Federico idegesen felnevetett.
–Egy megszállott férfi által kitalált dokumentumok. Semmit sem bizonyítanak.
Adelaida ezután elővett egy kis könyvet, amire senki sem számított.
„Ez az apám személyes feljegyzése. Feljegyezte az összes ajánlásodat, amit neki tettél, és a közvetítőid nevét is. Tegnap este összehasonlítottam ezeket a dátumokat a fióktevékenységével. Mindegyik egyezik.”
Frigyes érkezése előtt másolatokat küldött a fővárosi bíróságnak is. A bíró megvizsgálta a pecséteket, és elrendelte az ügynököknek a letartóztatását.
Federico elegáns maszkja szétrepedt.
„Az enyém voltál!” – kiáltotta, miközben lefogták. „Mindent megtettem, hogy az enyém legyél!”
– Ezért nem fog soha engem megkapni – felelte Adelaide.
A nyomozás során Don Rodrigo pénzének egy részét visszaszerezték, és bebizonyosodott a volt adminisztrátor ártatlansága, akinek az aláírását szintén hamisították. Federicót csalás, vesztegetés és hamisítás miatt ítélték el. Hírneve már jóval azelőtt szertefoszlott, hogy cellája bezárult volna.
Sebastian elengedte a Montes de Oca-i adósságot, de Adelaida azt követelte, hogy apja adjon el egy farmot, hogy kifizethesse a kis hitelezőket.
„A családunk megmentése nem azt jelenti, hogy eltitkoljuk a hibáikat” – magyarázta. „Azt jelenti, hogy megakadályozzuk, hogy mások fizessenek értük.”
Hónapokkal később ő és Sebastian visszatértek abba a templomba, ahol összeházasodtak. Ezúttal fehér kaméliák, zene és gyári munkások voltak jelen az ország legbefolyásosabb családjai mellett. Fenyegetés és váltók nélkül megújították fogadalmukat.
Adelaida La Soledad egy részét iskolává és klinikává alakította a munkáscsaládok számára. Sebastián felülvizsgálta bányái állapotát, és állandó alapot hozott létre özvegyek és árvák számára. Abbahagyta a bujkálást a nyugati szárnyban, az irodában lévő portrékat pedig egy galériába helyezték át, amelyet mindketten új emléktárgyakkal töltöttek meg.
Egy évvel később megszületett első lányuk, akit Esperanzának neveztek el.
Viharos éjszakákon Sebastián még mindig abban a hitben ébredt, hogy a ház ismét üres lesz. Ilyenkor azon kapta magát, hogy Adelaida keze az övét keresi a lepedő alatt.
– Még mindig itt vagyok – mondta neki.
– Még a szörnnyel való találkozás után is?
„Soha nem találtam szörnyeket. Csak egy férfit, akinek meg kellett tanulnia, hogy ő is megérdemli a szeretetet.”
A társadalom még évekig Orizaba szörnyetegének nevezte, de a szó elvesztette erejét. Akik ellátogattak La Soledadba, egy sebhelyes arcú férfit láttak, aki frissen vágott kaméliával várakozott az üvegháznál, vagy egy nőt, aki anélkül futott felé, hogy levenné róla a szemét.
Sebastian feláldozta a hírnevét, hogy megmentse őt. Adelaida, miután felfedezte az igazságot, olyasmit tett, amit soha nem mert kérni tőle: megmentette a magánytól, amit ő maga teremtett.
