Az anyósom felállt.

– Szóval… kit temessünk el?

Visszamentem a szüleim házához. Másnap reggel a volt pszichológusom megerősítette, hogy a konzultációim traumatikus gyász miatt történtek, és soha nem diagnosztizált téveszméket.

Mindeközben az ügyészség ennél rosszabbat is talált.

A baleset előtt Santiago pénzt sikkasztott el attól az áramszolgáltatótól, ahol dolgozott, a számlák és kifizetések módosításával, hogy fedezze a sikertelen befektetéseit. Az elveszett összeg meghaladta a kétmillió pesót.

Sebastián fedezte fel a szabálytalanságokat. Röviddel a baleset előtt dokumentumokat küldött legjobb barátjának, Diegónak, egy üzenettel: „Őrizd meg ezt nekem. Ha jövő héten minden rendben lesz, akkor szólok, hogy töröld.”

A baleset napján mindkét testvér együtt távozott, mert Santiago állítólag be akarta vallani.

Három nappal később Lucia hívatott.

„Összehasonlítottuk a baleset előtti ujjlenyomatokat” – mondta. „Az egypetéjű ikrek gyakorlatilag azonos genetikai profillal rendelkezhetnek a szokásos tesztek során, de az ujjlenyomataik nem egyformák.”

Úgy éreztem, nem kapok levegőt.

– És mi a helyzet azzal az emberrel, aki úgy él, mint Sebastian?

Lucia felém csúsztatott egy mappát.

– A lábnyomai Santiago Moraleshez tartoznak.

Szótlan voltam.

Aztán kinyitott egy második mappát.

– Most el kell mondanunk, hogy ki volt valójában az autóban, amikor kigyulladt.

3. RÉSZ

Az igazság nem egyszerre érkezett. Úgy érkezett, mint egy ház, ami szobáról szobára omlik össze, miközben te még benne vagy.

A nyomozás rekonstruálta a 2019-ben történteket.

Santiago hónapokig csapdába esett egy saját maga által okozott problémában. Először pénzt veszített egy befektetésen. Aztán, hogy gyorsan visszaszerezze a veszteséget, felvette a cégnél ideiglenesen kezelt pénzeszközöket, meggyőzve, hogy visszafizeti őket, mielőtt bárki észrevenné. Amikor ez nem sikerült, megváltoztatta a dátumokat, az összegeket és a számlákat. Minden hazugság újabbat követelt.

Sebastian volt az, aki észrevette az ellentmondásokat.

A műszaki osztályon dolgozott, és egy délután felfedezte, hogy több megrendelés sem egyezik a ténylegesen leszállítottal. A harmadik dokumentumnál már tudta, hogy nem egy egyszerű hibáról van szó.

Egy kis pincében találkozott vele a szülei háza mögött.

-Mondd el az igazat.

Santiago megpróbálta kikerülni.

– Nem foglalkozol értékesítéssel. Nem érted, hogyan működik ez.

Sebastian néhány papírlapot hagyott az asztalon.

– Értem én ezt.

Végül Santiago bevallotta.

– Hölgyem, egy közületek.

– Nincs egy hónapod.

„Ha feljelentenek, elveszítem az állásomat. Mariana és Camila rám támaszkodnak.”

– Ne használd fel a feleségedet és a lányodat tetteinek igazolására.

Sebastian nem jelentette azonnal. Egy hetet adott neki a vallomásra, és a dokumentumok másolatait megtartotta barátjánál, Diegónál. Úgy hitte, még mindig rá tudja venni a testvérét, hogy hagyja abba, mielőtt mindent elpusztít.

Két nappal a határidő előtt Santiago felhívta.

– Gyere velem holnap. Elmondom az igazat.

Sebastian hitt neki.

2019. november 20-án Santiago elvitte Camilát az iskolába, engem pedig kitett a középiskolába. Mielőtt elment, megkértem, hogy vezessen óvatosan.

– Igen, tanár úr – válaszolta mosolyogva.

Délután hazaért. Camila emlékeztette a süteményre, amit ígért.

– Holnap hozom neked, hercegnőm.

Ez az ígéret volt az utolsó dolog, amit a lányom kapott az apjától, mielőtt eltűnt anélkül, hogy igazán elment volna.

Sebastian egy mappával érkezett. Láttam, ahogy beszállnak a kocsiba: Santiago a volánnál, a testvére az anyósülésen.

Az ügyészség később megállapította, hogy valójában soha nem találkoztak. Egy autópálya-szakaszon vitatkoztak. Az autó elvesztette uralmát az autó felett, egy korlátnak ütközött, és letért az útról.

Santiago kábultan távozott.

Sebastian eszméletlenül csapdába esett.

Addig a pontig minden lehetett volna baleset is.

A szörnyű rész később jött.

Santiagóban voltak az iratai, a pénztárcája, a jegygyűrűje és az óra, amit tőlem kaptam. Tudta, hogy Sebastián kabátjában ott van az igazolványa. Látva, hogy testvére mozdulatlan, és az autó lángra kap, talált egy kiutat a saját nehéz helyzetéből.

Holmikat cserélt.

Sebastiánnál hagyta azokat a tárgyakat, amelyekkel Santiagóként azonosíthatta, és elvette a testvére iratait. Amikor a mentők megérkeztek, azt mondta, hogy Sebastiánnak hívják.

Sosem fogjuk biztosan megtudni, hogy ki tudta-e még hozni a testvérét a járműből.

Ez rontotta el leginkább Teresát.

Nemcsak az egyik fiát veszítette el. A másik hagyta, hogy három éven át a rossz gyermeket gyászolhassa.

Amikor visszatértünk az ügyészségről, a családot az apósomék házában gyűjtöttük össze. Nem akartam, hogy Camila a közelemben legyen, ezért egy nagynéni elvitte egy hátsó szobába.

Santiago úgy érkezett, mintha normális lenne.

-Mi történik?

Teresa a térdére tett kézzel ült.

– Mondd meg a neved.

Idegesen felnevetett.

– Anya, kérlek.

Joaquín, az apósom, otthagyott egy mappát az asztalon.

– Az ügyészség összehasonlította az ujjlenyomatait a baleset előtti feljegyzésekkel.

Santiago mozdulatlan maradt.

Ránéztem.

– Mondd ki a neved.

– Marianna…

– Mondd ki a neved.

Az arca már nem játszotta azt az embert, akinek három éven át adta ki magát.

Terézia felkelt.

– Hol van Sebastian?

Santiago lehajtotta a fejét.

– Baleset volt.

– „Ezt már tudom!” – kiáltotta. – „Hol van a bátyád?”

– Megpróbáltam kihozni belőle.

– Hazugság – mondtam. – Lecserélted az igazolványodat. Felbontottad a szövetségedet vele. Kiszálltál az autóból, és úgy döntöttél, könnyebb lerombolni a hírnevedet, mint szembenézni a csalással.

Joaquín ököllel az asztalra csapott.

– Pénzért?

–Vissza akartam adni! Minden kicsúszott az irányítás alól!