1. RÉSZ
“Először is mentsd meg a feleségemet! Szívbeteg, és nem bírna elviselni még egy ijesztgetést!”
Egy pillanatra, abszurd módon, Valeria Mendoza azt hitte, hogy Alejandro róla beszél.
Aztán látta, hogy Renata Salgadóra, az ügyvezető asszisztensére mutat.
Renata egy repedt oszlop mellett ült, hiányzott az egyik cipője, és feldagadt a bokája. Alejandro a kabátját terítette a vállára, és a kezébe fogta az arcát, mintha ő lenne az egyetlen ember, aki csapdába esett abban a mexikóvárosi bevásárlóközpontban.
Valeria kevesebb mint öt méterre volt.
Egy fémszerkezet fogta a bal lábát, hétéves fia, Mateo pedig remegve kapaszkodott a mellkasába.
A gyermek inhalátora eltűnt, amikor a földrengés elkezdődött.
„Alejandro!” – kiáltotta Valeria. „Mateo és én itt vagyunk!”
Egy tűzoltó rohant oda hozzájuk.
– Volt még valaki veled?
Alejandro felnézett.
A törmelék egy nyílásán keresztül tekintete találkozott Valeriáéval.
Meglátta őt.
Nem volt kétség.
Aztán Renatára nézett.
– Nem – felelte. – A fiam korábban elment a dadájával. A feleségem velem van.
Valeria érezte, hogy egy pillanatra elmúlt a lábában érzett fájdalom.
– A feleséged vagyok! Máté itt van!
A tető nyikorgott.
Por és víz hullott rájuk a locsolókból.
Mateo még gyorsabban kezdett lélegezni.
– Anya… Nem kapok levegőt.
Valéria megszorította a kezét.
Nézz rám. Lassan. Egy… kettő… egy… kettő…
A másik oldalon Alejandro segített Renatának felkelni.
Tudott járni.
Sántított, de járt.
Mielőtt a kijárat felé indult volna, Alejandro elfordította a fejét.
Valeria kinyúlt a betonlapok között.
– Kérlek. Legalább mondd meg nekik, hol van Mateo.
Alejandro olyan hidegséggel nézett rá, amit soha nem fog elfelejteni.
–Meg fogják találni őket. Ne tedd ezt még nehezebbé.
És elment, átölelve Renáta derekát.
Ez kevesebb mint egy perc alatt véget vetett tizenegy évnyi házasságnak.
Mateo halkan sírni kezdett.
– Visszajön apa?
Valéria nem tudta, mit válaszoljon.
Aztán meglátott egy törött csövet a karja mellett.
Levett egy fém karkötőt, és ütni kezdte a lányt.
Háromszor.
Várjon.
Háromszor több.
Több próbálkozás után valaki távolról válaszolt.
Három kopogás.
„Tűzoltók!” – kiáltotta egy nő. „Ha hallotok, kopogjatok újra!”
Valeria addig ütötte, amíg az ujjai elzsibbadtak.
– Két ember! Egy asztmás gyerek!
Lucía Ortega kapitánynak és csapatának negyven percre volt szüksége egy biztonságos hozzáférési pont megnyitásához.
Mateo először oxigénmaszkban jött ki.
Aztán kiszabadították Valeria lábát.
Amikor hordágyra tették, Alejandrót kereste a mentők, rendőrök, családtagok és mentősök között.
Nem volt ott.
A kórházban valami sokkal rosszabbat fedezett fel.
Alejandro nem vette fel az első hívásokra.
Amikor végre felhívta, majdnem éjfélkor, először nem Valeria lába vagy Mateo légzése felől kérdezett.
Kérdezte:
– Látott valaki előbukkanni a romok alól?
Valéria lefagyott.
-Hogy?
„Újságírók vannak itt. Lefilmezték, ahogy kiviszem Renatát. El kell kerülnünk a botrányt. A cég szerződéshosszabbítási szavazása pénteken lesz.”
– Azt mondtad, hogy a feleséged.
– Vészhelyzet volt.
– Azt is mondtad, hogy Mateo nem volt ott.
Csend.
Aztán Alejandro hideg hangon megszólalt.
–Mondd, hogy te és Mateo egy másik területen voltatok, és azt hittem, már evakuáltatok.
– Ez hazugság.
– Hatvanhét család függ ettől a cégtől, Valeria. Ne csinálj egy pillanatnyi zűrzavarból háborút.
Másnap reggel érkezett egy e-mail a vállalati titkártól.
„Köszönjük, hogy engedélyezte az Alerta Cívica MX fő szabadalmainak, licenceinek és szerződéseinek átruházását.”
Valeria kinyitotta a dokumentumot.
Az elektronikus aláírása alul jelent meg.
A műveletet reggel fél hatkor engedélyezték.
Abban az időben kórházba került.
Soha ezelőtt nem írtam alá semmit.
Az új cég, amely mindent átvett, a Strategic Response Horizon nevet kapta.
Valeria kétszer is elolvasta a dokumentumot.
A földrengés nemcsak azt fedte fel, hogy melyik nőt választotta Sándor.
Valami sokkal nagyobb dolgot is félbeszakított.
Valami, amit hónapok óta készített a háta mögött.
És Valeria még mindig nem tudta elhinni, hogy mire számíthatott…
2. RÉSZ
Valeria először Adriana Fuentes-t hívta fel, egy ügyvédet, akit az apja ajánlott.
– Még ne vádolj meg senkit – mondta neki Adriana. – Csak jelentsd ki, hogy az aláírás nem a tiéd. Hadd beszéljenek a feljegyzések magukért.
Valeria üzenetet küldött az Alerta Cívica MX vállalati jogászának.
Hét perccel később megkapta a hívást.
– Valeria, azt mondod, hogy soha nem engedélyezted ezt az átruházást?
-Pontosan.
– Akkor a művelet nem hajtható végre.
Alejandro a cég 34%-át birtokolta.
Valéria is.
A jóváhagyásuk nélkül nem érték el a szabadalmak benyújtásához szükséges többséget.
Továbbá az alap, amely finanszírozta a bővítést, garanciákat vállalt ezekre az eszközökre.
A testület azonnal felfüggesztette a műveletet.
Húsz perccel később Alejandro dühösen felhívta.
– Mit csináltál?
– Azt mondtam, hogy nem írtam alá olyasmit, amit nem írtam alá.
– Jóváhagytad a folytonossági tervet!
– Jóváhagytam az alternatív szerverek tanulmányozását. Nem adjuk oda a szabadalmainkat egy olyan cégnek, amiről még soha nem is hallottam.
– Az apád manipulál téged.
Ez a vád arra késztette Valériát, hogy kinézzen az ablakon.
Az apja, Ernesto Mendoza, ott ült.
Majdnem két évig nem beszéltek.
Évekkel ezelőtt Ernesto azt mondta neki, hogy Alejandro úgy használta fel a hűségét, mintha az egy újabb vállalati érték lenne.
Valeria dühös lett, és elsétált tőle.
