Lorena habozott, de beleegyezett.

Még aznap este megérkezett.

Ápolt nő volt, közel ötven éves, világos kabátot viselt és ideges arckifejezéssel.

Mauricio kiment a szobából és elsápadt.

– Mit csinálsz itt?

– A feleséged hívott meg.

– Teresa, mit csinálsz?

—Tisztázzuk a dolgokat.

Teresa több tárgyat is letett a konyhaasztalra.

Először két doboz gyógyszert vett be.

– Vérnyomáscsökkentő tabletták. Körülbelül havi tizenkétszáz peso a konzultációk és a gyógyszerek között.

Mauricio összeszorította az állkapcsát.

– Elég ennyi.

Terézia egy kenőcsöt tett melléjük.

–Ez a hátára vonatkozik. Amikor fáj, kivizsgálásra van szüksége, mert évekkel ezelőtt megműtötték.

Lorena Mauricióra nézett.

Terézia folytatta.

– A karbantartás, a villany, a gáz, a víz és az internet költsége az ő költségei nagyjából háromezer-ötszáz pesóba kerülnek. Az autó további négy-ötezerbe kerül a benzin, a biztosítás és a javítás.

„Miért mondod el neki mindezt?” – morgolódott Mauricio.

– Mert azt mondja, hogy meg akarja osztani veled az életet.

Lorena összevonta a szemöldökét.

Teresa letett egy mappát az asztalra.

Mauricio egy lépést tett felé.

– Nem, erről nem van szó.

– Mi az? – kérdezte Lorena.

Terézia kinyitotta a mappát.

– Személyi kölcsön. Még mindig majdnem huszonnyolcezer pesóval tartozik.

Lorena felé fordult.

– Azt mondtad, nincsenek adósságaid.

– Nem akkora ügy ez.

– Az adósság az adósság.

Terézia nyugodt maradt.

– Évekig én intéztem mindent. Amikor kifogytak a gyógyszerei, én vettem őket. Amikor lejárt a biztosítása, én emlékeztettem. Ha fájt a háta, én intéztem neki időpontot. A ruhái mindig tiszták voltak. Az étel mindig ki volt szolgálva. A számlák mindig ki voltak fizetve.

Egyenesen Lorenára nézett.

– Ismerted azt a Mauriciót, aki zuhanyozva, tiszta ruhában, pénzzel a kimozdulásra, és semmi háztartási probléma nélkül jött haza. Az a férfi azért létezett, mert valaki más csinált mindent.

Lorena hallgatott.

Teresa lassan maga felé tolta a mappát.

– Íme, a tökéletes ember.

Mauricio ököllel az asztalra csapott.

-Ennyi!

Lorena hátrált egy lépést.

—Nem én vagyok, grimasz.

– Azért csinálja ezt, hogy megalázzon!

– Nem találok ki semmit – felelte Teresa. – Csak ingyen visszaveszem, amit régen csináltam.

Lorena elvette a táskáját.

– Gondolkodnom kell.

– Mire gondolsz? – kérdezte Mauricio. – Azt akartad, hogy hagyjam el.

Lorena ránézett.

– Azt hittem, készen állsz a távozásra. Hogy vannak megtakarításaid. Hogy nincsenek adósságaid.

– Tudok kölcsönözni valamit.

-Ahol?

Mauricio nem válaszolt.

–És az autó? Azt mondtad, hogy ki kellett cserélned a felfüggesztést.

– Majd én megjavítom.

– Milyen pénzből?

Mauricio elpirult.

Lorena nyitotta ki az ajtót.

– Időre van szükségem.

És elment.

Néhány másodpercig senki sem szólt semmit.

Aztán Mauricio Teresához fordult.

— Elégedett vagy?

-Sok.

– Mit akarsz még tenni, amivel tönkreteheted az életemet?

Teresa elkezdte elpakolni a dokumentumokat.

– Nem rontottam el neked. Egyszerűen csak abbahagytam a szorongatást.

Mauricio dühösen lélegzett.

Aztán Terézia hozzátette:

– Egyébként Javier holnap jön.

– Ki a fene az a Javier?

– Egy férfi, aki Daniela szobájának kibérlésére kíváncsi.

Mauricio mozdulatlan maradt.

A szoba üres volt, mióta a lánya elköltözött.

– Nem fogsz ide idegent hozni.

–Növelnem kell a bevételeimet. Ha két független felnőttként akarunk élni, akkor a pénzügyeimet is rendbe kell tennem.

– Ez az én házam.

Terézia lassan felemelte a tekintetét.

– A miénk.

Mauricio kinyitotta a száját, de a nő egyetlen mondattal megállította:

– És ha a családról akarsz velem beszélni, emlékezz, ki döntötte el először, hogy többé nem akar férjként viselkedni.

Azon az éjszakán Mauricio nem tudott aludni.

Lorena egyetlen üzenetére sem válaszolt.

És másnap, pontosan este hatkor, megszólalt a csengő.

Terézia az ajtó felé sétált.

Mauricio kiment a szobából.

Amikor kinyitotta az ajtót, egy negyvenes évei elején járó férfi lépett be, egy mappával a hóna alatt.

– Jó napot kívánok. Javier vagyok.

Mauricio ekkor rájött, hogy Teresa nem fenyegette meg.

Újjáépítette az életét.

És ami azután fog történni, hogy az a férfi átlépte a küszöböt, végleg megváltoztat mindent, amiről Mauricio azt hitte, hogy irányít.

3. RÉSZ

Javier egyáltalán nem hasonlított arra a férfira, akit Mauricio elképzelt.

Nem volt arrogáns, nem viselt feltűnő ruhákat, és látszólag még csak nem is érdekelte az osztályon uralkodó konfliktus.

Negyvenöt éves volt, villanyszerelőként dolgozott egy karbantartó cégnél, és szobát keresett, mert éppen akkor fejezte be a bérleti szerződését Mixcoac közelében.

Teresa megmutatta neki Daniela régi szobáját.

– Van benne egy szekrény, egy íróasztal és egy ablak, ahonnan a belső udvarra nyílik kilátás. Havi ötezerötszáz, plusz a rezsi egy része.

Javier körülnézett a helyen.

– Nekem ez jónak tűnik.

Mauricio megjelent mögöttük.

– Én nem.

Javier zavartan nézett Teresára.

– Ha családi probléma van, kereshetek más lehetőséget.

– Semmi gond – felelte a nő.

Mauricio szárazon felnevetett.

– Van valami probléma? Behozol egy idegent a házunkba?

Terézia felé fordult.

– Most már aggódik az „otthonunk” jelentése miatt?

Mauricio hallgatott.

Javier lesütötte a tekintetét, láthatóan azt kívánta, bárcsak ne lenne benne a vita kellős közepén.

Terézia meghosszabbította a szerződést.

– Minden írásban fog szerepelni.