Efraín összeszorította az állkapcsát.

– Clarának hívták. 14 éves lett volna. 4 évvel ezelőtt halt meg egy tűzvészben a feleségemmel együtt.

Rosalía megérintette a sebhelyét.

– Az anyám is belehalt az egyikbe.

-Sajnálom.

-Én is.

Észak felé lovagoltak, amikor Efraín érezte, hogy a lány mereven kapaszkodik a nyeregbe.

– Kapaszkodj a sörényébe. Lucero nem hagy majd elesni.

Rosalía nem ismerte be, hogy fél, de kicsit ellazította a vállát.

Az El Encino tanya kisebb volt, mint képzelték. Volt benne egy fehérre meszelt ház, egy istálló, három ló, néhány tehén és egy öreg kutya, amelyik farkcsóválva üdvözölte őket.

Clara szobája szinte érintetlen maradt. Az ágyon kék és sárga ágytakaró volt. A falon egy ló ceruzarajza lógott.

– Visszavonhatod – mondta Efraín.

– Inkább megtartom.

Az első néhány nap nehéz volt. Rosalía nem tudta, hogyan kell fejni a teheneket, rosszul gyújtotta be a kályhát, és egy egész tálca zsemlét elégetett. Amikor megérezte a füst szagát, megdermedt, várva egy sikolyt vagy egy ütést.

Efraín kidobta a kenyereket az udvarra. A kutya megszagolta őket, majd elsétált.

„A feleségem a házasságunk első hónapjában rosszabbakat készített” – jegyezte meg. „Cukor helyett sót tett bele. Azért ettük meg őket, mert túl büszkék voltunk ahhoz, hogy beismerjük, szörnyűek.”

Visszaadta neki a tálat.

-Próbáld újra.

A második kör jobban sikerült.

Azon az estén egy túl sós pörköltet ettek, amit Efraín készített. Rosalía három tányérral evett meg, mert forró volt, és senki sem ellenőrizte, hogy megérdemli-e az összes kanálnyit.

– Nincs szükségem szobalányra – mondta. – Azt sem várom el tőled, hogy helyettesítsd a lányomat. Csak valakire van szükségem, aki segít emlékezni arra, hogy vannak még jó dolgok is a világon.

– Megpróbálhatom.

– Ennyi elég lesz.

A negyedik napon Don Laureano egy ügyvéd kíséretében jelent meg. Bélyegekkel borított dokumentumokat vittek magukkal, és követelték Rosalía átadását.

„A gyár a kiskorút követeli” – jelentette ki az ügyvéd. „Ha megtagadja, emberrablással vádoljuk. Továbbá egy özvegyembernek nem szabadna egy olyan fiatal lányt a fedele alatt tartania, aki nem rokona. Ez erkölcsi kérdés.”

Rosalía az ajtóból hallgatózott. Megértette, hogy számukra ő nem ember, hanem áru.

Efraín elolvasta a dokumentumokat.

– Rosalía valódi életkora 13 év. Vides úr 11 éves kort írt, hogy eladja őt tanoncnak. Már kértem egy meghallgatást Hilario Mendoza bírótól.

Laureano elsápadt.

–Semmit sem tudsz bizonyítani.

– Van egy levelem, amit az édesanyja írt a születése napján. És táviratot küldtem az árvaháznak, hogy kérjem a Salvatierra fivérek eredeti anyakönyvi nyilvántartását.

A férfiak elmentek, de Laureano olyan pillantást vetett Rosalíára, ami bosszút ígért.

Azon az éjszakán a fiatal nő nem tudott aludni. Clara ágyán ült, és átölelte az ágytakarót.

Efraín a ló rajzát nézegetve találta.

– Vissza fognak jönni – mondta. – Az olyan férfiak, mint Laureano, mindig visszatérnek.

– Igen, de nem mindig nyernek.

– Nem akarok neki semmilyen problémát okozni.

Efraín biztonságos távolságban leült.

„A feleségem és Clara azért haltak meg, mert a városban voltam beszerezni. Amikor visszatértem, csak hamvakat találtam. Azóta úgy élek, mintha egy részem bent maradt volna abban a házban. Ha átadnálak, tudván, mi vár rád, akkor azt választanám, hogy örökre a hamvak között maradjak. Már elegem van belőlük.”

Rosalía nehezen lélegzett.

–Anyám kidobott az ablakon. Előbb ugorhatott volna, de meglökött. Zsákokra érkeztem, és megégettem az arcomat. Még mindig arról álmodom, hogy a hangja azt mondja, ugorjak le.

Efraín nem garantálta, hogy a fájdalom elmúlik.

– Clara farkasokról álmodott. Az anyja azt mondta neki: „A farkasok kint vannak, a ház erős, és én erősebb vagyok.” Ez a ház erős, Rosalía. És te is az vagy, még ha még nem is tudod.

A lány két év után először aludt anélkül, hogy tűzről álmodott volna.

Szombaton visszajöttek érte.

Laureano ezúttal magával hozta a vidéki rendőrfőnököt, egy elfogatóparancsot és hat fegyveres férfit. Efraínt azzal vádolták, hogy megrontott egy kiskorút és megzavarta a közrendet.

A farmer puskával lépett elő, bár azt továbbra is a földre szegezte.

„Ez mind hazugság!” – kiáltotta Rosalía.

A főnök rá sem nézett.

– Gyerek vagy. Nem érted, mi történik.

– Úgy tudom, egy becsületes ember adott nekem házat, és te el akarsz adni.

Efraín átnyújtotta neki a töltetlen puskát.

— Támogasd.

Aztán előrelépett, és kinyújtotta a kezét, hogy letartóztassák.

„Ellenállás nélkül megadom magam, de Rosalía itt marad a meghallgatásig. A brigádvezetőm és a felesége gondoskodni fognak róla.”

Miközben elvitték, a fiatal nő nézte, ahogy a hintó eltűnik a porban. Valaki először őt választotta. Most neki kellett választania őt.

A meghallgatást hétfőn tartották. A tárgyalóterem tele volt nézőkkel. Laureano az ügyvédje mellett ült, bízva a győzelemben. Efraín egyedül maradt a bíró előtt.

Rosalía egyenes háttal ült az első sorban, látható sebhellyel.

Az ügyvéd erkölcsről, engedelmességről és szerződésekről beszélt. Efraínt veszélyes emberként, Laureanót pedig árvák védelmezőjeként mutatta be.

Amikor befejezte, Hilario bíró megengedte a gazdának, hogy beszéljen.