Ha Fernanda szenvedett, én nyertem.

Ha tönkremenne a kapcsolatuk, én nyernék.

De a lányomnak nem volt szüksége győztes anyára.

Szükségem volt egy anyára, aki megvédi a stabilitásunkat.

Amikor visszatértünk a szobába, Fernanda már nem ült Rodrigo mellett.

A másik oldalon helyezkedett el.

Lucia felém hajolt.

– Küldött nekem képernyőképeket.

-Hány?

-Elég.

Az első beszélgetés lefagyott bennem.

Fernanda hónapokkal korábban megkérdezte, hogy beleegyeznék-e abba, hogy ilyen hamar a szülés után eladjam a házat.

Rodrigo így válaszolt:

„Mariana nem fog harcolni. Kimerült lesz a babával. Bármit beleegyezik, hogy gyorsan túl legyen rajta.”

Kétszer is elolvastam az üzenetet.

Aztán megjelent egy másik.

„Egy újszülöttel a papírmunka megbeszélése lesz az utolsó dolog, amit csinálni akarok.”

Valami elhallgatott bennem.

Addig a pillanatig azt hittem, Rodrigo egyszerűen már nem szeret engem.

Ez már eleve fájdalmas volt.

De más volt felfedezni, hogy megfigyelte a legsebezhetőbb hónapjaimat, és úgy döntött, hogy stratégiává alakítja őket.

„Ezért küldtél nekem annyi dokumentumot” – mondtam.

Rodrigo megrázta a fejét.

– Kiragadod a magánbeszélgetéseket a szövegkörnyezetből.

– Milyen szövegkörnyezetben hangzik ez jobban?

Nem válaszolt.

Fernanda, igen.

– Azt mondta, hogy az ügyvédje mindent átnézett.

Rodrigo felé fordult.

– A dolgok bonyolultabbak, mint amilyennek látszanak.

Lucia lenézett a papírjaira.

– Egyre inkább, úgy tűnik.

A bírónak kérnie kellett a végzést.

Végül a Rodrigo által előmozdítani kívánt pénzügyi megállapodást nem hagyták jóvá.

A kölcsöndokumentumokat, az elektronikus engedélyeket és a kommunikációt a jogászoknak a megfelelő folyamat keretében kellene felülvizsgálniuk.

Nem gazdagon távoztam onnan.

Rodrigo nem veszítette el automatikusan a házat.

A jogi számláim még mindig léteztek.

De valami alapvető dolog megváltozott.

Meggyőződéssel jött, hogy aláírom.

És én nem tettem meg.

Amikor véget ért a meghallgatás, Valentinával a vállamon aludva a liftre vártam, amikor egy hangot hallottam magam mögött.

—Mariana.

Fernanda volt az.

Már nem volt az a mosolya, amivel reggel üdvözölt.

– Bocsánatot kell kérnem.

Nem válaszoltam.

– Tényleg azt hittem, tudsz rólunk.

Néma maradtam.

– És én sem tudtam, mit csinálok a pénzügyi adataiddal.

Még mindig nem válaszolt.

Aztán Valentinára nézett.

– De amit ma reggel mondtam, az szörnyű volt.

Ez számított nekem.

– Dühös voltam – folytatta. – Rodrigo azt mondta, hogy csak azért húzod el a válást, hogy megbüntesd.

Letelepítettem a lányomat.

– Tudni akarod, miért kellene bocsánatot kérned tőlem?

Bólintott.

–Nem azért, mert Rodrigo hazudott neked. Az a te problémád. Kérj bocsánatot, mert ránéztél egy hathetes csecsemőre, és úgy döntöttél, hogy felhasználod őt az anyja bántalmazására.

Fernanda lesütötte a szemét.

-Igazad van.

Abban a pillanatban kinyíltak a lift ajtajai.

Aztán Rodrigo elhagyta a bíróságot.

Fernanda azonnal megfordult.

– Hol van a hatszázötvenezer pesóm?

Rodrigo megállt.

– Nem ez a megfelelő időpont.

– Úgy tűnik, itt az ideje a tökéletes alkalomnak.

Beszálltam a liftbe.

Ahogy az ajtók becsukódtak, láttam, hogy Fernanda Rodrigo mögött sétál, és magyarázatot követel.

Hónapok óta először nem éreztem szükségét annak, hogy bárkit is meghallgassak.

Hazamentem.

Bárcsak azt mondhatnám, hogy attól a naptól kezdve minden könnyű volt.

Nem volt az.

Hónapokig az étkezőasztalomon cumisüvegek, pelenkák, bankszámlakivonatok és válási papírok hevertek.

Amikor lejárt a rokkantságom, visszamentem dolgozni.

Minden reggel otthagyta Valentinát egy otthonához közeli gondozónál, elhajtott a céghez, és órákat töltött a bérszámfejtéssel, a balesetekkel és a kifizetésekkel.

Délután visszajön érte.

Éjszaka e-mailek érkeztek Luciától.

Voltak reggelek, amikor Valentina háromszor is felkelt.

Különösen egyre emlékszem.

Majdnem négy óra volt, mire végre sikerült elaltatnom.

Kinyitottam a számítógépet, és találtam egy számlát Lucia irodájából.

Néhány másodpercig láttam őt.

Aztán becsuktam a számítógépet.

Vannak olyan alakok, amelyekkel egy nőnek csak kávézás után kell szembenéznie.

A Providencia-i lakást soha nem vásárolták meg.

Fernanda kivette a pénzét a projektből, és felbérelte saját ügyvédjét, hogy követelje a befizetett összeget.

Az adataimat tartalmazó dokumentumokat a folyamatunk részeként áttekintettük.

Rodrigo többször is megpróbálta elmagyarázni.

Minden héten más verziója jelent meg.

Először azt mondta, hogy szóban beleegyeztem.

Aztán azt mondta, biztos benne, hogy elfogadja.

Később kijelentette, hogy soha nem használta volna a forrásokat anélkül, hogy előbb megkérdezte volna tőlem.

Amikor ezt elmondtam Luciának, még a fejét sem emelte fel.

– Ezért mentjük el az üzeneteket.

Fernanda is véget vetett a kapcsolatnak.

Elenán keresztül tudtam meg, Rodrigo anyján keresztül.

Szombaton hívott, miközben Valentina apró ruháit hajtogattam.

– Talán ezt mégsem kellene elmondanom neked.

– Akkor ne mondd el nekem, Elena.

Csend lett.

– Nos… most el kell mondanom.

Több nap óta először nevettem.

Fernanda követelte a pénze visszaadását, és megszakított minden romantikus kapcsolatot Rodrigóval.

Azt hittem, elégedettséget fogok érezni.

Nem ez volt a helyzet.

Csak fáradtságot éreztem.

Soha nem védeném Fernanda tettét.

Tudtam, hogy Rodrigónak terhes felesége van.

Annak ellenére, hogy a férfi hamis képet állított neki a házasságunkról, úgy döntött, hogy beleavatkozik.

De több évnyi megtakarítását is odaadta neki, mert megbízott benne.

És ha valaki értette, mit jelent megbízni Rodrigóban, az én voltam.

A válásunk majdnem nyolc hónapig tartott.

Megbeszéltük a házat, a számlákat, a befektetéseket, a bútorokat, Valentina kiadásait, és azt, hogy Rodrigo hogyan fog vele lakni.

Hülyeségeket is megbeszélünk.