Minden hónapban egy vagyont küldött az anyjának, majd rájött, hogy az asszony fillérekért mosogat.

Lorena kinyitotta az ajtót és elsápadt.

— Mikor érkeztél?

–Tegnap este. Anyámat mosogatás közben találtam.

A húg abbahagyta a meglepetés színlelését.

Leültek a konyhában. Lorena 34 éves volt, mély sötét karikák éktelenkedtek a szeme alatt, és olyan kimerült arckifejezéssel, mint aki túl régóta várt erre a találkozásra.

„Minden hónapban 110 000 pesót küldtem” – mondta Adriana. „Hol van?”

– Először mindent odaadtam neki.

– És akkor?

– Apu állapota rosszabbra fordult. A biztosító nem fedezett néhány terápiát. Rogelio elvesztette az állását, én pedig terhes lettem. Felvettem egy kölcsönt, azt gondolva, hogy majd visszafizetem.

– Nem vettél el belőle. Ott hagytál 15 ezret, a többit megtartottad.

– Két idős emberről, egy csecsemőről és egy munkanélküli férjről gondoskodtam. Magazinokban szerepeltél, miközben apa folyton összekevert téged. Egyik este rám nézett, és azt mondta: „Adriana, tudtam, hogy visszajössz.” Tudod, milyen volt azt mondani neki, hogy Lorena vagyok?

–Amit értük tettél, elismerést érdemel. Nem hatalmaztalak fel arra, hogy anyám pénzéből fizesd a házadat.

Könnyek kezdtek peregni Lorena arcán.

–Kezdtem azt hinni, hogy tartozol nekem. Minden kora reggel a sürgősségin, minden orvosi vizsgálaton, minden nap elvesztettem a gondjukat, miközben te díjakat kaptál. Azt mondogattam magamnak, hogy a pénz kárpótolt az életemért.

–Szóval azzal kárpótoltad magad, hogy anyát napi 240 pesóért dolgoztattad.

Lorena lehajtotta a fejét.

– A házból származó pénz megakadályozta, hogy a bank elvegye tőlünk ezt az ingatlant.

– Megmentetted az otthonodat azzal, hogy elvetted az övét.

Adriana elment a bankba. A bankszámlakivonatok megerősítették, hogy a befizetések hét éven át időben megérkeztek. Lorena kis összegeket vett fel, hogy elkerülje a feltűnést. 6300 peso maradt.

Az ügyvéd, Julián Robles, határozottan kiállt a dolog mellett.

„Ezzel a bizonyítékkal a húgod akár több év börtönbüntetést is kaphat. Csak Doña Teresa felhatalmazására és aláírására van szükségem a feljelentés benyújtásához.”

—Készítsd elő a dossziét, de még ne add be.

Adriana egy egyszintes házat bérelt az anyjának a plébániatemplom közelében, ahol volt elég hely paradicsomtermesztésre. Nem próbálta meg elvinni őt hatalmas monterrey-i rezidenciájára. Megértette, hogy Teresa nem akar fényűző vendéggé válni a saját lánya életében.

Az első néhány napban alig beszéltek. Adriana a konyhában lévő számítógép előtt dolgozott, Teresa pedig a teraszon olvasta az újságot.

Egyik szerdán Teresa bejelentette:

– Vissza akarok menni varrni.

Évtizedekig varrt ruhákat és takarókat, de felhagyott a varrással, mert elromlott a gépe, és fájni kezdett a keze.

Adriana vett egy egyszerű modellt, hasonlót ahhoz, amelyiket az anyja mindig is használt.

Teresa izgatottan megérintette a gépet.

– Nem kellett volna megvenned.

– Nem akarlak megvenni. Csak egy gépet vettem. Minden másban maradnom kell.

Adriana megkérte, hogy tanítsa meg neki. Az első öltései ferdén jöttek ki.

– Túl erősen húzod – mondta Teresa. – Ha túl félénken húzod meg a cérnát, elszakad az anyag.

Adriana megértette, hogy az anyja nem csak a varrásról beszél.

Az orvos felfedezte, hogy Teresa magas vérnyomásban, ízületi gyulladásban, vérszegénységben és krónikus hörghurutban szenved. A tüdeje gyenge. A tüdőgyulladás veszélyes lehet.

Adriana gyógyszereket, étkezéseket és konzultációkat szervezett, amíg Teresa meg nem állította.

– Nem vagyok egy olyan cég, amit neked kellene irányítanod.

– Csak vigyázni akarok rád.

– Akkor kérdezd meg, mit akarok. Ne dönts el mindent helyettem.

Adriana megtanult kísérni anélkül, hogy féktelenül viselkedne. Teresa újra csatlakozott a plébániai varrókörhöz, és elkezdett ruhákat javítani a szomszédoknak. Cserébe gyümölcsöt, kenyeret, virágot kapott, és beszélgetni is lehetett vele.

Lorena eladta a teherautót, és áruba bocsátotta a házát. Aláírt egy megállapodást a pénz visszafizetéséről. Egy vasárnap leült Teresával, és bevallotta az összes hazugságát.

– Nem azt kérem, hogy most bocsáss meg. Csak azt, hogy ne töröld ki a nevemet az életedből.

Terézia hallgatott.

– Nem a pénz volt a legrosszabb – mondta végül. – A legrosszabb az volt, hogy minden héten eljöttél, láttad, ahogy felveszem a kötényemet, hogy elmenjek mosogatni, és soha nem állítottál meg.

Lorena sírni kezdett.

-Tudom.

–Időre van szükségem. De hozd el Ximenát jövő vasárnap. Hiányzik az unokám.

Amikor a négyéves kislány megérkezett, Teresa megölelte, és először sírt a lányai előtt.

Aztán Adriana hívást kapott az igazgatótanácstól. Azt követelték, hogy végleg térjen vissza Monterreybe, vagy mondjon le vezérigazgatói posztjáról.

Ugyanazon a napon Julián letette a dossziét Lorena elé az asztalra.

„Ha aláírja, holnap bemutatom. Szinte biztosan börtönbe kerül.”

Adrianának két döntéssel kellett szembenéznie: egy fenntartással, hogy visszaszerezze a 10 év alatt felépített cégét, és egy panasztétellel, amely tönkreteheti a családot, amely éppen csak elkezdte újjáépíteni magát.

Felvette a tollat.

És percekig nem tudta, hogy a két élet közül melyikre írjon alá szerződést.

3. RÉSZ

Adriana aláírás nélkül bezárta a dossziét.

Nem bocsátotta volna meg a lopást, és nem adta volna fel a pénze visszaszerzésének szándékát. Lorena azonban eladta a házát, elismerte a tartozást, és elfogadta a jogi egyezséget. Ximena anyjának börtönbe küldése nem adta volna vissza Teresának az elvesztegetett éveket.

Aztán lemondta a monterrey-i járatát.

– Elfogadom az igazgatótanács elnöki posztját – tájékoztatta partnereit –. Nevezzék ki Daniel Castañedát vezérigazgatónak.