A Caldwell International is virágzott. Mr. Vale továbbra is a legközelebbi tanácsadóm maradt. Az igazgatótanács, amely egykor kételkedett bennem, most minden szavamat szentírásként kezelte. Tudták, hogy egy ápolónőből lettem milliárdos, de azt is tudták, hogy soha, de soha nem tévesztem szem elől a számokat.
És a múlt? Beatrice három évet kapott, amiből kettőt letöltött egy minimális biztonsági fokozatú börtönben. Vanessa felfüggesztettel megúszta, mivel anyjára vallott, cserébe az ügyészség ejtette a súlyosabb vádakat. A kettejük kapcsolata megsemmisült. Amikor Beatrice kiszabadult, egy apró, bérelt lakásban kötött ki a város szélén. Vanessa egy olcsó butikban dolgozott eladóként, messze a luxustól, amit olyannyira imádott.
Úgy gondoltam, a könyv végleg becsukódott. De a történetek sosem érnek véget ott, ahol mi szeretnénk.
Egy hűvös októberi reggelen, éppen a klinika éves jótékonysági gálájára készültem, amikor a telefonom megcsörrent. A magánszámom volt. Csak kevesen tudták. – Elise – szólt a hang. Egy pillanatra megfagyott bennem a vér. Nem Beatrice volt, és nem is Vanessa. – Ki az? – kérdeztem, miközben a kávéscsészém halkan koccant a porcelán alátéten. – Richard Caldwell vagyok. Terrence nagybátyja.
Richard Caldwell. A fekete bárány. A férfi, aki tizenöt évvel ezelőtt eltűnt Európában, miután egy botrányos válás során kiszállt a családi cégből. Terrence alig beszélt róla, csak annyit mondott egyszer: “Richard olyan ember, aki mindent eladna egy jó történetért, még az anyját is.” – Miben segíthetek, Richard? – A hangom hűvös volt, kimért. – Van valami, amit tudnod kell. A cégünk, a te céged… nos, nem olyan érinthetetlen, mint hiszed. Beatrice talán egy kapzsi bolond volt, de amit ő csinált, az csak a felszín. Terrence… nem volt teljesen őszinte veled. A levegő a tüdőmbe szorult. – Ha fenyegetni akar, rossz ajtón kopogtat. – Nem fenyegetek. Kérlek, találkozzunk. Ma délben. A régi kikötői étteremben. Ha nem jössz el, a sajtóhoz fordulok egy olyan információval, ami romba dönti a klinikádat is.
Délben ott voltam. Richard egy sarokasztalnál ült. Megöregedett, a haja ritkás volt, de a szemeiben ugyanaz az arrogáns fény égett, amit Beatrice-ben is gyűlöltem. Leültem vele szemben. Nem rendeltem semmit. – Hallgatom – mondtam.
Richard előhúzott egy sárguló borítékot a zakója zsebéből. – Terrence nagyszerű ember volt. Zseniális. De a Caldwell név átka őt is utolérte. Hét évvel ezelőtt, mielőtt megismert téged, a cég a csőd szélén állt. Nem Beatrice költekezése miatt, hanem egy katasztrofális afrikai bányászati befektetés miatt. Terrence tudta, hogy ha ez kiderül, a részvények elértéktelenednek, a bankok pedig rájuk szállnak. – Ezt a részt ismerem – vágtam közbe. – Terrence átstrukturálta az adósságot, és… – És miből? – szakított félbe Richard, egy gúnyos mosollyal. – Miből fizette ki az első hitelezőket, amíg a helyreállítás tartott? Csend lett. – Egy offshore alapítványból. Olyan pénzből, amit sosem adóztak le. És ami a legfontosabb: olyan pénzből, aminek az eredete… mondjuk úgy, sötét. Terrence megmentette a céget, igen. De piszkos pénzzel. És én megtaláltam a tranzakciók naplóit. A gyomrom görcsbe rándult. Terrence, az én tisztességes, szerető Terrence-em, akit bálványoztam? – Ezt bizonyítani is tudja? – kérdeztem, de a hangom remegett. Richard megkopogtatta a borítékot. – Itt minden benne van. Számlaszámok. Fedőcégek. Ha ez kiderül, a szövetségiek szétszedik a Caldwell International-t. Zárolják a vagyonodat. És a drága kis klinikád? A pénzmosás gyanúja miatt azt is bezárják. Lassan hátradőltem a székben. – Mit akar, Richard? – Ötvenmillió dollárt. Készpénzben, svájci számlára utalva. És az én részemet a Caldwell International-ből, amit a bátyám elvett tőlem. Ha megkapom, ezek a papírok megsemmisülnek.
5. rész
Az irodámban ültem, az éjszaka közepén. Az asztalomon hevert a boríték másolata, amit Richard átadott nekem, mint “jóindulata jelét”. Órákig olvastam. A számok nem hazudtak. Terrence valóban tisztára mosott közel negyvenmillió dollárt, hogy életben tartsa a céget hét évvel ezelőtt. Bár a pénz azóta többszörösen megtérült, és a cég most már teljesen legálisan és transzparensen működött, a bűncselekmény megtörtént. Ha ez napvilágra kerül, a botrány elsöpör mindent, amit az elmúlt években felépítettem.
Felhívtam Mr. Vale-t. Hajnali három volt, de egy ügyvéd sosem alszik, ha a milliárdok veszélyben vannak. Amikor negyven perc múlva megérkezett, az arca hamuszürke volt. – Elise… ezt nem tudtam. Terrence sosem mondta el. – Tudom, Martin. Én sem.
Sokáig csendben ültünk. – Ha fizetünk Richardnak – mondta Mr. Vale lassan –, azzal beismerjük a bűnösségünket. És a zsarolók sosem állnak meg egyetlen kifizetésnél. – Nem fogok fizetni – mondtam. A hangom olyan hideg volt, mint az eső azon a napon, amikor kidobtak a házból. – Nem azért harcoltam meg Beatrice-szel, hogy most egy másik Caldwell rágja a húsomat. – De ha a sajtóhoz fordul… – Hadd tegye.
Mr. Vale felkapta a fejét. – Megőrültél? Zárolják a számláidat! Börtönbe kerülhetsz, mint bűnrészes, mivel te kezeli a vagyont! Felálltam, és az ablakhoz sétáltam. New York fényei pislákoltak alattunk. – Martin. Emlékszel, hogy nagyapám vagyonából mekkora összeget fektettem be névtelenül, mielőtt Terrence meghalt? – Ötszázmilliót. – És mi volt a kikötésem? Hogy a befektetések egyetlen, a Caldwell névhez köthető entitáshoz se kötődjenek. Hogy teljesen függetlenek legyenek. Mr. Vale bólintott, bár még mindig nem értette.
