Az idősebbet Nantannak hívták. Lassan Ethan felé mozdult, arcán egy túl sokáig titokban tartott titok súlya látszott.

– Apád huszonöt téllel ezelőtt érkezett ebbe a völgybe – mondta. – Thomas Crossnak hívták.

Ethan torkát összeszorította.

„Aranyat keresett.”

– Nem – felelte Nantan. – Az édesanyádat kereste.

Ethan rámeredt.

„Az anyám sosem járt ide.”

Ayana szomorúan nézett rá.

„Itt született.”

A szavak jobban sújtották Ethant, mint Koda ökle.

Megrázta a fejét.

„Az anyám Missouriból származott.”

– Ezt a történetet mesélte el neked – mondta Nantan. – Az igazi neve Elina volt. A nővérem lánya volt.

Ethan körülnézett a táborban.

Az arcok, amelyek percekkel korábban még idegennek tűntek, most valamivel méregették, amit nem értett.

Elismerés.

Az anyja ehhez a völgyhöz tartozott.

Thomas Crossszal együtt menekült el, miután családja nem volt hajlandó elfogadni a házasságukat. Évekkel később Thomas egyedül tért vissza, abban a reményben, hogy békét köthet, és hazaviheti Elinát.

De az éhség, az erőszak és a félelem idején érkezett.

Ayana apja, Takoda törzsfőnök úgy hitte, hogy Thomas katonákkal tért vissza, akik a völgy elfoglalását tervezték.

– A szent forrás közelében vitatkoztak – folytatta Nantan. – Előrántottak egy fegyvert.

„Apám fegyvere?”

“Nem.”

Minden szem Kodára szegeződött.

Nantan rámutatott.

„Koda apja adta le az első lövést.”

Koda arca megkeményedett.

„Ez hazugság.”

– Ott voltál – suttogta Ayana.

Koda felé fordult.

„Kilenc éves voltam.”

– És te mindent láttál.

Koda keze remegni kezdett.

Ethan közelebb lépett.

„Ayana apja ölte meg az enyémet?”

Koda nem szólt semmit.

 

Nantan válaszolt.

„Nem. Takoda főnök megpróbálta megállítani a harcot. Thomas megsebesült, de még élt. Koda apja attól félt, hogy leleplezi az igazságot, ezért újra lőtt.”

Koda az idősebb felé vetette magát.

Ethan mindenki más előtt mozdult.

Megragadta Koda csuklóját, kicsavarta a kést, és a homokba taszította. Harcosok vették körül őket, de Nantan felemelte a botját.

„Ne avatkozzon közbe.”

Koda küzdött Ethan alatt.

„Apám védte ezt a völgyet!”

– Az apád megölt egy sebesült embert – mondta Ethan.

„És a tiéd veszélyt hozott!”

– Nem – mondta Ayana. – A veszélyt az a hazugság jelentette, amit a családod utána felépített.

Koda hirtelen abbahagyta a küzdelmet.

Aztán elmosolyodott.

„Még mindig nem érted.”

Tekintete a harminc ló felé siklott.

„Ayana nem azért vásárolta meg Ethan életét, mert felismerte őt.”

Ethan lassan elengedte.

„Miről beszélsz?”

Koda felállt, és megdörzsölte a csuklóját.

„Azért vette meg, mert szüksége van a nevére.”

Ayana arckifejezése megváltozott.

Ethan most először látott félelmet a szemében.

Koda a völgyön túli hegyekre mutatott.

„Három nap múlva kormányzati megbízottak érkeznek majd papírokkal, amelyek azt állítják, hogy ez a földterület egy vasúttársaság tulajdona.”

Az idősebbek zúgolódni kezdtek.

Koda folytatta.

„Az egyetlen dokumentumot, amely ennek az ellenkezőjét bizonyítja, Thomas Cross írta alá a halála előtt. A megállapodáshoz azonban a legidősebb élő fiának aláírása is szükséges.”

Ethan Ayana felé fordult.

– Ezért hívtál a férjednek.

Ayana közelebb lépett.

„Megmentettem az életedet, mert nem érdemelted meg a halált.”

„De szükséged van rám.”

“Igen.”

Válaszának őszintesége jobban fájt, mint egy hazugság.

Mielőtt Ethan válaszolhatott volna, egy puskalövés visszhangzott a hegygerinc felől.

Mindenki megfordult.

Egy lovas jelent meg a völgy felett, egyik kezében fehér zászlót tartva.

Mögötte fegyveresek sorakoztak.

A lovas lekiáltott a táborra.

„Ethan Crossért jöttünk.”

Ethan a hegygerinc felé meredt.

Aztán a férfi levette a kalapját.

Ethanben meghűlt a vér.

Ismerte azt az arcot.

A testvéréé volt, akit tizenöt évvel korábban temett el.