A tárgyalóterem korlátján keresztül rám meredt.
„Csak azért jöttem vissza, hogy kinyissam az ajtót.”
Kint az újságírók a bíróság lépcsőjén várakoztak.
Reed admirális mellettem állt, de ezúttal nem tisztelegett.
Egyszerűen csak az egyik kezét a szívére tette.
Samuel egy pillanattal később csatlakozott hozzánk.
Tizenkét év óta először álltam a szabad ég alatt anélkül, hogy azt éreztem volna, hogy menekülnöm kell.
A sebeim még mindig ott voltak.
A családnevem eltűnt.
De egyik sem határozott meg engem többé.
Megpróbálták levenni a hidzsábomat, mert azt hitték, az igazság valami olyasmi, amit a ruháim alá rejthetek.
Sosem értették, hogy végig szem előtt tartottam.
Minden sebhelyben.
Minden túlélő.
És minden lélegzetvétel, amit azok az emberek vettek, akiket apám kapzsisága nem tudott megölni.
