Jacinta a hold által megvilágított mocsárra nézett.
–Azóta nem hiszek az ígéretekben. Abban hiszek, amit az ember tesz, amikor azt hiszi, hogy senki sem figyel.
– Ezért tett engem annyi próbának alá.
– És még nem végeztem.
Másnap reggel egy tehén esett a mocsár legmélyebb részébe. Az állat minden alkalommal elmerült, amikor megpróbált mozdulni.
Gábriel derékig gázolt a sárban.
– Ne menj a lábai közelébe! – kiáltotta Jacinta. – Eltörheted a bordáit!
Gabrielnek sikerült egy kötelet tekernie az állat teste köré. Jacinta a másik végét egy öszvérhez rögzítette. Óvatosan húzták, miközben Gabriel hátulról tolta.
A tehén végre kijött a sárból. Az utolsó erőfeszítésben Gabriel elvesztette az egyensúlyát, és Jacinta odarohant, hogy elkapja. Mindketten a partra zuhantak, teljesen beborítva a sárral.
Most először nevetett fenntartás nélkül.
Gabriel ránézett. Jacinta már nem a félelmetes, puskás nőre hasonlított, hanem inkább valakire, aki túl régóta elfelejtette, milyen az öröm.
Kezük összefonva maradt.
– Köszönöm – mormolta a lány.
–A tehén csinálta a legtöbbet.
– Nem a tehénről beszélek.
Jacinta elhúzta a kezét, mielőtt a férfi válaszolhatott volna.
Egy héttel később, vacsora közben Gabrielnek eszébe jutott egy részlet.
– Néhány nappal a jószágok eltűnése után Severiano megérkezett egy új nyereggel. Kidolgozott bőr, ezüstdíszek és finom kengyelek.
Jácinta abbahagyta az evést.
— Honnan szerezted a pénzt?
„Azt mondta, évek óta spórol. De mindig panaszkodott, hogy még csizmát sem engedhet meg magának.”
– Akkor ne a jószágot keresd. A széket keresd. Egy drága vásárlás csak eladókat, nyugtákat és emlékező embereket hagy maga után.
Gabriel mozdulatlanul állt. Hónapokig gondolkodott az elrejtett pénzen, és soha nem nézett rá, mit vett a testvére.
– Vissza kell mennem.
– Elmegyek veled.
– Nem. Egyedül kell szembenéznem a családommal.
Jacinta érezte, hogy visszatér a régi bizalmatlanság.
– Mi van, ha tisztázzák a nevét, és úgy dönt, hogy ott marad?
Gabriel megértette, hogy a kérdés nem a nyomozásról szólt.
–Akkor visszajövök, és elmondom neki, a szemébe nézve. Nem fogok eltűnni.
– Jobban is teszi. A hátsó kaput még meg kell javítani.
Mielőtt elindult volna, Gabriel habozott a bejárat előtt.
– Kérhetnék valamit?
– Attól függ.
– Mondd meg neki, hogy várjon rám.
Jacinta nem válaszolt. Egyszerűen csak egy csomag élelmet adott a kezébe az útra.
Gabriel két nappal később érkezett meg abba a városba, ahol családja szarvasmarhákat árult. Meglátogatta Don Jacobo Fuentest, a régió fő állatkereskedőjét.
„Át kell néznem egy két hónappal ezelőtti eladást” – magyarázta. „Tizenkét darab Montoya márkájú szarvasmarhát vittünk el.”
A kereskedő elsápadt.
– Nem emlékszem minden üzletre.
– Severiano bátyám még hajnal előtt hozta el őket.
Don Jacobo az ajtó felé nézett.
– A családodnak ezt az én bevonásom nélkül kell megoldania.
A családom kirúgott az eladás miatt. Pénzt találtak a ruháimban, mert valaki oda tette. Csak az igazságra van szükségem.
Egy Nicholas nevű fiatalember jött ki a raktárból.
–Segítettem lerakni azokat a szarvasmarhákat. Don Severiano hozta őket.
Don Jacobo megdorgálta, de a fiú folytatta.
– Ideges volt, és folyton az utat nézte. Azt mondta, hogy az apjának sürgősen pénzre van szüksége.
A kereskedő végre kinyitotta a főkönyvét. Benne volt a dátum, a szarvasmarha márkája, a kifizetett összeg és Severiano aláírása. A pénz egy részét készpénzben, a többit pedig egy nyeregvásárlási utalvánnyal fizették ki.
Don Jacobo hitelesített másolatot készített, Nicolás pedig tanúként írta alá.
– Apám azt szokta mondani, hogy a papír egy olyan emlék, ami nem öregszik – magyarázta a kereskedő.
Gabriel elrejtette a bizonyítékot az ing alá.
Ahogy elhagyta a falut, egy ló hangját hallotta maga mögött. Severiano két férfi kíséretében megjelent az úton.
– Add ide a dokumentumot.
Gabriel úgy érezte, hogy az igazság gyorsabban terjedt, mint ő.
– Honnan tudtad, hogy itt vagyok?
– Don Jacobo küldött egy fiút, hogy figyelmeztessen, amikor kérdéseket kezdesz feltenni.
Gabriel megértette, hogy a kereskedő megpróbálta megvédeni magát azzal, hogy mindkét testvért értesítette.
– Ha ártatlan vagy, akkor nem kell semmit elvenned tőlem.
Severiano leszállt a lováról.
„Az öreg már tolvajnak tart. Hagyd így, és senkinek sem esik bántódása.”
– Már megbántottak.
A férfiak lefogták Gabrielt, Severiano pedig átkutatta az ingét. Megtalálta a dokumentumot, a sárba dobta, majd felgyújtotta.
– Most már nincs bizonyítékod.
Gabriel nézte, ahogy a papír hamuvá válik.
– Igazad van. Csak egy példányom volt.
Severiano abbahagyta a mosolygást.
Gabriel megkérte Don Jacobót, hogy küldjön egy másik másolatot Nicolással és egy végrehajtóval közvetlenül a Montoya-birtokba.
Severiano megütötte a testvérét, majd sietve felült a lovára, hogy megelőzve őket visszatérjen. Gabriel sebesülten feküdt az út szélén.
Röviddel ezután megjelent egy szekér. Jacinta fogta a gyeplőt.
– Megígérte, hogy egy darabban tér vissza.
Gabriel, akinek felhasadt az ajka, nem tudta leplezni a meglepetését.
Követett engem?
– Nem. Don Belisario látta Severianót két férfival áthaladni a földemen, és hallotta, hogy jönnek a keresésére. Azt gondoltam, segítségre lehet szüksége.
– Azt mondtam, hogy magamnak kell megoldanom.
– És megoldotta. Épp most hoztam el a kocsit.
Jacinta segített neki beszállni. Gabriel észrevette, hogy a puska az ülése mellett pihen.
