6:17-kor megnyomta a „küldés” gombot.

Aztán felhívta az apját.

– Apa, eljöhetsz értem?

Don Hector nem kérdezte meg, mit tett, vagy mit fognak gondolni a vendégek.

– Tíz perc múlva indulok, lányom.

Ekkor kezdett el sírni Valéria.

9:30-kor Rodrigo kopogott az ajtón.

Az apja elolvasta az e-mailt, és már fél órája hívogatta.

„Mit csinálsz?” – kérdezte Rodrigo. „Miért keverted bele a bankot?”

Valeria a küszöbön maradt.

– Mert az engedélyem nélkül kínálják fel a házamat.

– Ez egy javaslat.

—Azt is javasolják, hogy adjon át 11 milliót.

– Ezek pénzügyi forgatókönyvek. Nem érted, hogyan működnek.

Olyan nyugalommal nézett rá, amit alig tudott megőrizni.

– Akkor az ügyvédem majd elmagyarázza nekem.

Rodrigo megpróbált közelebb lépni.

„Apám erre a projektre számítva kölcsönkért pénzt. Ha visszalépsz, nagy bajba sodorod.”

— Mennyi pénz?

– Ennek most már mindegy.

– Igen, tudom.

Átfuttatta a kezét a haján.

– Vannak előlegek. Kötelezettségvállalások. Majdnem 3 millió.

Valeria rájött, hogy férje kétségbeesésének semmi köze az üres szobához.

– És mikor tervezted elmondani?

– Amikor abbahagyod a védekezést.

A válasz szertefoszlatta az utolsó reményét is, hogy félreértette.

– Ki az a Jimena?

Rodrigo pislogott.

—Egy tanácsadó.

– Tegnap este írt neked.

– Mert ezen dolgozik.

– Nos, mondd meg neki, hogy már tudom.

Rodrigo lehalkította a hangját.

–Egy család vagyunk, Valeria. Nem hagyhatsz el minket csak így.

Megnyomta a kilincset.

– Tegnap este azt akartad, hogy mindenki menjen a maga útján. Ma reggel nekem kell fizetnem a tiédet.

Becsukta az ajtót, mielőtt a férfi válaszolhatott volna.

Don Hector a recepciós pultnál találta farmerben, feldagadt szemekkel, az esküvői ruhája pedig egy táskában volt.

Szó nélkül elvette a bőröndöt.

Útközben Valeria a tamale standokat nézegette, amelyeket éppen elkezdtek felállítani az út mentén.

Minden még működött. A világ nem állt meg csak azért, mert a házasságuk felbomlott.

– Annyit költöttél az esküvőre – mormolta.

Az apja egy pillanatig nem válaszolt.

– Azért költöttem, hogy boldognak lássalak. Nem azért, hogy ott maradj, ahol bántanak.

Valéria eltakarta az arcát.

Don Hector leparkolt egy bolt mellett, és addig ölelte, amíg a lány zokogás nélkül tudott lélegezni.

Azon a vasárnapon összeszedték a holmijukat a lakásból, amit Rodrigóval osztott meg. Mariana is velük tartott. Senki sem csinált kihallgatásból a költözést.

Valeria beköltözött abba a lakásba, amit Mercedestől örökölt.

Az első este talált egy csorba bögrét, amit a nagymamája kávézáshoz használt. A kezében tartotta, és sírt érte, Rodrigóért és a nőért, aki olyan bizalommal lépett be az esküvőre.

Hétfőn a bank megerősítette, hogy az ellentmondások tisztázása nélkül nem folytatja a tranzakció értékelését.

Szerdán érkezett egy dokumentum, amely megváltoztatta a konfliktus jellegét.

Ez egy levél volt, amelyben Valeria állítólag beleegyezett, hogy pénzt ad hozzá, és engedélyezi a ház áttanulmányozását fedezetként.

Végre megjelent az aláírása.

– Hasonlít – suttogta. – De ezt nem én írtam alá.

Adriana kinagyította a képet.

A levélben az állt, hogy egy személyes találkozón írták alá Pueblában. Valeria aznap egy oaxacai építési projektet felügyelt.

Megőrizte a jegyeket, számlákat és belépési naplókat. Ez önmagában nem bizonyította, hogyan készítették a dokumentumot, de ellentmondott a leírt találkozónak.

„Mindent átadunk, és kérni fogjuk az aláírás vizsgálatát” – mondta Adriana. „Az eredeti iratokat is meg kell őriznünk.”

Valéria bólintott.

Már nem akart vitatkozni Rodrigóval azért, hogy elismerje a fájdalmát. Azt akarta, hogy a tények tiszták legyenek.

Don Ernesto aznap délután felhívott.

– Lányom, ezt egymás között meg tudjuk oldani.

– Akkor magyarázd el nekem, hogy ki engedélyezte azt a levelet.

– Valószínűleg személyzeti összekeveredés történt.

– Hadd tisztázzák írásban.

A férfi hangneme megváltozott.

– Vannak olyan alkalmazottak, akik tőlünk függenek. Egész családok.

Valeriát bűntudat gyötörte. Találkozott már néhány ilyen emberrel a szállodai látogatások során.

– Pontosan a saját érdekükben kellett volna jól vezetniük a cégüket.

– Nem fogsz elpusztítani minket egy darab papír miatt.

Emlékezett rá, hogyan koccintott a férfi az esküvőn, és hogyan nevezte őt „a lányának, akit mindig is akart”.

„A papíron a nevem van. Ki fogom deríteni, ki tette oda.”

Lefagyott kézzel tette le a telefont.

Még mindig nehezen tudta megvédeni magát anélkül, hogy kegyetlennek érezte volna magát.

Másnap Jimena megérkezett Adriana irodájába. Időpontot kért, hogy információkat adjon át a projektről.

Valeria beleegyezett, hogy találkozik vele az ügyvédje kíséretében.

Jimena 37 éves volt, fáradt arccal, és egy kék mappát szorított a mellkasához.

– Nincs kapcsolatom Rodrigóval – mondta, mielőtt leült.

– Megvolt nálad?

–Évekkel ezelőtt. Mielőtt találkoztam veled.

Valeria kinézett az ablakon. Férje életének egy újabb része, amit látszólag mindenki tudott, kivéve őt magát.

Jimena letette a mappát az asztalra.

–Szakítottunk, miután egy üzleti megállapodás rosszul sült el. Én kezesként írtam alá. Elvesztettem a megtakarításaimat.

– És visszamentél vele dolgozni?

– Az apjával. Szerződéseket ajánlott nekem, hogy kifizessem a tartozás egy részét. Meggyőztem magam, hogy képes vagyok őt professzionális szinten tartani.

Adriana elkezdte átnézni a kinyomtatott e-maileket.

Jimena elkészített néhány előrejelzést Rodrigo által megadott információk alapján. Azt is tárgyalta, hogy a cége kezelje a leendő szálloda foglalását.