azt parancsoltad, hogy kövessem Doña Amáliát. A Camino de Santiago közelében találtam rá. Rémült volt, és könyörgött, hogy engedjem folytassa. Hazudtam neked. Azt mondtam, elvesztettem a nyomát.

Elővett egy apró levelet a mellénye belsejéből.

– Hat hónapja kaptam ezt. Doña Amalia egy misszióban él Nombre de Dios közelében. A félelemtől hallgattam, de nem hagyom, hogy egy másik nő ugyanezen menjen keresztül.

Barragán megpróbálta kicsavarni a kezéből a levelet. Leandro felemelte a puskáját, mire több szomszéd is közbeavatkozott.

„Egy ártatlan férfi nem érkezik tizenkét lovassal, hogy férjhez kényszerítsen egy nőt” – mondta az egyikük.

Az ezredes körülnézett, és rájött, hogy most először a vezetékneve már nem elég.

„A bíró elé viszem ezt” – fenyegetőzött.

– Mi is – felelte Inés –, és visszük Amáliát is.

Másnap reggel Leandro és Inés elindultak a küldetésre. Silvano elkísérte őket, hogy tanúként szolgáljon.