Mauricio megpróbálta elvenni tőlem.

– Állítsd le a felvételt!

Megütött.

Újra felemelte a kezét.

Aztán megszólalt a mobiltelefonja.

Amikor meglátta a hitelmenedzser nevét, elmosolyodott.

– Figyelj jól, Valeria. Most már érteni fogod, hogy kinek van szüksége kire.

Bekapcsolta a kihangosítót.

De nem azt hallotta, amire számított.

„Mauricio úr” – mondta a tisztviselő –, „a végső felülvizsgálat során komoly ellentmondásokat találtunk. A tízmilliós hitelt felfüggesztettük. Továbbá felülvizsgálunk egy korábbi hárommilliós hitelt is, mert vannak olyan tranzakciók, amelyek azonnali tisztázást igényelnek.”

Mauricio elvesztette a színét.

– Biztosan van valami hiba.

– Holnap megkapod a hivatalos értesítést.

A hívás véget ért.

Néhány másodpercig senki sem szólt semmit.

Aztán Mauricio rám nézett.

– Te voltál az.

– Csak arra kértem őket, hogy alaposan ellenőrizzék a számaidat.

Hirtelen minden gyökeresen megváltozott.

– Oké… megoldhatjuk ezt. Daniela elmehet. Anyukám is. Minden visszamehet a régi kerékvágásba.

– Három órád van, hogy elhagyd a lakásomat.

Visszamentem a kórházba.

Másnap reggel Mauricio várt rám kávéval és a kedvenc tamaléimmal.

Még térdre is próbált ereszkedni.

–Segíts nekem Alejandróval. Esküszöm, hogy megváltozom.

Nem válaszoltam.

Órákkal később, miközben lementem az orvosi eredményekért, hangokat hallottam a sürgősségi lépcsőn.

Ők voltak Mauricio és Daniela.

Az ajtó mögött maradtam.

„Szóval elhitte?” – kérdezte a nő.

– El kell hitetnem vele, hogy vissza akarom kapni – felelte Mauricio. – Ha megkapjuk a kölcsönt, és aláírja a fennmaradó dokumentumokat, akkor kiveszem a cégtől és az osztályról.

Daniela egy folyó.

-Én is?

–Meg fogod kapni, amit ígértem. A házat, a pénzt, és mindent.

Aztán megcsókolódtak.

Elővettem a telefonomat és felvettem.

De a legfontosabb nem a csók volt.

Mauricio később ezt mondta:

—Valeria még mindig nem tudja, hogy jogilag ő irányítja a cég többségét.

Lefagytam.

Délután felhívtam az ügyvédemet, és átnéztünk olyan dokumentumokat, amelyeket évek óta nem néztem meg.

Akkor értettem meg, miért félt annyira Mauricio.

A részvények hatvan százaléka jogilag továbbra is az én ellenőrzésem alatt maradt.

És mivel többségi részvényes, teljes körű könyvvizsgálatot követelhetne.

Másnap délután két órakor ügyvédek és könyvvizsgálók kíséretében beléptem Mauricio irodájába.

Mosolyogva üdvözölt.

– Drágám, micsoda meglepetés.

Hagytam egy mappát az asztalon.

– Mauricio, ettől a pillanattól kezdve a vállalat minden rendkívüli tranzakcióját befagyasztják, amíg egy ellenőrzés be nem fejeződik.

A mosolya eltűnt.

És amikor a könyvvizsgáló megnyitotta az első számviteli dossziét, még én is megdöbbentem azon, amit találtunk.

Ami a tízmilliós kölcsön mögött állt, sokkal többet fog tönkretenni, mint a házasságunkat.

3. RÉSZ

Mauricionak néhány másodpercre volt szüksége a reakciójához.

Aztán az asztalra csapott.

– Nem jöhetsz ide, és nem bánhatsz velem úgy, mint egy bűnözővel.

Az ügyvédem, Rafael, nyugodt maradt.

– Valeria Salgado asszony a szavazati joggal rendelkező részvények hatvan százalékát birtokolja. Az alapszabály lehetővé teszi számára, hogy rendkívüli könyvvizsgálatot kérjen, ha olyan tranzakciókra utaló jelek vannak, amelyek veszélyeztetik a vállalat vagyonát.

Mauricio úgy nézett rám, mintha most találkozott volna velem.

Évekig ő vezette a céget, mert én megengedtem neki.

Amikor összeházasodtunk, a vállalkozás kicsi volt. Az apámtól örökölt pénzt adományoztam neki, hogy gépeket vásárolhasson, ipari épületet bérelhessen és alkalmazottakat alkalmazhasson.

Mauricio megkért, hogy tartsam meg a részvények többségét.

„Így minden a családban marad” – mondta akkoriban.

Aztán megszületett Kamilla.

Majdnem meghaltam a szülés közben.

És a következő években egyre több döntést hagytam, hogy Mauricio hozzon, miközben én gondoskodtam a lányunkról.

Összetévesztette az önbizalmamat a gyengeséggel.

A könyvvizsgálók megkezdték munkájukat.

Az első rendellenességek kevesebb mint három óra múlva jelentkeztek.

Személyes vásárlások, amelyeket üzleti számláról fizettek.

Utazások, amelyeknek semmi közük nem volt az ügyfelekhez.

Átutalások egy másik kártyára.

Havi bérleti díjak.

Tandíjak.

Designer táskák.

Ékszerek.

Éttermek.

Minden Danielához kapcsolódott.

– Ennek van magyarázata – erősködött Mauricio. – Özvegy volt. Én a bátyám családját segítettem.

A könyvvizsgáló egy másik dokumentumot is készített.

– Akkor magyarázza el nekünk ezt a kifizetést egy Puerto Vallartában található lakásért, amelyet Daniela asszony magánhasználatára regisztráltak.

Mauricio hallgatott.

Daniela fél óra múlva megjelent.

Kapott egy hívást, és dühösen érkezett.

– Mit keres itt ez a nő?

A telefonomat a tárgyaló képernyőjéhez csatlakoztattam.

Lejátszottam a kórházi lépcsőházról készült videót.

Mauricio hangja betöltötte a szobát.

„Ha megkapjuk a kölcsönt és aláírja, akkor kirúgom a cégtől és az osztályról.”

Aztán jött a csók.

Daniela eltakarta az arcát.

A vezetők kerülték a pillantásukat.

Mauricio felém sétált.

– Valeria, kapcsold ki!

– Még van hová fejlődni.

A könyvvizsgáló egy másik aktát készített.

Mauricio másfél éven át módosított számlákat használt készpénzfelvételek igazolására. Emellett céges gépeket tett le fedezetül magánkölcsönökhöz anélkül, hogy erről értesítette volna az igazgatótanácsot.

A tényleges hiány meghaladta az ötmillió pesót.

A tízmilliós hitel nem a cég bővítésére szolgált.

Mauricio szándékában állt a nagy részét arra használni, hogy betemesse a korábbi lyukakat, mielőtt bárki felfedezné azokat.

Valami furcsát éreztem.

Nem öröm volt.

Szégyenletes volt.

Tíz évig osztotta meg az életét azzal a férfival, mégis úgy tűnt, hogy csak azon a napon látta meg, hogy ki is ő valójában.

„Miért?” – kérdeztem.

Mauricio végigsimított az arcán a kezével.

– Mert mindent folyamatosan működtetnem kellett.