Nem volt hajlandó találkozni vele, de azt válaszolta, hogy értékeli, hogy elmondja az igazat. Saját sebeinek megértése nem jelenti azt, hogy felmenti minden döntése alól.

Rodrigo különböző számokról hívott, virágot küldött, és egy utolsó beszélgetést kért.

A beszélgetés a képviselőin keresztül zajlott, hogy megszervezzék a holmik elszállítását a Mariana által a nevére bérelt lakásból.

Nem volt más lehetőség.

Sem egy utolsó vacsora, ahol ismét bűnösnek találhatta volna.

Mercedes később meglátogatta, egy dobozzal, amiben Mariana otthon hagyta a holmiját.

Úgy nézett ki, mintha megöregedett volna.

– Nem azért jöttem, hogy megkérjem a megbocsátását.

Mariana kávét kínált neki.

Leültek a növények elé, amiket akkor választott, amikor Rodrigóval kezdett lakni.

Mercedes elmesélte, hogy a férje évekkel korábban szintén hűtlen volt hozzá. Együtt maradtak, de a család hallgatását begyógyult sebnek hitte.

Rodrigo ismerte ezt a történetet.

– Azt hittem, elég, ha megtanítom neki, mi a helyes.

– Nem hozhatom meg helyette a döntéseket.

Mariana letette a csészét az asztalra.

– Nem kell igazolnia őket azért sem, mert ő az anyjuk.

Mercedes könnyek között bólintott.

Nem folytatták a kapcsolatot úgy, mintha mi sem történt volna. De ez a látogatás lehetővé tette számukra, hogy elbúcsúzzanak anélkül, hogy a köztük lévő vonzalmat egy újabb hazugsággá változtatták volna.

A beszállítókkal kötött szerződések felmondása kimerítő volt. Néhányan visszafizették a pénz egy részét; mások a megbeszélt feltételeket alkalmazták. Mariana megtakarításokat és alvásórákat veszített.

Az anyja elkísérte, hogy elvigye a ruhát.

Amikor az alkalmazott kinyitotta a bőröndöt, Mariana sírt.

Irene nem mondta el neki, hogy hamarosan talál majd egy másik férfit.

Megsimogatta a hátát.

– Ma már csak haza kell vinnünk.

Később Mariana egy olyan szervezetnek adományozta, amely segített a nőknek egyszerű szertartások előkészítésében. A nászútnak tervezett utazásból – némi módosítással – Valeriával töltött nyaralás lett.

De újra nevetett anélkül, hogy úgy érezte volna, elárulja a saját szomorúságát.

Visszatérése után folytatta egy projektet, amit túl sokáig halogatott: az ügynökségét.

Évekig dolgozott, a közös számlán kívül saját megtakarításai voltak, és ismert olyan ügyfeleket, akik megbíztak benne. Költségvetést készített, finanszírozási lehetőségeket ellenőrizett, és amikor improvizáció nélkül megtehette, lemondott.

Egy kis irodában kezdődött, 3 volt kollégával.

Hat hónapon belül 12 szakemberből álló hálózatot koordináltak, köztük állandó munkatársakat és munkatársakat. Nehéz számlákkal, fizetési késedelmekkel és egy kampány újraindításával kellett szembenézniük.

Mariana rájött, hogy a saját vállalkozás vezetése azt jelenti, hogy akkor is döntéseket kell hoznia, ha senki sem tudja garantálni, hogy azok jól fognak végződni.

Egy gyermek-egészségügyi kampány során találkozott Dr. Gabriel Fuentes gyermekorvossal és a projekt tanácsadójával.

Gondosan szerkesztette az üzeneteket, és megkérdezte, hogy a családok megértik-e az ajánlásokat. Egy közösségi rendezvényen leült a földre, hogy beszéljen egy ijedt kislányhoz.

Mariana erre a gesztusra jobban emlékezett, mint bármilyen bókra.

Először kollégák voltak. Aztán barátok.

Amikor meghívta vacsorára, a nő figyelmeztetéssel elfogadta.

– Lassan kell mennem.

Gábriel elmosolyodott.

– Akkor menjünk lassan.

Nem próbálta bebizonyítani neki, hogy minden férfi más, mint Rodrigo. Egyszerűen csak azt tette, amit mondott, tudatta vele, ha késni fog, és végighallgatta anélkül, hogy minden beszélgetést önmagáról szóló történetté változtatott volna.

A bizalom apró részletekben tért vissza.

Mariana néha megijedt, amikor egy lefelé néző telefont látott. Ahelyett, hogy titokban nézegette volna, megtanulta kifejezni az érzéseit.

Gábriel hallgatott, de neki is joga volt a saját határaihoz.

Együtt találtak módot a beszélgetésre anélkül, hogy gyanú alatt élnének.

Több mint egy évvel a buli után ajánlatot kapott egy gyermekgyógyászati ​​program koordinálására Monterreyben.

Mielőtt válaszolt volna, elmondta neki.

Mariana félt. Ügynöksége Mexikóvárosban növekedett, és nem akarta ismét feladni a terveit, hogy beilleszkedjen valaki máséba.

– Veled akarok lenni – mondta Gábriel.

– Én is szeretném elfogadni ezt a munkát.

– Nem arra kérlek, hogy ma este oldd meg.

Megfogta a kezét.

– Én is folytatni szeretném.

– De el kell döntenem, mi a jó a cégemnek és nekem.

Távkapcsolatban maradtak, miközben a lehetőségeiket vizsgálták. Mariana munkaügyben utazott, valós lehetőségeket kutatott, és beszélt a csapatával.

Hónapokkal később egy kis fiókiroda nyílt Monterreyben, az eredeti iroda egy közösen megállapított vezetőség alatt működött. A költözésre akkor került sor, amikor a projekt képes volt fenntartani magát.

Az új lakásban Gabriel megkérdezte tőle, hová szeretné tenni az íróasztalát.

Mariana egy ablakra mutatott.

Anélkül, hogy vitatkozott volna vele a hollétükről, áthelyezte a dobozokat.

Miközben rendet rakott, talált egy fényképet arról a buliról. A húga küldte neki: Mariana éppen kiment a teremből a borítékkal a hóna alatt, szeme könnybe lábadt.

Sokáig úgy tűnt számára, mint mindannak a képe, amit elvesztett.

Most valami mást látott.

Látták távozni.

Betette a fényképet egy mappába, és kinyitotta az ablakot. A konyhából Gabriel megkérdezte, kér-e kávét.

Marianna elmosolyodott, mielőtt válaszolt.

-Igen.

– És gyere, ülj le mellém, amikor készen állok.