19:23-kor, miközben Camila a fogadás közepén volt, üzenetet kaptam tőle:

„Ne is gondolj arra, hogy ebből pert csinálsz, csak mert nem bírtad elviselni, hogy ma nem vagy a figyelem középpontjában.”

Aztán egy másik:

„Anya azt mondja, hogy túlzol.”

És végül:

„Már eleget tönkretettél. Ne tedd tönkre az én házasságomat is.”

Nem válaszoltam.

Életemben először értettem meg, hogy bármit is haszontalan Camilának magyarázni.

Tudta, mit tett.

Csak abban reménykedett, hogy ismét megvédem a következményektől.

Benyújtottam a vallomásomat és átadtam az üzeneteket.

A következő napok rosszabbak voltak, mint képzeltem.

Szabadságot kellett kivennem a munkából. Lakberendező vagyok, és több ügyfélprezentációt is át kellett osztanom más kollégáknak. Elkezdtek gyűlni az orvosi számlák. Rosszul aludtam. Hetekig minden tükörből visszaverődött az üvegcsörömpölés hangja.

Aztán anyukám felhívott egy olyan számról, amit nem mentettem el.

– Mielőtt valami hülyeséget csinálsz, gondolj a húgodra.

– El van törve az arcom.

– Rossz pillanat volt.

– Odavágott a tükörhöz.

– Mindketten felháborodtak.

– Nem. Camila ideges volt. Éppen el akartam menni.

Anyám néhány másodpercig hallgatott.

Aztán azt mondta:

– Mariana, a húgod nemrég ment férjhez.

Mintha egy fehér ruha eltörölhetné azt, amit tett.

Letettem a telefont.

Egy barátom ajánlotta nekem Lucía Hernándezt, egy polgári jogi felelősségre szakosodott ügyvédet.

Lucía átnézte az orvosi dokumentációmat, a fényképeket, a szállodai jelentést és Camila üzeneteit.

„Mit szeretnél elérni?” – kérdezte tőlem.

– Abba kellene hagynia, hogy megfizessen azért, amit tett.

Így kezdődött a per az orvosi költségek, a jövőbeni kezelések, az elmaradt jövedelem és a támadás okozta károk követelésére.

Kamilla mindent tagadott.

A hivatalos verziója az volt, hogy „nővérek közötti veszekedés” volt, és hogy véletlenül megütöttem a tükröt.

Aztán megpróbált megegyezni.

Felajánlotta, hogy jelentős összeget fizet nekem.

Egy feltétel volt.

Írásban kellett elfogadnom, hogy az egész baleset volt.

– Nem – mondtam Luciának.

– Meg tudunk alkudni a pénzről.

–Pénzt igen. Az igazságot nem.

Aztán elkezdődtek a családi hívások.

A nagynéném azt mondta, hogy tönkre fogja tenni Camila életét.

Anyukám folyton azt hajtogatta, hogy semmivel akarom itt hagyni.

És Camila hangüzenetet hagyott:

– Nem fogod elvenni a házamat egy hülye veszekedés miatt.

Az otthona volt az, amit a legjobban szeretett.

Egy Bosques de las Lomas-i ingatlan, amit évek óta felújított. A konyha folyamatosan megjelent a közösségi médiáján. Ahogy a lépcső, a terasz és a nappali is, ahol a búcsúbulit és számos fotózást tartott.

Camila ezt a házat annak bizonyítékaként használta fel, hogy az élete tökéletes.

És most már az egyik fő vagyontárgya is volt.

Egyik csütörtökön Lucia felhívott.

– Marianna, el kell mondanom neked valamit.

-Mi történt?

– Camila épp most ruházta át az ingatlant.

Ürességet éreztem a gyomromban.

-Kit?

Szünet következett.

– Az anyádnak.

Néma maradtam.

Az átutalás nevetségesen alacsony összegért történt a ház értékéhez képest.

– Miért tenném?

Lúcia így válaszolt:

– Azt hiszem, a húgod úgy hiszi, hogy ha a ház már nincs a nevén, mielőtt megállapodás születik, senki sem nyúlhat hozzá.

– Meg tudod csinálni?

– Átruházhatsz egy ingatlant. Teljesen más kérdés, hogy az a tranzakció kiállja-e a vizsgálatot, ha a per során a vagyon elrejtése céljából történt.

Napokkal később valami még rosszabb tűnt fel.

Camila üzenete anyukánknak így szólt:

„Mariana nem vehet el tőlem valamit, ami már nem az enyém.”

És egy másik:

„Ha a ház a te neveden van, hadd pereljenek a biztosítótársaság ellen, ha akarják.”

Felnéztem Luciára.

– Ezt ő írta?

-Igen.

A nővérem hetekig próbálta eltüntetni az igazságot.

És pontosan leírta, hogy mit csinál.

Lucía becsukta a mappát.

– Most nem csak a támadásról beszélünk, Mariana. A ház is a probléma részévé vált.

És ami ezután történt, pontosan az volt, amire Camila soha nem számított.

3. RÉSZ

Anyám egész életemet azzal töltötte, hogy megmentse Camilát.

Amikor gyerekek voltunk, ha Camila eltört valamit tőlem, anya azt mondta, hogy baleset volt.

Amikor elrontottam a születésnapjaimat, mert valaki más több figyelmet szentelt nekem, anya arra kért, hogy legyek megértő.

Amikor megsértettem a partnereimet, azt mondtam, hogy „védő” vagyok.

És amikor a tükörhöz csapta az arcomat, anyámnak másodpercekbe telt, mire előállt egy magyarázattal, amivel megvédhette volna.

De ezúttal aláírt dokumentumokat.

És egy dokumentumot sokkal nehezebb volt leplezni, mint egy nővérek közötti veszekedést.

Lucía előmozdította a ház átruházásának megtámadásához szükséges intézkedéseket.

Camila azt mondta, mindig is anyánknak akarta adni az ingatlant.

A probléma az volt, hogy az előző életéből semmi sem támasztotta alá ezt a történetet.

Teresa soha nem fizette a jelzáloghitelt.

Soha nem fizettem az adókat.

Soha nem vettem részt a felújításokban.

Nem is laktam ott.

Camila évekig olyan fényképeket posztolt, mint például:

„Az első karácsonyom a SAJÁT házamban.”

„Végre elkészült álmaim konyhája.”

„Minden, amit valaha is akartam.”

Miután benyújtottam a pert, varázsütésre a ház már nem az övé volt.

Anyám újra felhívott.

– Ez már túl messzire ment.

– Melyik rész?

– Megtámadod a nővéred házát.

– Nem ruháztam át a házat a pert követően.

– Mindig is az enyém maradt volna.

– Akkor mondd el, miért nem írta bele a nevedbe tavaly.