– Nos – dorombolta Victoria, szeme izgatottan csillogott. – Ez megváltoztatja a dolgokat. Sürgősségi intézkedést kértek a kilakoltatás megakadályozására, azt állítva, hogy szellemileg alkalmatlan vagy. A tárgyalás holnap lesz.

„Megmutatjuk ezt azonnal a bírónak?” – kérdeztem.

Victoria megrázta a fejét, és egy éles csattanással becsukta a laptopját. – Nem. Hagyjuk, hogy holnap bemerészkedjenek a tárgyalóterembe. Hagyjuk, hogy egy Bibliára esküdjenek. Hagyjuk, hogy nyilvánosan hazudjanak a bírónak. – Hidegen és élesen nézett rám. – Nem fogjuk csak úgy kilakoltatni őket, Ethan. Hagyjuk, hogy hamisan tanúskodjanak, és börtönbüntetést kapjanak.

5. fejezet: A tárgyalóterem csapdája

A Larimer megyei bíróság épületében padlóviasz és régi fa illata terjengett. A reggeli fény beszűrődött a magas ablakokon, megvilágítva a levegőben táncoló porszemeket.

Victoria mellett ültem a felperesek asztalánál, szénszürke öltönyben, az arcomon áthatolhatatlan nyugalom álcáját viselve. A folyosó túloldalán a családom ült. Margaret komor fekete ruhát viselt, és csipke zsebkendővel törölgette száraz szemét. Apám, Robert, a padlóra nézett, mint egy néma támogatója a keserű végnek. Claire közöttük ült, szerény blézerben, úgy nézett ki, mint a sértett, védelmező nővér megtestesítője.

Harrison bíró, egy komoly, ősz hajú nő, rácsapott a kalapácsával. „Ez egy sürgősségi meghallgatás egy kilakoltatási végzés elleni bírósági végzés ügyében, valamint pénzügyi csalás és mentális alkalmatlanság vádjával kapcsolatban. Térjünk a lényegre. Tisztelt védelem képviselője, kezdheti.”

Claire ügyvédje, egy fiatal, ideges férfi, rosszul szabott öltönyben, felállt. „Tisztelt Bíróság, az ügyfeleim idősek és sebezhetőek. A hajléktalanság fenyegeti őket egy súlyos pszichiátriai összeomlásban szenvedő fia szeszélyei miatt. Dr. Vance-nek dokumentált mentális instabilitásról szóló kórtörténete van. Hamisan vádolta meg húgát csalással, hogy leplezze saját kiszámíthatatlan pénzügyi döntéseit. Azt kérjük, hogy a kilakoltatást függesszék fel, és fontolják meg a gondnokság alá helyezést.”

A bíró éles tekintetét az asztalunkra szegezte. „Ms. Sterling? Az ügyfele súlyos hamisítási vádakat emleget.”

Victoria felállt, és lesimította a szoknyáját. „Tisztelt Bíróság, a védelem megpróbálja felhasználni ügyfelem múltbeli bánatát ellene, hogy eltitkoljon egy hatalmas pénzügyi bűncselekményt. Szeretném Claire Vance-t a tanúk padjára hívni.”

Claire ügyvédje tiltakozott, de a bíró felülbírálta. Claire magabiztosan odalépett a tanúk padjához, a kezét a Bibliára tette, és megesküdött, hogy elmondja a teljes igazat. Rám nézett, diadalmas csillogással a szemében.

Victoria odalépett a pulpitushoz. „Ms. Vance, azt állítja, hogy a bátyja kétszázezer dolláros jelzáloghitelt vett fel az Aspen Creek-i ingatlanra, és most önt hibáztatja, mert mentálisan beteg. Ez így van?”

– Igen – mondta Claire, hangja színlelt együttérzéstől csöpögött. – Ethannek semmi igaza nem volt, mióta a felesége meghalt. Rendszertelenül költekezik. Paranoiás.

– És hogyan jutott hozzá a szigorúan bizalmas pszichiátriai feljegyzéseihez, hogy alátámassza ezt az állítást? – kérdezte Victoria simán.

Claire egy pillanatig sem habozott. „Ethan évekkel ezelőtt a szüleim házában hagyta őket. Én egy dobozban találtam őket a padláson.”

„Eskü alatt vallja, hogy a padláson találta őket?”

– Igen – hazudta Claire remegés nélkül.

Victoria visszasétált az asztalunkhoz, felvett egy táblát, és átadta a végrehajtónak, hogy adja át a bírónak és a védelemnek. „Tisztelt Bíróság! Bizonyítékként benyújtom a C. mellékletet: A Boulder Általános Kórház biztonságos irattárából származó öt évvel ezelőtti biztonsági felvételt. Tisztán látszik, ahogy Claire Vance lopott kulcsokat használ a behatoláshoz és ezeknek az iratoknak az ellopásához.”

A tárgyalóterem lélegzet-visszafojtva figyelte, ahogy a videó lejátszásra került a bíró monitorán.

Claire arcából eltűnt minden szín. Kinyílt a szája, de nem jött ki hang a torkán. Fiatal ügyvédje úgy nézett ki, mintha a padlóba akarna süllyedni.

– Továbbá – folytatta Victoria, hangja felemelkedett, a falakról visszhangzott –, lekértük az IP-címet, amelyet a hamisított jelzáloghitel-okmány elektronikus aláírásához használtak. Az IP-cím egy Claire Vance rendezvényszervező Kft.-jénél regisztrált laptopról származik. A nő elektronikus csalást, hamisítást és lopást követett el, majd megpróbálta fegyverként felhasználni a Gyermekvédelmi Szolgálatot, hogy zsarolja az ügyfelemet, és elhallgattassa.

Káosz tört ki a védelem asztalánál. Claire vadul rázta a fejét. „Nem! Ez hamis! Ő gyártotta azt a videót!”

De anyám, Margaret, rájött, hogy a hajó süllyed. És egy patkány mindig elmenekül egy süllyedő hajóról.

Margit hirtelen felnyögött, és a mellkasát fogta. Előredőlt a faasztalra, lélegzete szaggatottan és hangosan vette a levegőt. „A szívem!” – jajdult fel. „Robert, a mellkasom… Nem kapok levegőt!”

A tárgyalóteremben kitört a káosz. A végrehajtó a rádiójáért nyúlt. „Mentőorvosra van szükségünk!”

„Kitartsatok!” – kiáltottam, a hangom tíz évnyi sürgősségi szolgálat tekintélyével hasított át a pánikon. Felálltam, és fürgén kimentem az asztal mögül, anyámhoz lépve.

„Tűnj el tőle, te szörnyeteg!” – sikította Claire.

Nem törődtem vele. Megragadtam anyám csuklóját, és két ujjamat a radiális artériájára nyomtam. A pulzusa a stressztől szapora volt, de egyenletes. Erős. A bőre meleg és száraz volt, nem hideg és nyirkos. A nyakára néztem; nem volt nyaki vénás feszülés.

Lehajoltam, arcom centire az övétől, és lehalkítottam a hangomat, hogy csak ő hallja. „Nyolcvanöt ütés a pulzusod, és szabályos. Nem izzadsz. Nem fibrillálsz. Ha nem ülsz fel három másodpercen belül, anya, tanúskodni fogok az orvosi kamarának és ennek a bírónak, hogy szívinfarktust színlelsz, hogy akadályozd az igazságszolgáltatást. Ez megint bűncselekmény.”