– Azt akarják, hogy úgy írjam alá, mintha engedélyeztem volna ezt, mielőtt bementem a kórházba.

Beatriz összeszorította az ajkait.

– Nem fog veled semmi történni.

Ez a mondat végre világossá tette számomra, hogy mire számítottak: hogy a fáradtságom megteszi azt, amit az ő érveik nem.

Amit nem tudtak, az az volt, hogy Teresát már tájékoztatták.

Három héttel korábban, miután áttekintettem a helyzetemet, felvettem a kapcsolatot egy házat kereső párral a környéken. Más módon ismertem őket, és tudtam, hogy rendelkeznek a forrásokkal ahhoz, hogy hitelre való várakozás nélkül vásároljanak.

Délben látogatták meg az ingatlant, miközben Rodrigo dolgozott. Nem tettünk ki semmilyen táblát a homlokzatra. Mindent megvizsgáltak, és megegyeztünk.

A tranzakciót közjegyző előtt, két héttel a születés előtt hivatalossá tették. Személyesen jelentem meg, aláírtam a papírokat, és a fizetést megkaptam a számlámon. Abban állapodtunk meg, hogy 30 nappal később átadjuk a házat, hogy legyen idő megszervezni a költözést.

Már kibéreltem egy világos lakást egy barátom közelében, aki tudott segíteni a babával. Oda vittem a papírjaimat, ruháimat és apám legfontosabb holmijait.

Azt terveztem, hogy akkor mesélek Rodrigónak a szakításról, amikor már valakivel leszek és készen állok a kimozdulásra. A szülés korán jött, és megváltoztatta a menetrendet.

Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan megpróbálják eladni azt, amit megszereztek.

Amíg a kórházban voltam, Teresa felhívott. Egy másik közjegyzői iroda kért tőlem információkat, mivel Rodrigo azt állította, hogy a tulajdonos felhatalmazásával jár el.

A nyilvántartások áttekintése során felfedezték a korábbi eladást. Az új tranzakciót nem lehetett úgy formalizáltatni, ahogyan azt bemutatta.

Rodrigo azonban már aláírt egy magánszerződést, és az érdekelt fél előleget adott egy közvetítőnek.

A közjegyzői iroda figyelmeztetett, hogy a felhatalmazását nem igazolták. Rodrigo azt válaszolta, hogy amint elhagyom a kórházat, aláírást kér tőlem. Nem egy új vevőt kell meggyőznie; a beleegyezésemet kell kitalálnia.

Most már megértette az asztalon lévő papírlapot.

„Hogy mondtad, hogy van rá felhatalmazása?” – kérdeztem.

Rodrigo keresztbe fonta a karját.

– Nem kell mindenhez engedélyt kérnem.

– Hogy eladjam a házamat, igen.

Beatriz felkelt.

– A fiam is pénzt fektetett ebbe a házasságba.

– Akkor beszélhetsz arról, amit beletettél, anélkül, hogy kitalálnád, mi a tiéd.

Rodrigo hangnemet váltott.

– Mariana, bajban vagyunk.

Ez volt az első alkalom, hogy a többes számot anélkül használta, hogy az anyjára utalt volna.

– Egy pillanattal ezelőtt még pénzt adtál nekem, hogy elmenjek.

Azt mondta, vannak kötelezettségei, hogy ezt hamarosan meg kell oldani, és hogy aláírással orvosolhatom. Emilia sírni kezdett, ő pedig hangosabban beszélt, mintha egy újszülöttel való versengés valahogy igazat adna neki.

Megkértem, hogy halkítsa le a hangját.

Beatriz odalépett a babához.

– Add ide, és írd alá gond nélkül.

Felkeltem, mielőtt hozzáért volna.

– Megnyugtatom a lányomat.

Odasétáltam az ablak melletti karosszékhez. A terhességem alatt hangosan olvastam fel ott a meséket, és elképzeltem, ahogy Rodrigo velünk együtt hallgat.

A lepedőre meredt.

– Ha nem írod alá, a vevő beperelhet minket.

– Gondolkodnod kellett volna ezen, mielőtt olyasmit kínálsz, amit nem tudsz eladni.

Megszólalt a csengő. Teresa Rafaellel, a házat jogszerűen megvásárlók ügyvédjével érkezett. Azért kértem őket, hogy jöjjenek el, amikor Rodrigo elküldte nekem a dokumentum fényképét, amelyet alá akart íratni velem.

Rafael egy mappát tett az asztalra.

Beatriz elolvasta az első oldalt. Megnézte a dátumot, a nevemet és a vevők nevét.

– Már eladtad?

Rodrigo kikapta a kezéből a dokumentumot.

Aztán megszólalt a telefonja. A közvetítő neve jelent meg a képernyőn, egy üzenettel együtt, amely az előleg azonnali kifizetését követelte.

3. rész

Rodrigo elolvasta az üzenetet, majd leült. Úgy tűnt, kezd rájönni, hogy az aláírásoknak rá nézve is lehetnek következményei.

– Nem tudtam, hogy eladtad.

Terézia nem emelte fel a hangját.

– Önnek sem volt engedélye eladni, amikor még Marianához tartozott.

Beatriz azzal vádolt meg, hogy a férjem háta mögött árultam dolgokat. Rámutattam a papírra, aminek az aláírását követelték.

– Saját nevemben írtam alá.

– Azt akartad, hogy engedélyezzem azt, amit már tettél mások vagyonával kapcsolatban.

Rodrigo soha többé nem emelte fel a hangját.

Rafael elmagyarázta, hogy ügyfelei a megbeszélt időpontban várták az ingatlan átvételét. A jogszerű eladást dokumentálták. A későbbi tranzakciót, az ígéreteket és az előleget tisztázni kellett azokkal, akik részt vettek benne.

Nem lépett be rendőrjárőr a tárgyalóterembe, és nem is hirdettek azonnal ítéletet. Dokumentumok, telefonhívások voltak, és Rodrigo kötelessége volt saját jogi képviselőt kérni.

Felhoztam a dossziét a kórházból.

Beatriz elállta az utamat.

– Te vagy a felesége.

– Nem hagyhatod őt egyedül ebben.

Emiliára néztem, aki kezdett elaludni.

– Néhány perccel ezelőtt azt akarták, hogy vigyünk magunkkal 200 pesót.

Anyósom félreállt.

Teresa elkísért a lakásba. A barátnőm, Alma, otthagyta a húslevest a tűzhelyen, és felállította a kiságyat. Amikor megláttam a helyet, ahol Emilia aludni fog, sírtam először, mióta hazaértem.

Nem azért, mert hiányoztak a falak. Hiányzott az a férfi, aki mindig megnevettetett mosogatás közben, akiről azt képzeltem, hogy átsegíti a lányunkat a nehéz éjszakákon.

Alma levette a táskát a vállamról.

– Ma csak enned és pihenned kell.