Olyan repedéseket talált, amik már léteztek.
Arthurnak be kell bizonyítania, hogy több tud lenni, mint „Catherine fia”.
Veronika bizonytalansága.
Ignacio hibája.
A kockázatok kontrollálásával kapcsolatos megszállottságom.
És Paulina hallgatása, amikor még kimondhatta volna, hogy kételkedik.
Marcela csak azt tudta, hová kell nyomni.
Néha megkérdezik tőlem, hogy blokkolnám-e újra a 15,6 milliós kifizetést, tudván mindent, ami történt.
Igen.
Megtenném.
Mert ezek a szakaszos kifizetések megakadályozták, hogy három ember elveszítse azt a vagyont, amelyet harminc év alatt építettem fel.
De ezúttal leülnék velük, mielőtt aláírnám.
Megmutatnám nekik az egyes dokumentumokat.
Elmondanám nekik a teljes igazságot.
És ez lehetővé tenné számukra, hogy a szemembe nézve gyűlöljenek.
Mert van valami rosszabb annál, mint egy fájdalmas igazságot hallani egy olyantól, aki szeret téged.
Később rájönni, hogy az a személy hozta meg a döntést helyetted, miközben te hátat fordítottál neki.
Nem tudom, hogy Arturo és Veronica valaha is meg tudnak-e bocsátani nekem.
Nem tudom, hogy valaha is képes leszek-e elfelejteni, amit tettek.
De már nem kell mindenkinek elismernie, hogy igazam volt.
Ez a szükséglet egyben a büszkeség egyik formája is volt.
Csak azt tudom, hogy egy anya adhatja a fiatalságát, a pénzét, az otthonát, az éjszakáit, sőt, még jövőt is építhet a gyermekeinek.
De eljön az idő, amikor ezeknek a gyerekeknek el kell dönteniük, hogy mit kezdenek a jövőjükkel.
És ha rosszul döntenek, a védelmezésük nem mindig jelenti azt, hogy minden következménytől el kell óvni őket.
Néha azt jelenti, hogy meg kell győződni arról, hogy maradt-e még valami, mire végre kinyitják a szemüket.
Ha te lettél volna a helyemben, elengedted volna az összes pénzt, és hagytad volna, hogy a gyerekeid a veszteségeikből tanuljanak, vagy ugyanazt tetted volna, mint én, még akkor is, ha tudtad volna, hogy megutálni fognak, amiért megmentetted őket?
