Nem ételt kért, és nem is játszani akart: egyszerűen csak megállt előttem, mélyen a szemembe nézett, és olyan hangokat adott ki, hogy azon nyomban eldobtam a kosaramat, és követtem.

A kutyát Barnabynak neveztem el. Most itt fekszik a lábamnál, miközben ezeket a sorokat írom. Nem Otis. Ő sosem lesz Otis, és ez így van rendjén. Ő egy új fejezet abban a könyvben, amit az a nagyszerű pitbull nyitott ki számomra.

A világ gyakran tűnik sötét, közömbös helynek. De mindig van lehetőségünk fényt gyújtani. Nem kellenek hozzá nagy, heroikus tettek. Elég egy apró mozdulat. Elég, ha kinyitjuk a szemünket. Elég, ha nem fordulunk el. Elég, ha meghalljuk a legcsendesebb hívó szót is.

A nevem Sofia. És egy kutya tanított meg arra, hogyan legyek igazán ember. Soha többé nem megyek el senki mellett. Ezt Harold emlékére, és Otis tiszteletére teszem, minden egyes nap, amíg csak élek.