Beatriz dühös lett.
– Cárdenas úr, nem tudtam, ki ön.
–Pontosan ez a probléma. Ugyanúgy megalázták volna, ha nem ismertem volna.
Damian a három nőre nézett.
– Beatrizt egy hónapra fizetés nélkül felfüggesztették, és visszatérése után már nem lesz felettese. Ti ketten figyelmeztetést kaptok, és részt kell vennetek a tiszteletteljes bánásmódról szóló képzésen.
– De a mai gála… – próbált tiltakozni Beatriz.
– A gála nem fontosabb egy személynél.
Aztán Marianához fordult.
–Sajnálom, ami történt. Senkivel sem szabad így bánni, pláne nem olyannal, aki azért jött ide, hogy a helyes dolgot tegye.
– Erre nincs szükség, Cárdenas úr. Csak vissza akartam adni a pénztárcát.
– Tudom. És már megtetted a magadét. De engedd meg, hogy megkínáljelek valamivel enni. Nem jutalomként. Bocsánatkérésként.
Mariana a régi telefonjára nézett.
– Ma délután műszakom van. Doña Cata mérges lesz, ha felügyelet nélkül hagyom a menzát.
– Akkor gyors lesz. Tíz perc.
Habozott. Nem akart adósnak érezni magát egy gazdag férfinak, de Damian úgy nézett rá, mintha az ő ideje ugyanolyan értékes lenne, mint az övé.
– Rendben. De csak 10 perc.
Damian elmosolyodott.
Egy diszkrét étterembe vitte a szállodán belül, leült vele szemben, és tortillalevest meg hibiszkuszvizet rendelt.
„Miért jössz minden reggel El Farolitóba?” – kérdezte Mariana.
– Mert ott senki sem tudja, hogy ki vagyok. A szállodában mindenki a vezetéknevem és a bankszámlám címét látja. A kávézódban én csak az a fickó vagyok, aki a cukormentes americanót készíti.
Mariana most mosolygott először, mióta megérkezett az Aurorába.
Mariana elmondta neki, hogy Zacatecasból jött Monterreybe. Az édesanyjának, Elvirának szívbetegsége volt, és drága gyógyszerekre volt szüksége, ezért két műszakban dolgozott.
– Anyám arra tanított, hogy adjam vissza, ami nem az enyém – mondta. – Azt mondta, hogy valaki maradhat pénz, otthon, sőt család nélkül is, de nem szabad szav nélkül hagyni.
Damian csendben hallgatta. Szállodákat és részvényeket örökölt, de megértette, hogy valaki méltóságban gazdagabb lehet, mint bármelyik milliomos.
Amikor elérkezett az indulás ideje, Marianna gyorsan felkelt.
– Köszönöm az ételt, de tényleg vissza kell mennem.
– Holnap találkozunk.
– El Farolitónál?
– El Farolitónál.
És másnap visszatért.
A következő hetekben Damian továbbra is korán érkezett. Kérdezgetni kezdte a napjáról és az édesanyjáról.
Doña Cata előbb vette észre a közelséget, mint ők maguk, és mosolyogva törölgette a poharakat.
Damian elmondta neki, hogy egy régi családi házból építette fel az Aurorát.
– Nem kell neked semmit sem bizonyítanom – ismerte el. – Ezért jelent ez annyira.
Egyik szombaton farmerben jelent meg, és meghívta, hogy sétáljon a belvárosban, egyen csöves kukoricát, és menedéket keressen az eső elől egy bolt napellenzője alatt.
Boldog délután volt. Nevettek, az álmaikról beszélgettek, és már éppen csókolózni akartak, amikor elkezdett esni az eső. Damian elsimított egy nedves hajtincset a homlokából, de nem siettette el a dolgokat.
Most először érzett valami túl sokat számítónak ahhoz, hogy türelmetlenül tönkretegye. Mariana dobogó szívvel tért vissza a szobájába, és azt ismételgette magában, hogy egy környékbeli pincérnő és egy szállodabirodalom tulajdonosa lehetetlen, hogy ugyanahhoz a világhoz tartozzanak.
A komplikáció néhány nappal később jelentkezett.
Renata Villaseñornak hívták, egy befolyásos család lánya. Damián mellett nőtt fel, és a szülei tinédzserkoruk óta a házasságról beszélgettek. Renata úgy hitte, hogy a férfi jogon hozzá tartozik.
Egyik reggel belépett El Farolitóba, megvetően nézett a kopott padlóra, ásványvizet kért, amit nem ivott meg, és Marianát kérte.
– Szóval te vagy a lány a kávézóból – mondta. – Damiennel házasságra szántak minket. A családjaink évekkel ezelőtt döntöttek így.
Mariana görcsöt érzett a gyomrában.
– Damian soha nem említett nekem esküvőt.
„Mert ez egy alku, nem egy beszélgetés. Azért jöttem, hogy szívességet tegyek neked. Szeret embereket menteni. Add vissza neki a pénztárcáját, és néhány hétig szórakoztatja, aztán visszatér a saját világába.”
Mariana megszorította a kezében tartott rongyot.
– Nem vagyok szórakoztató.
„Ha majd megunja ezt, visszatér az üzleti vacsorákhoz és olyan emberekhez, akik tudják, hogyan kell viselkedni. Végül megtört a szíved. Egyszerű módon gyönyörű vagy, de ez nem elég ahhoz, hogy áthidald a szakadékot a világok között.”
Renata otthagyott néhány bankjegyet a bárpulton, majd elment, maga után hagyva olyan szavakat, amelyektől Mariana már azelőtt félt, hogy meghallotta volna őket.
Másnap Damián távolságtartónak találta Marianát. Doña Cata elárulta, hogy Renata elment a menzára. Minden logikusnak tűnt.
Azon a délutánon szembeszállt Renatával a lakásában.
– Elmentél Marianához.
„Azért mentem, hogy szívességet tegyek neked. Valakinek el kellett mondania az igazat. Te és én házasságnak vagyunk teremtve; a családjaink évekkel ezelőtt döntöttek így.”
–A szüleink tervet készítettek. Soha nem tettünk ígéretet. Törődöm veled, de soha nem ajánlottam fel neked az életemet.
– Mindent el fogsz pusztítani érte?
– Nem. Abbahagyom az életemet, hogy azoknak tetsszem, akik azt hiszik, hogy dönthetnek helyettem.
Renata hangja megkeményedett.
–Mariana már elment. Legbelül tudja, hogy nem elég neked.
Damian megértette, hogy Renata Mariana legmélyebb félelmét használta fel arra, hogy szétválassza őket.
– Köszönöm – mondta. – Épp most erősítetted meg, hogy mennem kellene vele.
