Senki sem akarta ezt a kilenc árvát… mígnem egy magányos cowboy mindent kockára tett, hogy megtarthassa őket.

Minden gyerek elkezdte megtalálni a saját helyét. Lucía felfedezte, hogy jobban tud kenyeret sütni, mint bárki más a környéken. Inés átvette a tyúkól felügyeletét. Renata és Rebeca kamrát és költségnaplót készítettek, amivel Javier régi jegyzetfüzetei is megszégyenültek. Jonás órákat töltött a lovakkal. Eduardo, aki titkolta, hogy alig tud olvasni, beleegyezett, hogy Lucíával tanuljon, miután Javier világossá tette neki, hogy nem hülye. Beni egy piros zsinórt kapott a csuklójára, hogy emlékeztesse arra, hogy szóljon Javiernek, mielőtt a patakhoz menne. Mateo Javier szemébe nézett mindenre, ami meg kellett javítani.

Jónás különösen megkedvelte a sánta kancát.

– Penelope nem illik hozzá – mondta.

– Két éve hívják így, és soha nem panaszkodott.

– Mert nem hallgat rád. El akarom mondani neki, Perla.

-Mert?

Margarita azt mondta, a neve azt jelenti, hogy „gyöngy”. Ketten lassan sétálnak, és mindketten azt hiszik, hogy útban vannak, amikor valójában nem útban vannak.

Javier soha többé nem hívta Penelope-nak.

Az ellenzék Roberto Paredesszel, az állami bizottság képviselőjével érkezett. Két tisztviselő és egy ellenvetéslista kíséretében jelent meg: Javier férfi volt, özvegyember, farmer, tapasztalatlan, és kilenc kiskorú gyermeke élt egy távoli birtokon.

„Azt javasoljuk, hogy osszuk őket három háztartásra” – mondta Paredes. „Így egyéni figyelmet kapnának.”

– Megkérdezte tőlük, mit akarnak?

– A gyerekek nem hoznak önálló döntéseket.

– Nem. De ezek nem is olyan dobozok, amiket azért osztogatsz, hogy a készlet rendben legyen.

Paredes megtalálta, amit keresett, amikor Eduardo leesett egy kerítésről. Nem tört el semmit, de megsérült a csuklója. Javier elvitte orvosi vizsgálatra, és jelentette az esetet. Ennek ellenére 24 órával később megérkezett a hivatalos értesítés: a bizottság értékelni fogja, hogy a ranch jelent-e kockázatot a „kiskorúak számára nem megfelelő tevékenységek miatt”.

Mateo felrobbant.

– Kirúgnak minket a segítségünkért!

„Senki sem kényszeríti őket a munkára” – mondta Javier.

– Az nem számít. Az igazság az, hogy legutóbb sem számított.

Javier mozdulatlan maradt.

– Mi történt legutóbb?

Mateo becsukta a száját. Margarita, aki a rongynyúlával ült, amit egy Teresa Valdés nevű önkéntes adott neki, előtte válaszolt.

– Azt mondták, hogy család vagyunk. Aztán Beni összetört egy tányért, és a férfi megütötte. Mateo megszólalt, és visszaküldtek minket.

Lucía Mateóra nézett. A férfi sápadt volt.

– Aláírattak velünk egy papírt, amelyben azt állították, hogy „nehéz helyzetben vagyunk”. Én ezt nem voltam hajlandó. Azóta, amikor egy felnőtt azt mondja, hogy „örökké”, nem hiszek nekik.

Javier végre megértette, miért ismeri Mateo jobban a folyamatot, mint egyes tisztviselők. Margarita meghallotta a beszélgetést, és megkérdezte, hogy abban a házban is sietősen elkészített táskák lesznek-e. Javier nem ígérte meg neki, hogy semmi rossz nem fog történni. Csak azt ígérte, hogy ha mégis történik valami, nem fog hazudni, és nem fog eltűnni.

Délután elment a DIF irodájába, és kért egy másolatot a nevelőszülőknek átadott dokumentumból. Megtalálta a jelentést: az előző otthonban panasz érkezett testi fenyítésről. Az elhelyezést törölték, de az adminisztratív összefoglaló csak annyit írt le, hogy a csoport „beilleszkedési problémákkal” küzdött.

Javier minden egyes engedélyezett oldalt lefényképezett, és kérte, hogy dokumentálják a kihagyást.

Ugyanazon a héten brutális vihar érkezett. Este 10:15-kor Lucía felfedezte, hogy Margarita lázas. A Deliciasba vezető út sárrá változott, és a patak kezdett kiáradni.

– Elmegyek az orvosért – mondta Javier.

Mateo elővette a kabátját.

– Én veled megyek.

– Nem. Szükségem van valakire, aki nem fog szétesni. Az te vagy.

Javier felült Rayóra, és kilovagolt az esőbe.

Közben Teresa Valdés megérkezett a ranchra. Özvegyként önkénteskedett a védelmi bizottságban, és korábban meggondolatlannak tartotta Javier döntését. Látta, ahogy a lova elhalad a háza mellett, és rájött, hogy valami nincs rendben. Margaritánál maradt, segített kezelni a lázat, és nézte, ahogy Mateo vigyáz a tűzre, Lucía ruhát cserél, Eduardo gondoskodik Beniről, az ikrek vizet készítenek, Inés pedig gondoskodik arról, hogy senki se menjen el.

2:12-kor Javier visszatért az orvossal, csontig ázva.

Margarita kinyitotta a szemét, amikor meghallotta a hangját.

– Tudtam, hogy visszajössz.

Javier megfogta a kezét. Teresa elnézett, hogy elrejtse a könnyeit.

Az orvos kezelhető torokgyulladást diagnosztizált. Nem történt gondatlanság; Javier helyesen járt el.

Hajnalban Teresa egy csésze kávét hagyott előtte.

– A bizottsági meghallgatás holnap lesz.

-Tudom.

—Paredes Eduardo bukását és a ranchon végzett munkát arra tervezi, hogy szétválassza őket.

Javier megszorította a csészét.

Teresa egy másik mappát tett az asztalra.

– Akkor mindenkinek el kell magyaráznia, miért hagyta ezt figyelmen kívül.

Ez volt a teljes dosszié az előző háztartásból.

És egy olyan aláírás volt rajta, amire Javier nem számított: Beatriz Salgadoé.

3. RÉSZ
Javier meg volt győződve arról, hogy egy intézmény ellen fog harcolni. Megértette, hogy az igazi ellenség valami hétköznapibb és nehezebben meghatározható: felnőttek, akik fáradtságból, félelemből vagy önelégültségből kilenc gyermeket kezdtek el aktákként kezelni ember helyett.

Beatriz már ült, amikor belépett. Amikor meglátta a mappát Teresa kezében, elsápadt.

„Aláírtam azt az összefoglalót” – ismerte el, mielőtt Paredes hivatalosan is elkezdte volna. „Nem hamisítottam semmit, de elfogadtam egy olyan verziót, amely bagatellizálta a történteket.”

Paredes összevonta a szemöldökét.

– Nem ez a célja ennek a tárgyalásnak.